Meghódították a Marsot a sapientiások

Iochom Zsolt 2015. november 26., 18:04

A Sapientia egyetem csíkszeredai Karának gólyabálját szerdán este tartották a Szakszervezetek Művelődési Házában. A négy fős „legénységek” a Mars-expedíción mérték össze ügyességüket.

Fotó: Iochom Zsolt

A NASA a XXI. század elejétől dolgozik egy hatalmas projekten, melyet 2012-ben végül bejelentettek. Útjának indult a MARS ONE nevet viselő űrexpedíció, azaz 2026-ben négy telepes hagyja majd el a Földet és vág neki a vörös bolygónak, hogy soha vissza nem térve benépesítsék azt. Az utazásra több mint 200 ezer önkéntes jelentkezett, ezek közül több rosta során választják majd ki azt a négy fős csoportot, aki 2026-ban nekivág a Mars meghódításának.

A Sapientia Hallgatói Önkormányzata úgy döntött, megelőzi a NASA-t, így már idén, 2015. novemberében megalapították a SIASA (Sapientia International Aeronautics and Space Agency) nevű nemzetközi űrkutató intézetet és elsőkként küldtek embert a Marsra. Nem 4-et, hanem 16-ot az idén érkezett közel 250 elsőéves hallgatóból gondosan válogatva. A jelöltek közel egy hónapos kiképzésen vettek részt, mielőtt nekivágtak a szerda esti nagy kalandnak.

A gazdasági szakcsoport legénysége: Brudan Ilarie, Erdély Katalin, Fehér Jennifer Laura és Gerczuj Norbert Kína színeiben volt jelen. A humántudományok szakcsoport legénysége: Gáspár Zsolt, Györgypál Imola, Jakab Botond és Lázár Anita Oroszországot képviselték. A társadalomtudományok szakcsoport, az Európai Unió színeiben: Bartó Béla, Kovács Áron, Kristó Hanna és Sebesy Tímea. Míg a műszaki csoport legénysége, az Amerikai Egyesült Államok zászlaja alatt: Gál Nándor, Hanner Tímea, Simonfi Annamária és Szilveszter Szilárd.

Az első próba során a szkafanderbe öltözött gólyák az általuk képviselt nagyhatalom himnuszának dallamára írt bemutatkozójukat énekelték el. A próbák során csapatmunkából is levizsgáztak, hisz közösen kellett bázist építsenek, majd az űrfocit is kipróbálhatták. Az általuk épített űrjárgányokkal pedig meteoritokat gyűjtöttek össze. Az ötödik próba során a centrifugális erő is kihatott a bátor jelentkezőkre, majd a beugró mintájára két percben hazaüzenhettek a csapatok az itthon maradt rokonaiknak. A fiúk bátorságukról tettek tanúbizonyságot, amikor az űrkonyhában tíz „ínyenc” falatot kóstoltak végig, majd Sapientiás kvízkérdésekre válaszoltak. Az utolsó próba során S.O.S üzenetet küldtek a gólyák, amin jól derült a közönség. Míg a zsűri visszavonult meghozni döntését, addig András Előd, a Hallgatói Önkormányzat elnöke, a XII. Erdélyi Humorfesztivál győztese szórakoztatta a hallgatóságot.

A zsűri döntése alapján a negyedik helyen végzett Kína csapata (gazdasági szakcsoport), a harmadik helyezett Oroszország (humántudományok szakcsoport), míg a második helyen az Európai Unió csapata (társadalomtudományok szakcsoport) végzett. Az est fődíját, a három napos budapesti utazást az Amerikai Egyesült Államok legénysége (műszaki szakcsoport) nyerte el.