Orbán Balázs Múzeum lesz a Szejkén

Fülöp-Székely Botond 2017. március 14., 18:24

Már látványtervet is készíttetett a Székelyföldi Legendárium a Szejkefürdőn elképzelt Orbán Balázs Múzeumról, ahol az író és néprajzkutató munkásságát mutatnák be. A csapat már idén hozzákezdene annak a villának a felújításához, amelyet erre a célra kaptak.

Ezt fogják átalakítani és felújítani Fotó: Pál Árpád

„Ha elmegyünk Havasalföldre vagy éppen Moldvába, akkor azt látjuk, hogy van például Ion Creangă, Mihai Eminescu vagy Ion Luca Caragiale Emlékház a szülőföldjükön.

Huszonhét éve demokrácia van, és senki nem tiltotta meg, hogy itt is megépüljön az Orbán Balázs Múzeum, ez mégsem történt meg.

Azt mondjuk, hogy Orbán Balázs a legnagyobb székely és róla kell példát venni, de sok mindent nem is tudunk, amit Székelyföldért tett” – fejtette ki Fazakas Szabolcs ötletgazda, hogy miért látja fontosnak a legnagyobb székely munkásságát bemutató múzeum megépülését. Rámutatott, két évvel ezelőtt felkérte Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészeket, hogy gyűjtsenek információkat az egykori magyar országgyűlési képviselőről, és ők ezt meg is tették.

A Legendárium által készíttetett látványterv. Jövőre megépülhet az emlékház Fotó: Székelyföldi Legendárium

„Úgy érzem, hogy csapatunknak kutyakötelessége a múzeum felépítése, hiszen a Székelyföldi Legendárium anyagának jó része Orbán Balázs munkásságára épül. Ezek után ennyi tiszteletet részünkről és a közösség részéről is megérdemel” – fogalmazott Fazakas. Szerinte azért is fontos az emlékház, hogy a turisták ne csak a székely kapukat és a síremléket lássák a Szejkén, hanem értsék meg, miért vannak azok ott. „Persze van Orbán Balázs-emlékszoba Székelylengyelfalván, és minden tisztelet ezért, csak sajnos kevesen látogatják, hiszen nem egy főút menti településen található” – tette hozzá.

Egy adományba kapott egyszintes szejkefürdői villát alakít át Orbán Balázs Múzeummá a Székelyföldi Legendárium csapata

– tudtuk meg Fazakastól. Mint mondta, az épület meglehetősen leromlott állapotban van, ezért jelentős felújításra szorul. Az ehhez szükséges tervek a székelylengyelfalvi Orbán Balázs-kúria építészeti elemeit felhasználva készültek el. Két nagy kiállítóterme lesz az emlékháznak: egyikben a legnagyobb székely keleti és hazai tevékenységéről, a másikban pedig nyugati tevékenységéről kaphatnak információt a látogatók. Noha személyes tárgyai nem maradtak fenn, a projektgazdák igyekeznek megteremteni a korabeli hangulatot az épületben. Hang- és képanyagokkal próbálják minél érdekesebbé tenni a majdani többnyelvű tárlatot.

Fotó: Székelyföldi Legendárium

Mivel a kivitelezés nem kevés pénzbe kerül, Fazakas arra kéri a vállalkozókat és a közösséget, hogy ki-ki a maga módján próbáljon segíteni: munkával, építkezési anyagokkal stb.

Így mindenki a magáénak tudhatja majd az emlékházat

– fogalmazott. A megvalósítás érdekében együttműködnek Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával, valamint a Haáz Rezső Múzeummal. Az építkezések már tavasszal elkezdődnének a Szejkén, és a tervek szerint jövőre megnyitnák a múzeumot.

Fotó: Pál Árpád