Száz: a jelenből a múltba és visszafelé. Puskás István magántörténelme

 „Olvasó, néző és hallgató vagyok” – hangsúlyozza beszélgetésünkkor az ötvenes évek elején járó, könyvelőként szakmailag többszörösen díjazott és elismert Puskás István, aki az utóbbi húsz-huszonöt évben talán egyetlen székelyudvarhelyi irodalmi találkozóról vagy könyvbemutatóról sem hiányzott. Fiatalon, még a nyolcvanas években voltak vers- és kispróza-írási próbálkozásai (egy alkalommal be is vitte az Igaz Szóhoz, személyesen Markó Béla szerkesztőnek adta át a verseket), de akkor azok nem jelen(het)tek meg, később pedig nem próbálkozott másutt. Olvasott rengeteget, és ezelőtt egy  évvel, térdműtétjét követően „normára szabva” (napi kétszer két oldalt) kezdett írni. A kisprózák pedig egy idő után elkezdtek egy mozaik elemeiként működni, s mire meglett a századik, szerzőjük egy különleges szerkezetű regénnyé fűzte össze őket. A regény a Száz címet kapta, és a DTP Stúdió Kiadónál jelent meg. 

Az olvasó könyvelő

Puskás István soha nem készült írónak, de gyermekkora óta, elsősorban orvos szüleinek és környezetének köszönhetően igen erős érdeklődéssel volt elsősorban az irodalom és a színház iránt. Még fiatal, egyetemet végzett házasemberként, 1990 nyarán költözött Marosvásárhelyről Székelyudvarhelyre, és itt is ragadt a kisvárosban – a márciusi események miatt több ezer vásárhelyi fiatal magyarhoz hasonlóan nem akart tovább a „Városban” élni, de Magyarországra költözni sem, ahogy azt oly sokan tették. Inkább Udvarhelyt választották, ahol ő közgazdászként, felesége pedig tanárnőként kapott állást, így az orvosházaspár-szülők is, illetve az orvos-ikertestvér is közel voltak, Gyergyóditróban, illetve a szülővárosban. Alig másfél évnyi alkalmazotti státus (a bútorgyár egyik könyvelője volt) után magáncéget, könyvelő irodát nyitott, amelyet azóta is fejleszt és igazgat. Emellett megszállott kerékpározó és szaladó („volt, amíg meg nem műtötték a térdét” – teszi hozzá kesernyésen), illetve „kultúrember”, akit barátai a „Puskás István könyvel / hóna alatt a könyvvel” rigmussal viccelnek meg néha. Színházba nemcsak Udvarhelyen jár, mert „volt úgy, hogy három hónapig vártam jegyre, hogy meg tudjam nézni Kolozsváron a Ványa bácsit”, de az igazi érdeklődési köre az irodalom volt, és az is marad.

Száz – de mi?

Tulajdonképpen egy – terjedelme miatt – nagyregénynek is nevezhető mű fejezeteinek száma. A regény címe a lehető legegyszerűbb, de mégis nagyon sok mindent hordoz magában, száz évet, pontosabban a Trianon óta eltelt száz évet. Puskás ugyanis tudatosan úgy építette fel első művét, hogy a könyv szerkezete is kérdéseket vessen fel: a fejezeteket (illetve ezeket inkább két-három oldalas kis novelláknak nevezném, mert úgy is megállják a helyüket) visszafelé számozta, majd egy érdekes sorrend alakul ki: 0, 99, 1, 98, 2, a vége pedig így értelemszerűen 49 és 50 lesz – maguk a történetek is ezeken a szálakon futnak, a jelenből a múltba és visszafelé.