Rá kell csatlakozni a víz- és csatornahálózatra, különben szankciók jönnek

Kovács Attila 2017. március 17., 11:21

Szigorú határidőket jelölt ki a Hargita Víz Egyesület közgyűlése azon települések számára, ahol az elmúlt években európai uniós támogatással víz- és szennyvízhálózatok épültek, illetve bővültek.

Nem elég, hogy kiépítették a településeken a csatornahálózatot, arra rá is kell csatlakozni Fotó: Veres Nándor

A Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat által kiszolgált településeken kevés fogyasztó csatlakozott rá az európai uniós pályázati támogatással kiépült víz- és szennyvízhálózatokra, viszont

a pályázatban vállalt 85 százalékos rácsatlakozási arányt minél hamarabb el kell érni

– ellenkező esetben szankciókra is lehet számítani. A szolgáltató székhelyén tartott tegnapi megbeszélésen az is elhangzott, hogy összesen 13 ezer szórólapot juttatnak el a településekre, amelyek nemcsak a tavaly lezárt projektről tájékoztatnak, hanem felhívják a figyelmet a kötelezettségekre is. A törvény szerint ugyanis, ahol kiépített szennyvízhálózat van, minden lakosnak kötelező csatlakozni ehhez, függetlenül attól, hogy saját kútból vagy vízvezetékből kapja a vizet. Ilyen esetben pedig a szennyvíz szippantással történő elszállítása is tilos, a környezetőrség a kötelezettség elmulasztásáért 2000-től 4000 lejig terjedő pénzbírságot róhat ki.

Komolyan kell venni

„Nem lehet azt, hogy az Európai Unió támogatást ad egy ilyen beruházásra, és a fogyasztók nem csatlakoznak rá. Ezt előbb-utóbb számon kérik” – figyelmeztetett Kassay János, a Harvíz Rt. igazgatótanácsának elnöke. Mint elmondta, a projekt feltételeinek betartása Románia uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségeinek teljesítéséhez járul hozzá.

A felcsíki szennyvíztisztító állomás több települést szolgál ki. Kevesen veszik igénybe a lehetőséget Fotó: Veres Nándor

Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója szerint a projekt vállalásai mellett fontos az emberi vállalás is, és a helyi önkormányzatok határozataira is szükség van a cél eléréséhez. Csíkdánfalva polgármestere, Bőjte Csongor Ernő közölte, a községben van igény a szennyvízhálózatra, így a kellő rácsatlakozási arány elérhető, viszont a vízhálózat esetében ez nehezebb, mert sokan saját kutakat használnak.

Bogáti Csaba, a Harvíz Rt. vezérigazgatója megemlítette,

arra is van lehetőség, hogy a saját vizét használó fogyasztó a szennyvízhálózatot használja.

Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, a Hargita Víz Egyesület elnöke kijelentette, komolyan fogják venni az egyesület közgyűlése által megszavazott szabályokat.

Ki kell menni az emberek elé és elmondani, hogy ez egy határidős kötelesség

– fejtette ki. A megbeszélésen elhangzott, a várt csatlakozási arány elérését befolyásolhatja egy-egy településen a lakatlan házak, illetve a bekötések költségeinek fedezésére képtelen személyek száma is.

További fejlesztések feltételei

A Hargita Víz Egyesület közgyűlésének határozata szerint június 30-ig az érintett települések lakóinak 75 százalékának kell csatlakoznia a tavaly lezárt uniós pályázat támogatásával kiépült víz- és szennyvízhálózatokhoz, október végéig ezt az arányt 85 százalékosra kell emelni. Amennyiben ez nem valósul meg, nemcsak pénzügyi szankciókra lehet számítani, hanem arra is, hogy a nem megfelelően teljesítő települések beruházásai nem kerülnek be a 2014-2020-as időszakot felölelő Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) kiírására készülő pályázatba. Csíkszereda esetében például a tervek szerint több mint 8 millió eurós költséggel, a korábbihoz hasonló finanszírozási feltételek mellett készülhet el a pályázati támogatásnak köszönhetően Csiba és Szécseny víz- és szennyvízhálózata is. Páll Árpád, az egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, a következő pályázaton való részvétel feltétele az is, hogy május végéig az érdekelt településeken élő fogyasztók be kell fizessék a saját telkeiken végzendő munkálatok költségeinek ellenértékét (200 lejt a vízhálózathoz, 300 lejt a szennyvízhálózathoz való csatlakozásra).