Nem tudták megmenteni az imatáblákat

Iszlai Katalin 2017. március 24., 17:08

Gyors helyreállítást végeztek a Ferenc-rendi szerzetesek a csíksomlyói Barátok Feredőjénél, miután múlt héten valakik piros festékkel mázolták össze a fürdőnél elhelyezett keresztet, az előtte található köveket, a faburkolatot, illetve az imatáblákat is.

A keresztet levették, lecsiszolták és újrafestették. Hamarosan visszakerül a helyére Fotó: Pinti Attila

Kérdéses volt, hogy ki vállalja majd a rongálás következtében keletkezett kár kijavítását, ugyanis annak ellenére, hogy a területnek több tulajdonosa is van, a feredőnél végzett takarítások évek óta magánszemélyek kezdeményezésére, kalákaszerűen történtek.

{K1}

Végül a Ferenc-rendi szerzetesek csütörtökön önerőből, saját költségre elvégezték a terület helyreállítását. Mint arról beszámoltunk, valakik piros festékkel mázolták össze a fürdő környékét: a fából készült keresztet és az előtte álló két követ beszínezték, a kihelyezett négy imatáblából hármat megrongáltak, illetve a faburkolatokra különböző feliratokat írtak. Bőjte Mihály, a csíksomlyói ferences kolostor házfőnöke pénteki megkeresésünkre elmondta,

az imatáblákat újra kell írni, ugyanis olyan festékkel fújták le azokat, amely feloldotta a betűket.

„Használhatatlanok lettek, és nem lehet őket megtisztítani. Egy tábla maradt épen, de a Mi atyánk, és az Üdvözlégy Mária imádságok szövege, illetve egy harmadik tábla használhatatlan, ezért levettük őket. Találtunk valakit, aki hajlandó újraírni ezeket, azonban valószínűleg ez időbe telik. A keresztet is le kellett vennünk, hazahoztuk, majd lecsiszoltuk, újrafestettük, és szép barna alapozással fogjuk visszatenni” – magyarázta Bőjte.

A házfőnök hozzátette, a köveket is megpróbálták letakarítani, azonban ez csak részben sikerült.

Olyan minőségű a kő, hogy beszívta a festéket, ezért vörös foltos maradt. Nem tudom, hogyan tudnánk ezt megoldani. A faburkolat azon részénél, ahol a feliratok voltak, kicseréltük a deszkákat. Most attól tartunk, nehogy megint felbátorodjanak az illetők, és folytassák a rongálást

– közölte Bőjte.

A kolostor házfőnöke hozzátette, amikor ott dolgoztak, a járőrök a kopácsolás hallatán odamentek ellenőrizni. „Úgy tűnik, hogy az eset óta jobban odafigyelnek erre a területre, és ez reményeim szerint így is marad” – hangsúlyozta.

A feredő környékén szemét és gondozatlanság is fogadta az arra járót: a deszkából épített sétányok hiányosak, megrongálódtak, illetve az építmények, tárgyak is megszenvedték az elmúlt időszakot. A Ferenc-rendi szerzetesek ezt a gondot is megpróbálták orvosolni, ugyanis a házfőnök elmondása szerint a helyreállítással egy időben a szemetet is összeszedték, azonban véleménye szerint a közeljövőben egy komolyabb beavatkozásra, felújításra is szükség lesz.