Lázár Ede lett a Sapientia EMTE Csíkszeredai karának új dékánja

Iszlai Katalin 2017. március 02., 20:01

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be a március elsejétől életbe lépett vezetőségváltást: Makó Zoltán volt dékán helyét Lázár Ede korábbi dékánhelyettes vette át.

Fotó: Gecse Noémi

A sajtótájékoztatón a Sapientia csíkszeredai helyszínének régi vezetői értékelték az elmúlt évek munkáját, az új vezetőség pedig jövőbeli terveiről beszélt. Az eseményt Dávid László, az egyetem rektora nyitotta meg: elmondása szerint büszke a csíkszeredai helyszínre, hiszen a tudományos életben, illetve a különböző rendezvények és programok szervezésében is kimagasló eredményeket értek el az elmúlt években.

Beszédében köszönetet mondott a korábbi vezetőségnek, majd kiemelte, hogy a két csíkszeredai kar egyesítésekor Makó Zoltán és Kósa István akkori dékánok saját érdekeik ellenére példaértékűen oldották meg a kialakult helyzetet. A rektor azt is elárulta, Makó Zoltán azért nem vállalt újabb mandátumot, mert a tudományos életben szeretne komoly eredményeket elérni, Lázár Ede pedig eddig is a kar meghatározó embere volt, és elkötelezetten fogja ellátni új feladatait.

„Tovább fejlesztjük a Sapientiát, de a fejlesztést nem úgy kell elképzelni, hogy 30 új szakot indítunk, és több új tanárt veszünk fel, hanem azt kell figyelembe venni, hogy Székelyföldnek mi a legjobb. Az, ha jól képzett fiatalokat nevelünk, és ezt úgy tudjuk megtenni, ha olyan szakokat működtetünk, amelyekre van kereslet, és amelyekben jók vagyunk” – hangsúlyozta Dávid.

Makó Zoltán 2008-as kinevezésének körülményeit elevenítette fel, elmondása szerint amikor az akkreditációs bizottság az egyetemen járt, olyan személyt kerestek, aki tud románul. „A rektor úr már fel volt erre készülve, és ennek hatására 15 perc alatt kineveztek dékánnak. Ez egy kritikus időszak volt az egyetem életében, és minden azon múlott, hogy sikerül-e akkreditálni az első szakjainkat. Ez aztán sikerült, és ez egy áttörés volt a Sapientia életében. Az első mandátumom tehát az akkreditációról, a második viszont már a társadalomba való beilleszkedésről szólt. Az elején valóban összevisszaság volt, de mára kialakult egy olyan egységes rendszer, ami ritkaságnak számít” – emelte ki Makó.

Lázár Ede kihangsúlyozta, úgy érzi, hogy az egyetem felnőttkorba lépett, és ezután korszakváltás következik. „Egyre jobban működő egyetemi struktúrával, 78 doktorált, főképp székelyföldi főállású kollégával, és további 10 doktorandusszal próbáljuk betölteni azt a missziót, amit az alapítók megálmodtak: azt, hogy Székelyföld gazdasági, társadalmi fejlődésének egyik meghatározó tényezője legyünk. Célom, hogy a végzett hallgatóink versenyképesek legyenek, ezért tartalmi fejlesztésre van szükség. Fontos, hogy egyre több energia maradjon a minőségi oktatásra és kutatásra. Köszönöm a belém fektetett bizalmat, és köszönöm Makó Zoltánnak azt a munkát, amely során lefektették az alapokat. Arra törekszem, hogy ezekre a jól lefektetett alapokra, jó eredményeket építsünk” – biztosított az egyetem új vezetője.