Megyeszintű állásbörzét tartanak

Simon Virág 2017. március 14., 23:24

A hétfőn közzétett országos kimutatás szerint Maros megyében jelenleg 680 üres munkahelyre várják a jelentkezőket, elsősorban varrodák, árulerakatok, nagyáruházak alkalmaznak.

Fotó: Boda L. Gergely

A munkaerő-elhelyező és átképzési hivatal április elején tart megyeszintű állásbörzét, erre már várják a cégek jelentkezését.

Az országos szakhatóság minden hétfőn közzéteszi a szabadon levő állások jegyzékét a honlapján és a megyei hivatalokban. A március 13-án kiadott kimutatás szerint országos szinten 20 608 betöltetlen állás van. Maros megye a maga 680 helyével előkelő helyen áll, a legkevesebb elhelyezkedési lehetőség Giurgiu megyében van, itt mindössze 68 üres állást hirdettek meg. A nyilvántartás szerint Hargita megyében 543, míg Kovászna megyében 144 személyt alkalmaznának a munkaadók.

A megyei hivatal igazgatója, Gheorghe Stef elmondta, hogy a megyeszintű állásbörzét április 7-én szervezik Marosvásárhelyen, Marosludason, Dicsőszentmártonban, Szászrégenben és Szovátán, s kéri a cégeket, hogy jelezzék részvételi szándékukat a ajofm@ms.anofm.ro, vagy Pop Ramona Tatianánál a 0786-198 863-as számon.

Az igazgató emlékeztetett, hogy megyeszékhelyi hivatal mellett fiókegységek működnek Szászrégenben a Köztársaság utca 4. szám alatt (telefonszám: 0265-511948), Dicsőszentmártonban a Vasilea Milea 2. szám alatt (telefonszám. 0265-444686), Segesváron a Dumbravei utca 2. szám alatt (telefonszám: 0265-771963), Marosludason a Köztársaság utca 43. szám alatt (telefonszám: 0265-411934) és Szovátán a Rózsák tere 25. szám alatt (telefonszám: 0265-577413.)

A legutóbbi kimutatások szerint Maros megyében a munkanélküliség 4,61 százalék, azaz kisebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A 10 924 személyből már csak 1487 részesül segélyben. A munkanélküliek nagy többsége vidéken él, a városi lakhellyel rendelkezők közül csupán 2142-en szerepelnek a hivatal nyilvántartásában. A statisztikai adatokból kiderül, hogy megyeszinten csaknem kétezer 25 évnél fiatalabb személynek nincs munkahelye, s az álláskeresők között sokkal több férfi van, mint nő.