Óriáshóember épült Bánkfalván

Péter Beáta 2017. február 10., 19:01

Egy hat méter magas hóember építésébe fogott csütörtökön egy baráti társaság a csíkszentgyörgyi és bánkfalvi parkban. Péntek délutánra végeztek is a munkával.

Javában épült már a hóember péntek délelőtt, amikor megérkeztünk Bánkfalvára. Volt, aki a hótömeg tetején tevékenykedett, mások vizet hordtak, egyik fiú egy talicska hóval érkezett épp. Csiszer Gábor, Madár Zsombor, Péter Szabolcs, Csiszer Attila és Gerczuj Bence szerda este döntötték el, hogy elkészítik a tudomásuk szerint eddigi legnagyobb kézzel készített hóembert.

„Szerdán kezdett havazni, és akkor jött az ötlet, hogy csináljunk egy hóembert, mert láttuk, hogy sok hó lesz. Este megbeszéltük, de nem szegeztünk le semmit konkrétan. Aztán csütörtök reggel hívtam a társaságot, hogy fogjunk neki. Megrajzoltam a kört, hogy mekkora legyen, fogta mindenki a fejét, hogy itt ennyi hó nem lesz. De mikor kezdtük rakni, mindenkinek megjött a kedve. Csütörtökön tapadt a hó, könnyebb volt rakni, pénteken vízzel kellett locsoljuk, hogy álljon össze” – vázolta Csiszer Gábor.

A tizenéves fiúk csütörtök délelőtt fél tizenegykor kezdték el az óriáshóembert építeni, péntek délutánra pedig be is fejezték. „Úgy tudjuk, hogy a legnagyobb hóembert Magyarországon készítette a Pamkutya nevű csapat tavaly novemberben. Felvettük velük a kapcsolatot, ők pedig jó tanácsokkal láttak el, hogy mire kell odafigyelni. Gondolkodtunk, hogy jelentsük be valahová, hogy hivatalos legyen, csak nem tudjuk, kit kellene értesíteni” – magyarázta Csiszer.

A faluból egyre többen látogatnak ki hozzájuk, kíváncsian figyelve a nagy „alkotást”. A fiúk pedig úgy vélik, jó időtöltés a hóemberépítés a téli szünidő utolsó napjaiban.