Remekeltek a csíkszeredai főgimnázium diákjai

Molnár Rajmond 2017. január 29., 17:19

Kiemelkedő eredményt értek el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium diákjai a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának nemrégiben megrendezett Brandstorm elnevezésű marketingkommunikációs vetélkedőjén.

Fotó: Márton Áron Főgimnázium

A versenyen gimnáziumi és szakiskolás diákok legtöbb háromfős csoportokban vehettek részt, de nevezhettek kétfős csapatok, és akár egyetlen személy is képviseltethette iskoláját. A vetélkedőn három szervezet – a Computer Trade, az Élő Erdély Egyesület és a Pergament Office – által adott feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek.

Amennyiben a megoldások elnyerték a szervezetek munkatársainak tetszését, azok a valódi tevékenységük során is felhasználhatják a diákok által kidolgozott praktikákat. Minden feladat esetében hirdettek egy fődíjat, így a résztvevőknek esélyük volt több díjat is megnyerni. A vetélkedő múlt szombati döntőjén hat csapatot jutalmaztak, összesen 6000 lej értékben.

A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium két tizedik osztályos diákja, Ábrahám Ágnes és Gyulai Réka, akik Gyopár csapatnéven méretették meg magukat, két első díjat is nyertek. A diákok az Élő Erdély Egyesület, valamint a Pergament Office feladatai megoldására részesültek első helyezésben, valamint egy újabb díjat is kaptak, amelyet a szervező felsőoktatási intézmény Marketing szakja osztott ki. A két diák összesen 1500 lejt vihetett haza. A versenyzőket Varga László, a Márton Áron Főgimnázium igazgatója készítette fel.

„Nagyon örülünk az elért eredménynek, valamint annak, hogy részünk lehetett egy új tapasztalatban. A verseny által megismerhettük a marketing szak alapjait, és ez segít egy kicsit másként szemlélni a dolgokat” – számolt be érdeklődésünkre Gyulai Réka, a nyertes csíkszeredai csapat egyik tagja. Csapattársa, Ábrahám Ágnes azzal egészítette ki, hogy annyira tetszettek a vetélkedőn szerzett új tapasztalatok, hogy a középiskola elvégzését követően az egyetemi tanulmányait is szívesen folytatná marketing szakirányon.