City'us: majdnem sikerült a bravúr az Autobergamo ellen

Horváth Bálint Ottó 2017. március 03., 17:25

Jelentősen megnehezítette a bajnoki címre törekvő Dévai Autobergamo dolgát a fiatal kerettel felálló és nagy erőket mozgósító Marosvásárhelyi City’us: miután szünetben még előnyben volt, végül egygólos vereséget szenvedett, amit nem érdemelt meg.  

Fotó: Csibi Csaba

 

A két csapat a teremlabdarúgó 1. Liga novemberi, 13. fordulójából – amikor a marosvásárhelyiek az UEFA Futsal Cup elitkörében játszottak – elhalasztott mérkőzést pótolt be csütörtökön este a ligeti Sportcsarnokban, ahol az elmúlt évekhez képest ezúttal a vendégek voltak a nagy esélyesek.

Kihagyott helyzetek, jól kivitelezett taktika

Hamar vezetést szerezhetett volna az összecsapás elejétől vészkapussal próbálkozó City’us, amely kissé meglepte ellenfelét, azonban az első félidő első részében négy nagy helyzetet is kihagyott. Hiába játszott fölényben az Autobergamo, nem tudta egyértelműen veszélyeztetni Răzvan Cătinean kapuját, mivel a vásárhelyi védelem kitűnően működött. Aztán kevéssel szünet előtt a hazaiak megérdemelten kerültek előnybe, ellentámadásból Csala Zsolt lövését követően Mario Duque közelről lőtt a kapuba.

Nagy hiba döntött Déva javára

Szünet után a dévaiak kihasználva a hazaiak figyelmetlenségét, alig két perc alatt Nuno Coco és Cristian Matei találataival megfordították az eredményt. Sikerült felállnia viszont a City’usnak, miután újabb ellentámadásnál Bogdan Covaci jól helyezett lövésével kiegyenlített. A folytatásban nem változott a játék képe, továbbra is a vendégek veszélyeztettek, akik hat perccel a vége előtt megszerezték győztes góljukat, amikor a City’us játékosai rosszul cseréltek, a dévaiak kapusa, Vlad Iancu pedig saját térfeléről emelte a játékszert az üresen maradt hálóba. A végéig az Autobergamo az eredmény megtartására törekedett, míg a vásárhelyiek vészkapussal játsszva megpróbáltak egyenlíteni, de kimaradt két kisebb lehetőségük.  

Nagyszerű mérkőzést játszottak

A mérkőzést követően Cosmin Gherman, a City’us egyik edzője úgy nyilatkozott, a játék képe alapján nem érdemelték meg a vereséget, hiszen az ellenfél tapasztaltságának köszönhetően nyert a fiatal vásárhelyi játékosok ellen. „Tudtuk, hogy egyetlen esélyünk van, öt a négy ellen játszani, és amennyiben kihasználtuk volna gólhelyzeteinket, más lett volna a meccs sorsa, de így is boldog vagyok a játékosok teljesítményével, akik nagyszerű mérkőzést játszottak, és tisztesen helytálltak a bajnokságban legerősebb kerettel rendelkező Déva ellen” – fogalmazott Gherman.  

Hiányzók a sereghajtó ellen

A City’us a következő mérkőzésén. a 20. fordulóban ismét hazai pályán játszik, hétfőn 18.30-tól az utolsó helyezett Kézdivásárhelyi SE-t fogadja: a vásárhelyiek edzője közölte, nehéz meccsre számít, ugyanis a felgyűlt sárga lapok miatt Bogdan Covaci és valószínűleg Răzvan Togan sem léphetnek pályára, így komolyan kell vegyék ezt a találkozót, és koncentráltan kell játszaniuk, mivel bármi előfordulhat.

Teremlabdarúgó 1. liga, alapszakasz, 13. forduló, ligeti Sportcsarnok, 300 néző:
Marosvásárhelyi City’us–Dévai Autobergamo 2–3 (1–0),
gólszerzők: Duque (19.), Covaci (28.), illetve Coco (21.), C. Matei (23.), Iancu (34.)
City’us: Cătinean – Covaci, Küsmödi, Csala, Togan. Játszott még: Țipău, Duque, Pop, Boroș. Nem játszott: Tătar – Dobai, Nagy. Edzők: Cosmin Gherman, Lucian Nicușan.
Autobergamo: Iancu – C. Matei, R. Matei, Ferreira, Coco. Játszott még: Pânzaru, Obadă, Tacot, Ique, Ignat. Nem játszott: Tonița – Drăgoiu. Vezetőedző: Florin Ignat.
Vezették: Bálint Attila, Benedek András (mindketten Székelyudvarhely).

A 20. forduló programja:
Temesvári Informatica–Futsal Klub Székelyudvarhely (vasárnap, 18, Youtube/Futsal Romania),
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Galaci United (vasárnap, 18),
Marosvásárhelyi City\'us–Kézdivásárhelyi KSE (hétfő, 18.30),
Kolozsvári Clujana–Dévai Autobergamo (kedd, 16),
Jászvásári CSM Poli–Resicabányai Muncitorul 7–0 (3–0) – korábban lejátszották,
a Dunărea Călărași szabadnapos.