Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

A Kászoni-medencében a hagyományok szerint húshagyókedd évek óta a bikaütés, azaz a farsangtemetés napja. András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a bikaütés szó alatt meghonosodott rendezvény régi hagyomány a településen, ezzel az eseménnyel temetik el a telet, éjfélig mulatoznak, majd a szórakozást felváltja a böjti időszak.

„Már a kommunizmus alatt is megtartották ezt a rendezvényt, és azóta minden évben megszervezték. Én 48 évesen elmondhatom, hogy amióta az eszemet tudom, minden évben volt bikaütés. Egy hagyományos sorrend szerint minden évben más faluban ütődik meg a bika, idén Kaszonaltízen, jövőre pedig Kászonimpéren tartják az eseményt. Egy másik fontos részlet, hogy mindig egy hídon történik a farsangtemetés. Amíg vannak élő hagyományaink és népi kultúránk, addig van nemzetünk is” – hangsúlyozta a polgármester.

A hagyomány szerint minden évben szentmisével nyitják meg a rendezvényt. Amikor kedd délben a helyszínre érkeztünk, a székelyruhás lányok és fiúk, illetve a település elöljárói már a kászonaltízi kápolnában gyülekeztek. Vass Zoltán-István plébános prédikációjában kiemelte, hogy kevés helyen szokás a bikaütés, és sokan vannak, akik nem is hallottak róla, ezért is tartja fontosnak, hogy a fiatalok továbbra is éltessék ezt a hagyományt. Hozzátette, a mulatozóknak figyelniük kell az éjféli harangszóra, hiszen bár sokaknak akkor jön meg a kedve a mulatozásra, a harangszó a farsangi időszak végét és a böjti időszak kezdetét jelenti. A plébános azt kívánta, legyen a farsangzárás egy kellemes emlék a résztvevők számára, majd  a plébánia udvarára hívta őket, ahol elmondása szerint  „erőt lehetett gyűjteni”.

A kápolnában Lakatos Tamás kulturális referens, a rendezvény főszervezője ismertette a további programot, majd arra hívta fel a résztvevők figyelmét, ne felejtsék el, hogy hagyományőrzők, és e szerint viselkedjenek a felvonulás során. A plébánia udvarán valóban erőt gyűjthetett az összesereglett sokaság: zsíros és pástétomos kenyér, a farsangkor elmaradhatatlan fánk, pálinka, bor, üdítő és egyéb enni- és innivaló várta őket. Falatozás közben a készülődés sem maradt el: a nap főszereplője a jelenlévők szeme alatt öltözött be.

A bika tulajdonképpen egy szalmából készült jelmezbe bújt legény volt, akinek fejére szarvakkal ellátott cserépfazekat helyeztek. Emellett a székelyruhás fiatalok és a siratóasszonyoknak beöltöztetett legények is a szerepre készültek.

A kászonfeltízi Nagy Bernadett érdeklődésünkre elmondta, minden fiatal önkéntesen jelentkezhetett, és mintegy százan gyűltek össze. Hozzátette, az altízi, feltízi, impéri, jakabfalvi és újfalvi fiatalokkal már három hete próbálták a táncokat, az énekeket és a szerepet.

A kászonaltízi kápolnától a falatozást követően énekszóval indult útjára a különböző szerepekbe bújt társaság. A gazda végigvezette jószágát a falu utcáin, és megpróbálta eladni azt: összesen öt helyszínen kezdett tréfás alkudozásba, azonban mivel túl drágán próbálta értékesíteni a bikát, az alkudozás mindenhol kudarcba fulladt.

Az eladásra szánt jószág a gazda elmondása szerint azért is különleges, mert sonkával, kolbásszal etették, szilvapálinkával itatták, az árán pedig mulatni szerettek volna. Minden helyszínen 10 ezer lej volt a bika kikiáltási ára, de ennyit sehol sem voltak hajlandók fizetni érte. Bár a gazda az alkudozás során engedett is az árból, sehogy sem tudtak megegyezni, és mivel nem adták meg az árát, inkább eljártak egy csárdást: az alkudozást követően a fiatalok minden helyszínen tánccal örvendeztették meg az összegyűlt nézőközönséget, majd egy rövid evés-ivás után tovább indultak.

Útközben zenészek gondoskodtak a jó hangulatról, a fiatalok énekeltek, illetve két legény ostorcsapásaitól voltak hangosak az utcák. Bár a bikára négyen is vigyáztak, a résztvevők legnagyobb rémületére néha mégis elszabadult, azonban gazdái gyorsan visszaterelték a helyére.

A körút után a gazda még egyszer megpróbálta eladni a bikát a kászonaltízi nagy hídon. A hosszas alkudozás során 6500 lejre engedte le az árát, a kereskedő azonban semmiképp sem akart 4 ezer lejnél többet adni. A feldühödött gazda egy váratlan pillanatban úgy döntött, inkább leüti az állatot, mintsem elkótyavetyélje (ekkor történt meg a tulajdonképpeni bikaütés).

A cserépfazék darabokra törött, a szalmát meggyújtották, ezzel szimbolizálva a fagyos időszak végét és a tavasz győzelmét a tél fölött. A siratóasszonyok megsiratták az elpusztult a jószágot, a tűz körül pedig a székelyruhás fiatalok ismét táncra perdültek. A bikaütés után a kászonaltízi közbirtokosság ebédre hívta a mulatozókat, majd este éjfélig tartó bállal zárják a rendezvényt.