Hamarosan az alcsíki gyerekek is programszerűen csobbanhatnak

Kömény Kamilla 2017. február 28., 10:38

A tervek szerint március 13-ától kezdődhet el a csíki kisiskolások úszás-, illetve az alcsíkiak korcsolyaoktatási programja. Az úszásoktatásba a harmadik osztályos tanulók, a korcsolyaoktatásba pedig az előkészítő és első osztályosok kapcsolódhatnak be.

Fotó: Veres Nándor

Az elmúlt időszakban több egyeztetésen vettek részt a térség polgármesterei, a kistérségi társulások vezetői azért, hogy a vidéki iskolák diákjainak – a városiakhoz hasonló feltételekkel – biztosíthassák az említett oktatási programokat – számolt be érdeklődésünkre Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor. A programok kezdeményezője azt is elmondta, a vártnál nagyobb érdeklődést tapasztalt a önkormányzatok részéről.

Az úszásoktatással kapcsolatban megtudtuk, minden település érdekelt a programban való részvétel iránt, azonban a városi uszoda kapacitásához mindenképp alkalmazkodniuk kell. A program szakmai vezetői, az uszodai időbeosztásának, rendszabályzatának elkészítői Trandafir Norbert edző és Ábrahám Előd önkormányzati képviselő lesz – emelte ki a politikus, megjegyezve, hogy ő csak a program elindítója, amint működik az, a szakemberekre bízza a további ügykezelést.

A tervek szerint heti egy alkalommal zajlik majd a vidéki gyermekek 16–32 fős, csoportos tanítása. A megbeszélések során arra jutottak, hogy kistérségi szinten állják a kiadásokat, vagyis az Alcsíki, Felcsíki és Pogányhavas Kistérségi Társulások közreműködésével. Az oktatók javadalmaztatását, a szállítást tehát a kistérségi társulások állják, és az uszodába való hatlejes belépő felét is, amennyiben rábólintanak a vezetőik – a fennmaradó három lejt a szülőknek kell kifizetniük.

Emellett a szülők feladata lesz az uszoda használatához szükséges fürdőruha, úszósapka, úszószemüveg, papucs és törülköző biztosítása is. Az is kiderült, a héten várják a visszajelzéseket, hogy hány harmadik osztályos gyermek vesz részt iskolánként a programban. A városi példát követve, az egy órás edzéseket beépítik az órarendekbe – 8-tól 13 óráig négy edzés tartható. Arra is rávilágított, hogy a piaci ár hozzávetőleg egytizedét kellene így a szülőknek kifizetniük gyermekeik úszásoktatására, hiszen ha egyéni órára járatják a gyermeket, az alkalmanként 30 lej körüli kiadást jelent.

Felcsíkon már olajozottan működik a korcsolyaoktatás a csíkkarcfalvi műjégpályán, míg az alcsíkiaknak mindeddig várniuk kellett a csíkszeredai mobil jégpálya beüzemelésének késlekedése miatt. Február elején sikerült felhúzni a csíkszeredai mobil jégpálya sátrát, így rövidesen átadják, és használatba vehetik a korcsolyázni akarók, tehát rövidesen ott is elkezdődhet a korcsolyaoktatás – ismertette a fejleményeket Tánczos Barna.

Arra is kitért, Felcsíkon mintegy 800 iskolás vesz részt a korcsolyaoktatásban. Hetente egy alkalommal, autóbuszokkal szállítják a karcfalvi jégpályához a kisdiákokat, akiknek utaztatását a Felcsík SK vállalta fel, míg az oktatókat a Székelyföld Jégkorong Akadémia biztosítja számukra. Ehhez hasonlóan oldják meg az alcsíki kisiskolások taníttatását is: a szállítást az önkormányzatok fizetik, az oktatókat a jégkorong-akadémia biztosítja – amelynek ugyanis nem titkolt szándéka az ifjú tehetségek toborzása.

Egyelőre még kérdéses a jégbérlés ára, a felszerelés mellett az az érték terhelheti még a szülőket. Mivel a korcsolyaoktatás 11–15 óra között zajlik, nem építhető be az órarendbe, tehát iskola utáni időpontokba mehetnek a gyermekek korcsolyázni. Ott akár 60 fős csoportokat is tudnak egyszerre oktatni.

Ideális esetben március 13-án kezdődhetne el a vidéki kisiskolások úszásoktatása, addigra várhatóan lebonyolítják a közbeszerzési eljárásokat a kistérségi társulások, valamint megkötik a szerződéseket az oktatókkal is. Ehhez hasonlóan március közepén kezdődhetne az alcsíki előkészítő és első osztályosok számára a korcsolyaoktatás, ez egy próbaüzem lenne, hiszen az időjárás függvényében legfeljebb április végéig tudják ott biztosítani a jeget. Ha beválnak a programok, jövőtől már teljes tanévben, illetve szeptembertől áprilisig vehetnek részt benne a kisiskolások.

Megnyitják a mobil jégpályát

Március 3-án nyitják meg hivatalosan a csíkszeredai mobil jégpályát, amelynek alkalmából gyermekeknek szóló jégkarnevált szerveznek. Minden alcsíki iskolából meghívják az előkészítő és az első osztályos tanulókat, hogy egy felejthetetlen délelőtt keretében ismerkedhessenek meg a jéggel, a pályával, a korcsolyázással.