Alulfizetett székely munkaerő, és ami mögötte van

Az oktatás nem piacképes, a fizetések kicsik, a vállalkozások munkaerő- és nyersanyaghiánnyal küszködnek, a fiatalok elvándorolnak. Változtatni kellene, de egyik gond a másikból következik – székelyföldi helyzetkép vállalkozói szemszögből.

Alacsonyak a fizetések, ezért látják úgy ma sokan, hogy el kell vándorolni, mert itthon nem lehet megélni. A magasabb bér nagyon is jogos igénye a munkavállalóknak, ez kétségtelen, csak a mai gazdasági helyzet jelentős emelést nem tesz lehetővé – állapítja meg Bajkó Tibor, az Arbor Vállalkozók Szövetségének vezetője. Az okokat is részletezi, vitaindító szándékkal.

A statisztika és a gazdasági valóság

Hargita megye az országos statisztikák végén kullog a keresetek szempontjából. Létezik egy kartellezési gyanú is, miszerint a vállalkozók összebeszélve, szándékosan tartják alacsony szinten a béreket, nem akarnak rendes fizetést adni az alkalmazottaknak. Tény, a fizetések alacsonyak, de ezt nem vállalkozói rosszindulat okozza. A legtöbb vállalkozó emelné a fizetéseket, de a piaci helyzet miatt nincs lehetősége – jelenti ki Bajkó Tibor. Székelyföldön nincs erős húzóágazat, például fémipar, ahol 5–6–7 ezer lejes fizetéseket keresnének a dolgozók, és ezek a számok szépítenének a statisztikákon. Itt elsősorban fafeldolgozás, textilipar, turizmus jelenti a gazdaságot, ezen ágazatokban nem keletkezik olyan mennyiségű bevétele a vállalkozásoknak, hogy jelentős mértékben emelhetnének fizetéseket. Ezekben a gazdasági ágakban a technológia modernizálása segíthetne abban, hogy a kiadás és a bevétel aránya jó irányban változzon, és bérnövekedés következhessen. De ez is csak évek alatt történhetne meg, nem egyik napról a másikra.

Faipar: nyersanyag aranyáron

Az Arbor szövetséghez tartozó cégek többsége a faiparban érdekelt, Bajkó Tibornak elsősorban erre az iparágra van rálátása. Az legtöbb munkavállalót is ők alkalmazzák. Már hosszú ideje kongatták a vészharangokat, hogy az osztrák Schweighofer terjeszkedése tönkreteszi a hazai cégeket. „Már unalmasak is voltunk, addig hajtogattuk, hogy meg kellene őket állítani, de amit mi mondtunk, láthatóan senkit nem érdekelt mindaddig, míg az érintettek rá nem döbbentek, hogy nem csak székelyföldi, de komoly román érdekeket is sértenek az osztrákok” – fogalmaz Bajkó. Emlékeztet, az évek alatt miniszterekkel, több miniszterelnökkel is beszéltek erről, ahonnan együttérzést és biztatást, megnyugtató szavakat kaptak is, de konkrét intézkedéseket nem. Kifejti: alapos számításokra hivatkozva jelezték, hogy 21 ezer munkahely szűnhet meg abban a kilenc megyében, ahonnan a Schweighofer felvásárolja a kitermelt fenyőt. Ez a szám Bukarestben nem tűnt soknak.

A jóslatuk beigazolódik: Gyergyószéken sorban zárnak be faipari vállalkozások amiatt, hogy a fa nyersanyagára az egekbe szökött, és lassan még drágán sem jutnak hozzá a kisebb cégek. De már nem csak ő tapasztalják ezt – teszi hozzá – hanem mindenki érzi: a tűzifa is lassan megfizethetetlen, s kisebb jövedelműek már nagyon nehezen tudják megvenni a tüzelőt.

Ennek súlyát nem érzik a közbirtokosságok és a magánerdő-tulajdonosok, sőt, ők nagyon is jól jártak ezzel. Nagyobb a bevételük, jobban keresnek a fa eladásával. A közbirtokosságok vezetői nem tartják fontosnak, hogy a helyi vállalkozókat segítsék, nekik adják el a fát. Ez valamilyen szinten érthető is, hiszen volt számos példa arra, hogy a helyi, környékbeli cégnek adták el kedvezményesen a rönköt, az pedig egyszerűen továbbadta a Schweighofernek szép nyereséggel.

„Azt látjuk, amit a nehéz sorsú kisnyugdíjas: borul ránk az erdő és mégsem jutunk fához. Ez is fontos oka annak, hogy nem tudjuk emelni alkalmazottaink fizetéseit” – mondja Bajkó Tibor.

Az olcsóság az egyedüli előny

Régebben híre volt annak, hogy a székelyföldi ácsok szakértelmét mennyire megbecsülik szerte a világban, keresett szakemberek voltak. Ma is van ilyen, de ki kell mondani: nem azért tudunk a nyugati piacra termelni, mert annyira szeretnek minket. Relatív jó minőségű terméket állítunk elő, de erre más is képes, így amiért minket választanak, az az alacsony ár. Az unióban a lengyelek, balti országok vállalkozásai lényegesen más támogatásokban részesülnek, mint mi, ezért eljutottak oda, hogy akármikor lekörözik a faiparunkat, és jobb hitelük is van, mint nekünk. Nagy verseny van minden piaci szeletért és mi csak az alacsonyabb árral tudunk velük versenyezni. Ez pedig az alacsonyan tartott fizetésekhez vezet – összegzi az Arbor vezetője. Hozzáteszi, mindemellett gyakran szembesülnek azzal a székelyföldi vállalkozók, hogy az a nyugati megrendelő, akivel évekig szoros kapcsolatban álltak, közli, hogy nem tart igényt a további együttműködésre, mert a terméket olcsóbban be tudja szerezni Kínából.

