Gulag-emléktáblát avatnak Ajnádon

Kömény Kamilla 2017. március 10., 12:05

Megáldják a felújított, kilencven éve állított emlékoszlopot és az orosz fogságban életüket vesztett ajnádiak névsorát tartalmazó emléktáblát vasárnap Csíkajnádon.

Gulag-emlékévnek nyilvánította Magyarország kormánya a 2016-2017-es évet, amelynek keretében a II. világháború idején elhurcoltakra és politikai foglyokra emlékeztek a Kárpát-medencében. E program révén Csíkajnádon pályázati úton felújították az 1927-ben állított első világháborús emlékoszlopot, illetve elhelyezték rajta  annak a tizenkét falubelinek a névsorát, akik orosz fogságban vesztették életüket – számolt be Bogos Róbert.

A csíkajnádi Szent István Szervezet (SZISZ) tagja hozzátette, a megújult 90 éves emlékmű és az új emléktábla felavatását március 12-én, vasárnap tartják: kilenc órakor ünnepi szentmisén vehetnek részt az érdeklődők, azt követően tíz órától az emlékoszlopnál tartják az 1848-49-es szabadságharc és forradalomra való megemlékezést, amelynek keretében megáldják az emlékművet.

Mint megtudtuk, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének alkalmából négy pályázati kiírást jelentetett meg a Gulag Emlékbizottság. A négy közül egyik lehetőséggel élt az ajnádi civil szervezet, sikeresen pályázva az Emléktáblák és emlékművek kihelyezésének támogatása elnevezésű kiírásra. Az ehhez kapcsolódó pályázatok célja egységes emléktáblák, illetve emlékművek elhelyezése minden olyan érintett településen, ahonnan áldozatokat hurcoltak el politikai fogolyként vagy kényszermunkára. A megvalósításhoz szükséges önrészt a helyi közbirtokosság és mangánfelajánlók biztosították. A munkálatokat Dóczy András csíksomlyói szobrászművész és csapata vitelezte ki – részletezte Bogos Róbert.