Nagy az igény a szociális lakásokra, ezért újabbakat építenének

Dávid Anna Júlia 2017. február 07., 22:15

Közel ötszázan igényeltek szociális lakást a székelyudvarhelyi önkormányzatnál január végéig. A szociálisan hátrányos helyzetű családok részéről hatalmas az érdeklődés, ezért a városháza pályázati pénzekből építene még több lakást.

Fotó: Pál Árpád

Nemrég tizenhat egyszobás és harminckét kétszobás lakást hoztak tető alá a Csereháton, az építkezést várhatóan 2018 nyaráig befejezik – tudtuk meg a városháza sajtóosztályától. A munkálatok összértéke előreláthatóan 3 millió 915 ezer lejre rúg majd, amit a központi költségvetésből és helyi forrásból fedeznek. Az elmúlt esztendőben helyi büdzséből 395 ezer lejt különítettek el erre a célra, az idei összeg mértéke a 2017-es költségvetés elfogadása után derül ki. Azt is megtudtuk, hogy a lakásigényléshez szükséges feltételek nem változtak.

A fiatalok és a szociálisan hátrányos helyzetű családok egyik legnagyobb problémája a megfelelő lakhatási körülmények megteremtése, éppen ezért a városvezetés fontosnak tartja, hogy az elkövetkező időszakban is minél több ifjúsági és szociális lakás épüljön a városban – szögezte le a hivatal sajtóosztálya. A városvezetés újabb lakások építésére próbál minél több pályázati forrást bevonni. Az igény nagy, hiszen a lakásokra – beleértve az ANL-kéréseket is – összesen 499 kérés érkezett a polgármesteri hivatalhoz.