Marosvásárhely mint filmes oázis

Nem is kezdődhetnének jobbkor a magyar filmnapok Marosvásárhelyen. Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje vasárnap éjjel Oscar-díjat ért, s ha ezt az alkotást nem is láthatjuk a 7. Magyar Fimnapokon, a magyar filmek újra divatba jöttek.

A Marosvásárhelyen született Kósa András László, a Bukaresti Magyar Intézet igazgatója a magyar sikerekről és a befogadó magyar és román közönségről is beszélt a Vásárhelyi Hírlapnak.                 

– Folytatódik a kis magyar csoda, újabb magyar alkotás, ezúttal egy rövidfilm kapott Oscar-díjat. Mi a titka a hirtelen jött szakmai felívelésnek?

– A magyar film régen látott sikereket ért el az elmúlt időszakban, a két Oscar-díj (a Saul fia tavaly, a Mindenki pedig néhány napja), az Arany Medve-díj (Berlinale) Enyedi Ildikónak a Testről és lélekről filmjéért, illetve Arany Glóbusz Karlovy Varyban Hajdu Szabolcsnak az Ernelláék Farkaséknál, eredetileg színházi előadásból készült alkotásáért. S ezek csak a legjelentősebb filmfesztiválokon elért sikerek. Bár néha előbújik az intézetigazgatói mellett a szociológusi mivoltom is, rögtön igyekszik „társadalmi” választ keresni a kérdésre, de ezek a filmek egyrészt nagyon különböző társadalmi szituációkat dolgoznak fel, a holokauszt egészen újszerű filmes technikát használó megközelítésétől, az emberek egymás iránti érzésének mindenkor figyelmet kiváltó alkotásaiig, vagy éppen a kelet-közép-európai élethelyzetig. Vagyis a téma adott. Ehhez kellenek olyan filmes alkotók, akik nem a „semmiből jöttek”, hiszen Nemes Jeles László rövidfilmjei tulajdonképpen már sok mindent előrevetítettek, vagy Hajdu Szabolcs egyáltalán nem ismeretlen a romániai filmes világban sem. Enyedi Ildikó pedig 17 év után rendezett újra filmet, de a Simon mágus is mintegy tucatnyi díjat gyűjtött be az 1999-es bemutatóját követően. Természetesen nehéz ilyen rövid idő alatt megítélni az okokat, de mégiscsak kell legyen hatása a folyamatra az átalakított magyar filmfinanszírozási rendszernek. Az utóbbi egy-másfél év díjazott magyar alkotásai filmalapos, illetve a Magyar Média Mecenatúra  támogatásában részesültek…

– Eddig a román filmek, az úgynevezett újhullám sikereit csodáltuk, de most talán már elmondható, hogy a magyar alkotások elismertsége is elérte vagy talán le is hagyta a románokét.

– A filmvilágban van egy ciklikusság, mindig vannak olyan filmes világok, alkotócsoportok, témák, amelyek az adott  időszakban besöprik a díjakat. A román újhullám egy ilyen időszak volt, amely olyan témákat dolgozott fel, amelyekre a nyugati néző rá tudott csodálkozni: a kommunista rendszer borzalmai, az átalakulás útvesztői, a rendszerbe kódolt korrupció – vagy hogy ne ezt az „erős” kifejezést használjam, hiszen ma már lassan mindent ezzel illetünk -, a nemcsak túlélésre, hanem  ügyeskedésre berendezkedett emberek világa. Viszont ebben benne van az is, hogy előbb-utóbb a néző telítődik, a kritikusok már sémákat állítanak fel – ilyen szerintem, nem leminősítve az elmúlt évek sikerét, a „román újhullám” kifejezés is –, s ebből adódóan egy idő után mindent ugyanahhoz hasonlítanak. Ebből a szempontból azt gondolom, hogy a mostani magyar filmes sikerek annyira különböző világot, tematikát, sőt sok esetben technikát alkalmaznak, amit nehéz lesz egyetlen jelzővel illetni.

– A filmnapokon folytatják a 120 éves a magyar film című filmtörténeti sorozatot. Milyen állomáshoz érkezünk most?

– 1896-ban vetítették az első mozgóképet Budapesten (a Lumière testvérek filmjeit a Royal Szálló kávéházában), illetve megnyílt az első mozi (két úttörő testvér, Sziklai Arnold és Zsigmond az Andrássy úton megnyitották az első magyar filmszínházat, az Ikonográfot, ahol francia gépeken Lumière filmeket vetítettek a közönségnek), és nem utolsósorban a millenniumi ünnepségek alkalmával készült el az első mozgókép Magyarországon. Ennek jegyében magyar filmtörténeti sorozatot indítottunk 2016 januárjában Bukarestben, a Román Filmarchívum mozitermében. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel (MaNDA) együttműködve kiválogattunk 11 magyar filmes alkotást, amely 1896 és 1989 közötti időszakra vonatkozóan meghatározónak ítéltünk, minden hónapban bemutattunk egy jelentős magyar filmes alkotást, amely a maga nemében és idejében mérföldkőnek számított a magyar film történetében. A vetítéseknek híre kelt, s egyre több filmkedvelő, fesztiválszervező, filmművészeti képzést folytató intézmény, filmszínház keresett meg, hogy szeretnék, ha városukban is megvalósulna ez a sorozat. Így indult el Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen még 2016-ban, majd idén Nagyszebenben, Nagyváradon és márciusban következik Kolozsvár, s nemsokára Sepsiszentgyörgy. A 7. Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok keretében két alkotást tűztünk műsorra, a 100 éve született Fábri Zoltán rendezte Hannibál tanár urat, amelyet 1956-ban mutattak be és Móra Ferenc szatirikus kisregényéből készült. A vásárhelyi közönség talán még többet hallott a másik filmről, hiszen Jancsó Miklóssal az Alter-Native kapcsán személyesen is találkozhatott. Az 1965-ös Szegénylegények az egyik legismertebb Jancsó-alkotás. Most ezzel a két filmmel folytatjuk a sorozatot, amely áprilistól visszatér majd a Színművészeti Egyetemre, hiszen maradtak még bemutatásra váró filmek a sorozatból. A filmek kapcsán az egyetem tanára, Albert Mária fog rövid felvezetőt, ismertetőt tartani.

