Mikrovállalkozásokat érintő kedvező újítás

Iszlai Katalin 2017. február 10., 10:59

Az adótörvénykönyv módosításának köszönhetően több adóügyi változással indult a február a Grindeanu-kormány által elfogadott módosítások nyomán. A legtöbb céget a mikrovállalkozások besorolásának változása érinti.

Fotó: Veres Nándor

Tavaly írtunk a vendéglátóipari egységekre vonatkozó specifikus adó januártól tervezett bevezetéséről: ennek összegét többek között a létesítmény – étterem, bár, szálloda – mérete és a település besorolása alapján fogják meghatározni, azonban pontos információkat az alkalmazási módszertan hiányában továbbra sem lehet tudni.

Mituleci Katalin, a csíkszeredai pénzügyi hivatal vezetője tavaly azt mondta, a törvény elolvasása után több kérdés is felmerült, amelyekre az alkalmazási módszertan adhat majd választ, ez pedig azért okoz gondot, mert amíg nem jelenik meg a szabályzat, az érintettek azt sem tudják pontosan, hogy mire számítsanak. Ennek tisztázása tehát még várat magára, azonban a január elején elfogadott 3-as számú sürgősségi kormányrendelet további újdonságokkal szolgált.

A februártól érvénybe lépett rendelet szerint többek között újragondolták a mikrovállalkozások fogalmát: az eddigi 100 ezer euró helyett 500 ezer euró lehet az évi forgalmuk, és továbbra is 1 százalékos forgalmi adót fizetnek, ha van legalább egy alkalmazottjuk, illetve 3 százalékot, ha nincs egy sem.

Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta, az újítás kapcsán fontos kihangsúlyozni, hogy amennyiben az érintett egység törzstőkéje 45 ezer lej felett van, kérheti, hogy profitadót fizessen.

„Utánanéztem a Hargita megyei cégek esetének, és a 2015-ös adatok szerint több mint 6500 vállalkozást érint a mikrovállalkozások évi forgalmi plafonjának megnövelése. A specifikus adó esetében nincsenek még alkalmazási normák, azonban az érintett szakpolitikusok egyszer azt mondták, úgy fognak rendelkezéseket hozni, hogy azt egy norma ne tudja felülírni. Itt van például egy jelenlegi patthelyzet: eltörölték a környezetvédelmi bélyegilletéket a gépjárműbejegyzés esetében, de ezzel egy időben azt is eltörölték, hogy ez az összeg visszaigényelhető. Én nem tartom normálisnak, hogy aki január 25-én kérte vissza, annak a rendszer köteles volt visszaadni, de aki február elseje után kérte, annak nem tudjuk kiadni, mert nincs jogi alapja. Sokszor okoz problémát ez, hogy várni kell a normákra vagy az utasításokra” – fejtette ki Kedves Imre.

„Az biztos, hogy az újítások következtében azok a vendéglátóipari egységek, amelyek forgalma nem haladja meg az 500 ezer eurót, és törzstőkéje 45 ezer lej alatt van, a specifikus adó helyett mikrocégként fizetnek adót. A megyében 950 körül van azon jogi személyek száma, amelyek élhetnek ezzel a lehetőséggel. Másrészt azok, amelyek forgalma meghaladja az 500 ezer eurót, profitadót fizetnek, és amennyiben vendéglátóipari egységről van szó, a profitadó mellett a specifikus adót is ki kell fizetniük. Hargita megyéből azonban a nagyobb cégeket elvitték (azaz máshová adóznak) és jellemzően kisvállalkozók vannak, ezért mindenképp kedvezőnek mondható az újítás” – magyarázta az ügyvezető igazgató.