Lovagokat avat a Szent László Társaság

Gligor Róbert László 2017. február 10., 15:05

Az idei esztendőt Szent László évének nyilvánították. A Szent László Társaság (1861) és Rend erdélyi széktartójánál arról érdeklődtünk, milyen programokkal készülnek az év folyamán

Fotó: Gligor Róbert László/archiv

Koncz László backamadarasi lelkész, széktartó elmondta: ha nem is kimondottan az emlékév kapcsán, de a rend idén éppen Erdélyben tartaná fő rendezvényét, ezzel is erősíteni szeretnék a fiatal tartományi szervezetet. Nagy esemény házigazdája lesz Backamadaras, hiszen június 10-én itt tartja idei legnagyobb rendezvényét a társaság. Ekkor új tagokkal bővül a rend, Erdélyből legalább öt személyt ütnek lovaggá, és apródokat is avatnak. Ugyanakkor a már előzőleg lovaggá ütöttek közül itt veszi kézhez tagságát igazoló okmányát egy Belgiumban élő személy is. A jeles pillanatnak tanúi lesznek a világ összes törzsszékének vezetői, valamint a rend főkapitánya. Ezzel is azt szeretnék a tagok, hogy az erdélyi szervezetet erősítsék, ugyanis ahhoz, hogy ez is törzsszékké váljon, a rend minden széket le kell fedjen szervezetileg.

Koncz László széktartó tavaly novemberben részt vett a rend évzáró ülésén Nürnbergben, ahol beszámolt az erdélyi apródokkal szervezett tevékenységekről, és idei elképzeléseit ismertette. A backamadarasi lelkészt tavalyelőtt ütötték lovaggá, tavaly nevezték ki erdélyi széktartóvá. Az általa irányított területen szépen alakulnak a dolgok, látszik, hogy van érdeklődés, és van értelme a munkának – véli Koncz.

A Szent László Társaság (1861) és Rend egyház- és országépítő politikus lovagkirályunk kultuszát hivatott ápolni, gyarapítani, képviselni, és olyan értékek mentén szerveződik, mint a hit, haza, család, kereszténység, magyarságtudat, erkölcsös élet. Ahhoz, hogy valaki a rend tagjává váljon, elkötelezett képviselője kell legyen ezen értékeknek, de meg kell szerezze a széktartó, a főkapitány és a káptalan javaslatát is. A rend bekapcsolja a magyar értékeket a világ értékeinek egyetemes körforgásába, de karitatív tevékenységet is végez, és a határon túli területek kulturális támogatása is egyik fő célkitűzése.

A kibontakozó apródi intézményrendszer erősítése, fejlesztése is kiemelt figyelmet kap, ezért Szent László témájú táborok szervezése is fő feladataik közé tartozik –  fűzte hozzá Koncz László. A nyárádmenti gyerekek már több ilyen táborban vettek részt nyaranta Nyárádszentlászlón, és idén is szerveznek hasonlót. Addig remélhetőleg elkészül az erdélyi törzsszék címeres zászlója, amely alá felsorakozhatnak a tavaly felavatott és idén felavatandó apródok.