– A marosvásárhelyi Török-Illyés Orsolya főszereplésével láthatjuk az Ernelláék Farkaséknál című produkciót. Milyen más helyi kötődéssel találkozhatunk a vetítések során?

– Tavaly egy Hajdu Szabolcs retrospektívval álltunk a közönség elé, akkor a rendező és alkotótársa, felesége, Török-Illyés Orsolya is itt volt és beszélgetett a közönséggel. Idén azt is mondhatnánk, hogy folytatjuk ezt a sort, hiszen újra van Hajdu Szabolcs film, amelynek természetesen főszereplője a marosvásárhelyi származású színművésznő, de ezen túl olyan alkotásról van szó, amelyet a novemberi Alter-Native-on történt vetítés után újra bemutatunk. S természetesen nemcsak azért, mert az alkotópáros új filmen dolgozik, aminek a témája nem titkoltan kötődik Vásárhelyhez. Mielőtt a jövőt kémlelnénk, azért lesz az idei Filmnapoknak más vásárhelyi vonatkozása is. Időrendben haladva, az első világháborús centenáriumi évforduló kapcsán Marossy Géza székelyudvarhelyi származású operatőr rendezőként is jegyzett Székely kálvária című filmjét mutatjuk be pénteken délután. A film az Ojtozi-szoros és a Királykő keleti oldala közötti határszakasz első világháborús küzdelmét mutatja be családi leveleken, harctéri naplókon, emlékiratokon, illetve fényképeken keresztül. A filmet követően pedig Cornel Sigmirean történésszel beszélgethet a közönség. Szombaton kora este Róth Miksa – az üvegfestő dokumentumfilm kerül vetítésre, amelyet követően Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum munkatársa mesél Vásárhely szecessziós épületeiről, s természetesen a Kultúrpalota és közigazgatási palota ólomüvegeiről. A tavalyi Róth Miksa-kiállításunk után is igyekszünk fenntartani Vásárhely ezen korszakával kapcsolatos ismeretterjesztést. Vasárnap pedig egy vásárhelyi filmes alkotással indítjuk a vetítéseket, László József filmrendező Human Places című dokumentumfilmjét mutatjuk be, amely a vásárhelyi emberek egymáshoz való viszonyát és a terekhez fűződő kapcsolatát mutatja be, hétköznapi jeleneteken keresztül, amelyből akár magunkra is ismerhetünk.

– Immár hetedik alkalommal vágnak neki Marosvásárhelyen a magyar filmnapoknak. Milyenek az eddigi tapasztalatok, milyen a fogadtatása a rendezvénynek, magukénak érzik-e már a vásárhelyi magyarok, és látogatják-e románok is a vetítéseket?

– Marosvásárhely bizonyos értelemben filmes oázis, hiszen itt zajlik minden év novemberében Románia legrégebb óta, évente megszervezésre kerülő filmfesztiválja, az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, ami meghatározó a város életében – s persze vádolható vagyok elfogultsággal, hiszen kezdetektől részese vagyok a rendezvénynek, 1991-ben még önkéntes középiskolásként, de mindenképpen azt kell mondani, hogy egyedülálló az Alter-Native Romániában, illetve kevés olyan város van, amely elbír több filmes rendezvényt is egy éven belül. Márpedig a novemberi Alter-Native mellett helye van a tavaszi Marosvásárhelyi Magyar Filmnapoknak is, hiszen míg előbbi egy filmes versenyfesztivál, addig a most kezdődő esemény az elmúlt év magyar filmszemléje, amellyel a vásárhelyi közönséget egy kicsit el is kényeztetjük, hiszen kevés olyan város van Erdélyben, ahol tavasszal magyar filmes keresztmetszetet, ősszel pedig rövidfilmes világrendezvényt láthat a nagyérdemű. S ezek mellett még van egy olyan filmes rendezvény, ami nem vásárhelyi centrumú ugyan, de mégiscsak helyet ad neki a város, a TIFF vetítéseknek. Mindegyiknek helye és létjogosultsága van Marosvásárhely kulturális életében. A Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok „különlegessége”, hogy egy román fiatalok által működtetett egyesület, a K’Arte kezdeményezésére jött létre, amit a Balassi Intézet indulásakor felkarolt. Mondhatnánk, hogy olyan politikai haszonleséstől független kezdeményezés volt román fiatalok részéről, akik tényleg látni akarják a legfrissebb magyar filmeket. Ennek megfelelően természetesen a mostani vetítéssorozatban vannak olyan filmek, amelyeket az Alter-Native-on is vetítettünk, de most újra bemutatjuk, ezzel szeretnénk még több vásárhelyi román filmkedvelőhöz eljuttatni a magyar filmet. Ez a mondat persze most megerősíti azt a talán nem is csak sztereotípiát, hogy az Alter-Native mégiscsak egy „magyar” rendezvény, a Magyar Filmnapok pedig inkább „román”. S persze ez így ebben a formában durva leegyszerűsítés, ugyanakkor örömmel tapasztaljuk, hogy a vásárhelyi román közönség érdeklődik a magyar film iránt, az elmúlt években rendre telt ház volt a filmnapok vetítésein.