Megfojtják a használt autók a városokat

Székelyhon 2017. március 13., 16:21

A környezetvédelmi bélyegilleték eltörlésével robbanásszerűen megnőtt a Sepsiszentgyörgyön beíratott használt autók száma.

Aggodalmát fejezte ki Sepsiszentgyörgy polgármestere az egyre több gépjármű miatt. Illusztráció Fotó: Boda L. Gergely

„Ha ilyen ütemben folytatódik a használt autók vásárlása, év végéig eléri a négyezret, és akkor nem tudom, hogy fogunk létezni ebben a városban” – szögezte le az elöljáró. Antal elmondta, a Sepsiszentgyörgyön beíratott autók száma idén meghaladta a húszezret, és ehhez még hozzájönnek a lízingelt vagy más településen bejegyzett autók.

A város egy kis részére végeztek egy számítást, a Sugás Áruház mögötti területen

összesen 263 garázs- és parkolóhely van, miközben csak az ott lakóknak 509 autó van a tulajdonukban.

Ha kétszer annyi gépkocsi van, mint parkoló, akkor játszótereket, zöldövezeteket kell majd felszámoljunk? – tette fel a kérdést a polgármester. Antal szerint az emeletes parkolóházak építése jelentene megoldást, de annak a költségeit sem az önkormányzat, sem a lakók nem tudják megfinanszírozni, hiszen egyetlen hely kialakítása 6–15 ezer euróba kerül. Ha lesz ilyen típusú kiírás, akkor pályázni fognak. A városvezető kifejtette, türelmetlenül várják, milyen megoldással rukkol elő a kormány, hogy a regadó megszűnésével beözönlő használt autók által okozott gondokat orvosolja.

Románia a nyugat-európai autók temetőjévé vált. Ennek rengeteg negatív hatása van, a környezetszennyezés mellett az, hogy lassan már nem lehet közlekedni a városokban

– részletezte Antal. Szerinte a roncsautóprogramot kellene jobban megtámogatni, hogy az emberek minél inkább érdekeltek legyenek abban, hogy új gépkocsit vásároljanak. Ha az állam ad 5000 eurós értékjegyet a programban, akkor inkább megéri még 5000 eurót hozzátenni, és venni egy új autót, mintsem 3000 euróért vásárolni egy tízéves használtat.

Antal ugyanakkor bírálta a kormány zöldmatricás javaslatát, meglátása szerint azt csak néhány nagyvárosban lehet gyakorlatba ültetni. „Mindenki alkotmányos joga, hogy egy városban ingyen eljusson egyik helyről a másikra. Csak akkor lehet fizetős övezeteket kialakítani, ha biztosítunk alternatív útvonalat, erre pedig a kis- és közepes városokban nincs lehetőség” – mondta a polgármester.

Hozzátette, a közszállítást kell fejleszteni, ám ezzel a pályázati kiírással is gondok vannak, mert az elektromos buszokat próbálják ráerőltetni az önkormányzatokra. Egy ilyen akkumulátor cseréje több százezer euróba kerül, egy kisváros csődöt mondhat, ha néhány év múlva ki kell cserélje több busz akkumulátorát – mondta az elöljáró.