Magyar elnök a romániai fürdővárosok szövetségének élén

Gáspár Botond 2017. április 11., 18:06

Tusnádfürdő polgármesterét, Albert Tibort választották az üdülőtelepeket és fürdővárosokat tömörítő szövetség Amarán megtartott tisztújító közgyűlésén a szervezet elnökének.

Albert Tibort tavaly harmadik alkalommal választották meg polgármesternek. Archív Fotó: Kristó Róbert

A közgyűlés döntött arról, hogy párbeszédet kezdeményeznek a turisztikai minisztérium illetékeseivel a fürdővárosokat érintő országos projekt kidolgozása érdekében, amelynek célja a romániai fürdő- és gyógyturizmus fellendítése lenne, ezt a kérdést ugyanis az ágazatban dolgozók és az érintett települések polgármesterei is stratégiai kérdésként kezelik. A polgármesterek megfogalmazták:

az egyesület tagjainak érdeke, hogy a nemzeti fejlesztési alapból rangjukhoz méltó módon részesüljenek az ország fürdővárosai, hiszen ezeknek a településeknek a fejlődése túlmutat az adott településen élők érdekein,

hiszen a turizmus fejlődése jótékony hatást gyakorol az egész nemzetgazdaságra. A testület soron következő ülését Tusnádfürdőn szervezhetik, jelentette be a szövetség új elnöke.

Albert Tibor a Magyar Polgári Párt színeiben nyert polgármesteri mandátumot 2008-ban, tavaly harmadik alkalommal szavazott bizalmat neki a Hargita megyei fürdőváros közössége.