Összemázolták az imatáblákat, a faburkolatot és a keresztet a Barátok Feredőjénél

Iszlai Katalin 2017. március 23., 10:23

Piros festékkel mázolták össze a csíksomlyói Barátok Feredőjénél elhelyezett keresztet, az előtte található köveket, a faburkolatot, illetve az imatáblákat is. A „turistalátványosság” területe erősen elhanyagolt, pedig három tulajdonosa is van.

A megrongált, összemázolt Barátok Feredője. Még ismeretlen az elkövető Fotó: Gecse Noémi

Már nem láthatók a csíksomlyói Barátok-feredőjénél a tavalyi felújítás, takarítás nyomai: szerdai ottjártunkkor azt láttuk, hogy a deszkából épített sétányok hiányosak, megrongálódtak, illetve az építmények, tárgyak is megszenvedték az elmúlt időszakot. Szemét és gondozatlanság fogadja az arra járót, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy

múlt héten valakik piros festékkel összemázolták a fürdő környékét.

A fából készült keresztet és az előtte álló két követ teljesen beszínezték, a kihelyezett négy imatáblából hármat rongáltak meg, illetve a faburkolatokra különböző feliratokat írtak, mint például a Rotting in vain (Hiába rothad).

Fotó: Gecse Noémi

Maga a feredő a Ferenc-rendi szerzetesek tulajdona, a mellette lévő park és a borvízforrás környéke azonban már Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának ügykezelésébe tartozik, továbbá az út másik oldalán (a borvízforrással szemben) található rész a csíksomlyói közbirtokosság tulajdona.

Annak ellenére, hogy a területnek több tulajdonosa is van, az itt végzett takarítások évek óta magánszemélyek kezdeményezésére, kalákaszerűen történtek.

Fotó: Gecse Noémi

Nem tudni, pontosan mikor rongálták meg a feredő területét – tudtuk meg Urbán Erik ferences szerzetestől, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójától, aki azt is elmondta, ők Orbán Lászlótól, az Erdélyi Utakon Egyesület elnökétől értesültek az esetről. Megkerestük Orbán Lászlót is, aki megerősítette, pontos információ nincs, de valószínűleg a múlt héten festhették össze.

Tegnapelőtt (hétfőn – szerk. megj.) jártam ott egy gyerekcsoporttal, és akkor vettem észre, hogy elég nagy rongálás történt. Ez vagy figyelemfelkeltés céljából történt, vagy az intelligencia hiányára mutat. Emellett az idő is elvégezte a dolgát, ezért szerintem ráférne egy alaposabb felújítás a 2006-ban kalákában kiépített feredőre

– emelte ki Orbán.

Fotó: Gecse Noémi

Mátéffy Győző, a csíksomlyói közbirtokosság elnöke megkeresésünkre azt mondta, nem szeretnék kiadni a kezükből a hozzájuk tartozó területet, mert az Csíksomlyóhoz tartozik. Hozzátette, bár a jobb oldalon nincs területük, volt szó arról, hogy az önkormányzathoz tartozó részt átveszik, és gondozzák.

Fotó: Gecse Noémi

„Amúgy is amennyire tudjuk, rendben tartjuk azt a területet. Vállaltuk, hogy átvennénk a gondozását, azonban egyelőre ezt az egyezkedést nem tudtuk hivatalosítani. Egyébként pünkösd előtt minden évben szoktunk ott dolgozni: a városi tanács teljes személyzete takarít, mi munkagépeket viszünk. Ha át tudnánk venni, akkor nem kellene senki más foglalkozzon ezzel, a közbirtokosság elintézné” – hangsúlyozta Mátéffy.