Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

– Nem először viszi színpadra Egressy Portugálját. Miért foglalkoztatja ennyire ez a mű?

– Két alkalommal állítottam színpadra román nyelven a Portugált: most viszem első alkalommal magyar nyelven színre. Egressy Zoltánnak egy másik, nagyon szép darabját is rendeztem – román és magyar nyelven is – a Júniust. Ő egy olyan szerző, akit – más magyar szerzők mellett – nagyra becsülök, mert egy olyan, a szó jó értelmébe vett érzelmes és higgadt emberséget mutatnak meg, amely hozzám nagyon közel áll. Ez a világ, amelyet Egressy Zoltán bemutat a Portugálban, amellett hogy magán hordja a magyar kultúra lenyomatát, egy egyetemes rezgést is hordoz, amely nagyon közel áll a csehovi világhoz.

– Gyakran hasonlítják is a darabban emlegetett Portugáliát Csehov Moszkvájához.

– Ez egy nagyon jó hasonlat, mert az az elvágyódás „valahová”, amely ebben a darabban fellelhető nagyon jellemző Csehov figuráira. És ez a nagyon finom, furcsa, ugyanakkor nem várt egyveleg egy periférián levő világban, és ez a csehovi elvágyódás nagyon meglepő és kecsegtető a színészek számára. Mindenhol, ahol ezt az előadást játszottuk román nyelven, nagy sikere volt, mert a nézők a szereplőkben magukra ismertek. Még van egy nagyon fontos vetülete ennek a szövegnek, éspedig, hogy olyan dologra világít rá, amelyre kevesen gondolnak. Általában úgy gondoljuk, hogy a nagy vágyak, a nagy remények, az életfilozófiák az értelmiségi rétegre jellemzőek, azokra, akik sokat olvasnak. Ez a darab megmutatja, hogy a többieknek is vannak vágyaik, és olyan egyéni drámáik, amelyeket éppen olyan mélyen élnek meg, mint az értelmiségiek. Aki megnézi ezt az előadást, lesz mit tanulnia belőle. Ugyanakkor ez egy nagyon jó találkozás ismét a csíkszeredai társulattal, akikkel az évek során a magyar drámairodalom több alkotását is színre vittük. Ezekben a szövegekben magamra találok, és a Portugál különleges utakat nyit meg számomra. Azt hiszem, hogy a társulatnak is ez egy jó találkozás, és meg vagyok győződve, hogy a nézők is szeretni fogják.

– Milyen témákat feszeget a Portugál az ön olvasatában?

– A darab mozaikszerűen van felépítve. A központi témája ez az ideális helyre való elvágyódás, ahol minden remény beteljesül, de ezt a helyet nem találják meg soha. Ezen belül több szál is van, ilyen a párkapcsolat és a szerelem. Ott van az író és a budapesti felesége, akik épp szétváltak, ott van az író és az igrácsi (egy képzeletbeli falu Magyarországon) lány, akik egymásra találnak, de nem sikerül együtt maradniuk. Ott van egy részeges pár, egyfajta bohóc páros, amelyek kapcsolatában nem is gondolnánk, hogy létezik hűség, és mégis ez a párkapcsolat a legstabilabb. Ez egy nagyon fontos szál, mert azt mutatja meg, hogy a szerelem ott van jelen, ahol nem is várnánk. A történet közvetlenül az 1989-es fordulat után játszódik, és az első részben hangsúlyosan jelen van az új, nyugati szemlélet és a régi konfliktusa: a nők emancipálódnának, de ezt a férfiak nehezen viselik az addig patriarchális szemléletű közegben. Egy másik fontos téma, ami felvetődik, az a vallás. Nem várnánk, hogy egy kocsmában játszódó humoros történetben jelen legyen Isten. A szerzőnek sikerül ezt a kapcsolatot létrehozni. Van például egy fiatal pap, amelyik kételkedik, és van egy olyan szereplő, aki bűnöző, de hisz Istenben. Van egy rocker múlttal rendelkező apa, aki egy konzervatív közegbe kerül a múltjához képest, és ott van a lánya, aki szeretne kiszakadni ebből a környezetből. Sok szálon futó történet tehát a Portugál. És noha vígjáték, váratlan mélységei vannak, talán ezért is játsszák szívesen a színházak.