Piacképes oktatás kellene

Lényegesen javítani tudna a helyzeten az alkalmazottak komolyabb képzettsége. Mivel a szakoktatás sokáig elhanyagolt volt, így az a szokás alakult ki mind az ipari vállalatoknál, mind akár a kereskedelemben vagy a vendéglátásban, hogy nem szakképzett, hanem az adott cég által betanított alkalmazottak dolgoznak.

Számokkal lehet igazolni, hogy az ilyen dolgozók munkájukkal 20–30 százalékkal kisebb teljesítményt tudnak elérni, mint a szakképesítéssel rendelkező szakemberek. Általában az a jellemző, hogy egy munkafázist tanulnak meg és abban tudnak jók lenni, miközben az lenne az eredményes, ha több különböző munkát is el tudnának végezni az adott szakmán belül. Ez azért lenne fontos, mert általában egy cég többféle terméket állít elő.

Az iskolai szakoktatást mindenképpen fejleszteni kellene, mégpedig úgy, hogy a mai modern automata, félautomata gépek használatát is megtanulják, azaz az intézmények lépést kellene tartsanak a technológia fejlődésével.

De át kellene gondolni az egész tanügyi rendszert is. „A romániai oktatás bűne, nem figyel oda, a piac mit igényel. Ha a gazdaságban dolgozóktól elvárják, hogy jó minőségű terméket állítson elő, akkor a tanügy esetében ez miért nem elvárás?”– veti fel Bajkó Tibor, hozzátéve, hogy ezt olvasva biztosan több iskolaigazgató megsértődik, de ettől még reális kérdés. Kifejti, az iskola terméke a jól felkészített, jó eredményeket elérő fiatal kell legyen, akár elméleti, akár szakoktatásról legyen szó. Most azonban nincs így, az érettségin a legtöbben elbuknak és a szakképzés színvonala is alacsony.

Az iskolaigazgatók számára sokkal fontosabb, hogy a szakoktatóik állása megmaradjon a nyugdíjig, mint az, hogy a gazdaság igényeinek megfelelő szakképzést indítsanak. Például Balánbányán rég bezárt a bánya, de az iskolában még évekig bányászokat „képeztek” – említi a vállalkozói szövetség vezetője. Hozzáteszi, biztosan nem egyszerű egy új szakma oktatását megszervezni, eszközök, felkészült oktatók kellenek, de meg kell tenni.

Jó példa is van, Bajkó a Fogarasy Mihály-középiskolát említi, ahol a vállalkozók kérésének megfelelően szövőnők és faipari szakmunkások képzésére indítottak osztályt. A szakmai oktatás egyébként a megyei tanács számára is prioritás lett az utóbbi időben, és ennek is meglehet a pozitív hozadéka – teszi hozzá.

Aktualitást ad a kérdésnek, hogy az Arbor Vállalkozók Szövetsége éppen a napokban tett közzé egy tiltakozást a Hargita Megyei Tanfelügyelőség 2017–2018-as tanév beiskolázási tervezetével kapcsolatban. Ebben az ellen emelnek szót, hogy a valós igények ellenére, több tervezett szakoktatási osztály helyett elméleti osztályok indulnak több iskolában. Ez – az iskolaigazgatók nyomására született döntés – száz gyermeket érint, akik így nem részesülnek szakmai képzésben.

„Az iskolák között harc van a gyermekekért, meg akarják őrizni a katedrákat, ami részben helyes törekvés a részükről, de ennek ára az, hogy csökken a gyermekek tanulási szintje. A gyermekek bekerülnek az elméleti oktatásba, de a sikeres érettségire nincs reális esélyük. Így szakma nélküli munkanélküliként kezdik az életüket” – fogalmaz Bajkó Tibor.

A szakoktatás elhanyagolt, a szülőket mindenki lebeszéli, hogy ilyen iskolába küldjék a gyermeküket, és ennek megint hosszú távon a gazdasági élet látja a kárát – teszi hozzá.

Pedig ma már egyáltalán nem igaz, hogy egy jó agyú, jó kezű, talpraesett szakmunkás itthon nem tud megélni. Nem csak faiparban, mindenhol hiány van a jó szakemberekből. És nem minimálbért keresnek.

Az elvándorlás kiszámítható következményei

Az iskolai szakképzést komolyan meg kell erősíteni, erre kell felhívni az igazgatók figyelmét, és a szülők is meg kell értsék, hogy miért jó, ha a gyermek szakmát tanul. Ellenkező esetben marad a minimálbér, vagy a külföldi rabszolgamunka. Az kétségtelen, hogy nyugaton sokkal több pénzt keres a fiatal, mint itthon. De ennek nagy ára van. A távollét miatt megszakadnak a valós családi gyökerek, a közösséghez való ragaszkodás. Mivel a szülők itthon vannak, az a hagyományos családmodell sem működik, hogy az unokák nevelésében a nagyszülők segítenek. A gyermekek így nem születnek meg. Az idősek végképp magukra maradnak, és később már nem lesz, akihez hazatérni... – sorolja a látható következményeket Bajkó Tibor.

Az elvándorlás már olyan mindennapos jelenség, hogy az Arborhoz tartozó cégvezetők már nem is arra kérik a fiatalokat, hogy mindenképpen maradjanak itthon, hanem arra, hogy az iskola befejezése után ne egyből „húzzanak el”, hanem vállaljanak munkát itthon, legalább egy-két évig dolgozzanak itt, és csak azután keljenek útra. Legyen legalább egy viszonyítási alapjuk, hogy mit jelent itthon dolgozni, hogy miként lehet itthon megélni.