Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Székelyhon 2017. március 10., 19:58

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Fotó: Gecse Noémi

A Csíkszeredában lejátszott mindkét elődöntős meccsen előnyből kapott ki a Progym. A Sportklub kedden 6–2-re, szerdán este pedig 4–1-re győzött, így összesítésben 2–0-ra vezetnek a csíkiak.

Edzői nyilatkozatok a szerdai meccs után

Farkas Csaba, a Progym vezetőedzője. „A harmadik harmadra nagyon elfáradtunk, miután a második a legjobb harmadunk volt eddig. Ekkor több nagy helyzetet kialakítottunk ellentámadásból. Konyajev tízperces büntetése viszont azt hozta magával, hogy a hátvédjeink kifáradtak, és a harmadik harmadban hibázni kezdtek. Hazai meccs következik, ahol a szerda esti mérkőzés első két harmadjában nyújtott játékot szeretnénk játszani. Ehhez remélhetőleg a közönség is hozzá tud tenni, és sikerül kiegyenlíteni a párharcot.”

Leo Gudas, a Sportklub vezetőedzője. „Egy igazi play-off mérkőzés volt, amelynek első két harmadában egymás hibáira vártunk. Ezt mi követtük el előbb, amivel élni tudott az ellenfél. A harmadik harmadban Valchar gólja nagyon jókor jött, ebből erőt tudtunk meríteni, sebességet tudtunk váltani, fizikálisan erősebbek lettünk, illetve sokkal agresszívebben támadtuk a kaput. Ez pedig meghozta az eredményt. De ezt a két meccset most nagyon gyorsan el kell felejteni, és a következőre kell koncentrálni.”

Brassó is egy győzelemre áll a döntőtől

A másik ágon szintén 2–0-ra áll a párharc, a Brassói Corona 4–3-ra, majd 6–1-re győzte le a Galaci Dunărea együttesét.

A szombat esti Sportklub–Progym és Dunărea–Brassó találkozók 18.30-kor kezdődnek. Ha a gyergyói együttes és a galaciak is szépíteni tudnak, akkor a csapatok vasárnap este is pályára lépnek, és azoknak a mérkőzéseknek is Gyergyószentmiklós, illetve Galac lesz a házigazdája.