Nézőpontok az első világháborúból

Gergely Imre 2017. március 16., 20:12

Az antant és az Osztrák-Magyar Monarchiát is magában foglaló központi hatalmak háborús propagandájáról, valamint a lövészárokéletről szerezhetnek ismereteket azok, akik megtekintik a Tarisznyás Márton Múzeumban pénteken megnyíló új kiállítást.

Rendezik a tárlat anyagát. Ami ma múzeumi tárgy, attól száz éve életek függtek Fotó: Gergely Imre

Az első világháború centenáriumi éveiben vagyunk, ehhez az évfordulóhoz kötődik a budapesti Nemzeti Múzeum kiállítása, amely most Gyergyószentmiklóson is látható lesz. Térhatású fényképeken mutatják be a háborút, úgy, ahogyan a két szemben álló fél láttatni akarta a maga szempontjai szerint. Amerikai és német fotográfusok által készített fényképek is közszemlére kerülnek, azaz, amint a tárlat neve is mutatja, a nagy háborút láthatjuk két nézőpontból. A speciális szemüvegeken át nézve, a térhatású képek láttatják a sebesültek ápolását, az ellenségtől zsákmányolt eszközöket és a lövészárkok pillanatait.

A térhatás azt az érzést keltheti, hogy a néző maga is ott van a lövészárokban

– mondta el Bognár Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum történész-muzeológusa. Megjelennek az osztrák-magyar hadsereg katonái is. Erdélyben készült felvételek nincsenek, a képeket zömében a keleti fronton, lengyelországi, oroszországi hadszíntereken örökítette meg a fényképész, de

ezeken a hadszíntereken sok székely, gyergyói katona is harcolt. Így nem elképzelhetetlen, hogy a tárlatlátogató nagyapját, dédapját is megpillanthatja.

A képeket egészítik ki a nagyváradi Tanoda Egyesület által elhozott háborús relikviák. Amint azt az egyesület illetékese, Kecse Attila elmondta, ezek nagy része az ezeréves határról származik, lövedékeket, szögesdrótot, lövészárokpajzsokat és egyéb katonai kellékeket lehet megtekinteni. Doberdói relikviák is lesznek itt.

A kiállítás megnyitója pénteken délután 6 órától lesz. Megnyitja Bognár Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum történész-muzeológusa, valamint Garda Dezső történész, a Gyergyó az 1916-os román betörés viharában című kötet szerzője. Házigazda Csergő Tibor András múzeumigazgató.