Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Péter Beáta 2017. március 08., 13:34

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Fotó: Gecse Noémi

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának Gál Sándor utcai székhelyén, a Lázár-házban számolt be a turné részleteiről A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere, Szederjesi Ferenc, a  Pro Cultura Siculi Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója, Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Farkas Balázs, a főkonzulátus ideiglenes ügyvivője, valamint Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Alapítvány elnöke.

A. Szabó Magda elmondta, éppen 25 éve, hogy a Nemzeti Színház történetének legnagyobb turnéját bonyolította le Székelyföldön, akkor a Csíksomlyói Passiót, az Advent a Hargitán című darabot és Göncz Árpád egy kamaradarabját láthatta a székely közönség. Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából Hadnagy Jolán kereste meg a Nemzeti Színház vezetőségét, és kérte, hogy ha lehet, hozzák el Tamási Áron szülőfalujába is a Vitéz lélek című előadást. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően fűződik fel a turné többi előadása: március 20-án Marosvásárhelyen, 21-én Farkaslakán, 22-én Székelyudvarhelyen, 23-án pedig Csíkszeredában láthatja a közönség az előadást, minden helyszínen 19 órától.

Tamási Áron Vitéz lélek című darabja a Vidnyánszky Attila által vezetett Nemzeti Színház nyitóelőadása volt 2013 szeptemberében. Azóta több mint ötven alkalommal játszották Tamási példázatát a nemzetiben és a Kárpát-medence magyarlakta vidékein. „Vidnyánszky Attila is úgy vallotta, hogy újrakezdésnek nem is választhattunk volna méltóbb darabot, amely egy háborúban, egy pillanatnyi reménysugárnál született 1940. októberében. Pár hónapra rá be is mutatták az akkori budapesti Nemzeti Színházban, később Kolozsváron (...). Reméljük, hogy itt, ahol értik Tamási Áron szavait, lelkét, különösen méltó és meleg fogadtatásra talál a darab” – fogalmazott A. Szabó Magda.

Hadnagy Jolán hangsúlyozta: „Tamási Áron lelke az alapszíneket Farkaslakán kapta, onnan indult el, majd Udvarhelyen keresztül nagy utat járt be, sokat csiszolódott, fényesedett ez a lélek. Már ötven éve, hogy Tamási Áron teste hazatért Farkaslakára, de a lelke röpül tovább.” Hozzátette, csak álmodták, hogy a Vitéz lélek című előadást egyszer elviszi a Nemzeti Színház Farkaslakára, de ez most valóra válik, és Tamási 120. éves születésnapja alkalmából emlékévet hirdetnek.
Szederjesi Ferenc, aki a 25 évvel ezelőtti előadásokat („május 23-a volt, Orbán napja, 0 Celsius-fok” – emlékezett vissza) fogadta Csíkszeredában, szintén örömét fejezte ki, hogy ismét fogadhatja a megyeszékhelyen a budapesti Nemzeti Színház előadását. Kiemelte, szívesen fogadják az udvarhelyi nézőket is, mert amint azt Nagy Pál közölte, annak ellenére, hogy nem reklámozták az előadást, az udvarhelyi előadásra már minden jegyet eladtak. 

A jelenlevők reményüket fejezték ki, hogy nem kell újabb 25 évet várni, amíg a Nemzeti Színház előadásait láthatják Székelyföldön. Füleki Zoltán elmondta, remélik, hogy még ebben az évben el tudják hívni a Csíksomlyói Passió előadást is, amelynek március 10-én lesz a bemutatója a nemzetiben. „2017-ben az erdélyi magyarságban – az összefogáson kívül – a vitéz lélekre van a legnagyobb szükség. Talán ez a Vitéz lélek fogja megmutatni, hogy merre visz ennek a nemzetnek az útja. Vitéz lélekre van szükségünk, és most pontosan nagyon jól jön a lélekerősítő” – összegzett.  
Az előadásra jegyeket a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában lehet váltani, egy jegy 25 lejbe kerül.