
Másfél doboz festék csodát tett a konyhánkkal
Fotó: Hajnal Csilla
A kilencvenes évek hangulatát árasztják a nem sokkal azelőtt divatba jött lambériák. Néha nyomasztó tud lenni az egyenszínűre mázolt faburkolat, igen ám, de sok helyen annyira tönkrement alatta a fal, hogy eltávolításuk csak nagy nehézségek árán jöhet szóba. Ilyenkor kerülhet képbe a kreativitás: milyen izgalmas dolgokat lehet elkövetni egy lambériával, ha már van nekünk?
2017. június 29., 17:162017. június 29., 17:16
2017. június 29., 17:192017. június 29., 17:19
Szeretjük a kilencvenes éveket, már csak azért is, mert jóval fiatalabbak voltunk mindannyian. Van néhány olyan szocreál tárgy, amely egyik otthonból sem hiányozhatott abban az időben, ilyen például az üveghal a tévé tetejéről vagy a tárcsás telefon. Abban az időben vált nagy divattá a lambéria is, amelyet előszobák és konyhák falburkolataként használtak, és maradt a falon azóta is sok otthonban. Sajnos a miénkben is, amelyet tavaly vásároltunk. Személy szerint unalmasnak és nyomasztónak találom ezt a sötétbarnára pácolt lambériát.
Ráadásul nem csak az egybe nyitott konyha és előszoba falainak alsó része volt unalmasan barna az otthonunkban, hanem ehhez színben tökéletesen passzoló barna laminált padlót raktak, és ugyanilyen színű konyhabútort – természetesen ugyanilyen barna fogantyúkkal – készíttetett az előző tulajdonos.
Nagyon kilencvenes évek hangulat uralkodott a lakásban, mindamellett, hogy igényes munka volt, de nem a mi világunk. Sőt, az amúgy sem túl világos teret még sötétebbé tette az a sok barnaság. A legtöbb belsőépítész sem javasol sötét színű falakat kicsi térben, mert még jobban összezsugorítja a teret.
Irtózatosan nagy munkának tartottam a leszedését, alatta a fal pocsék állapotban volt amúgy is, szóval kizártam a burkolat levételét. A bejárati ajtó melletti falon egy tükör is volt, mielőtt beköltöztünk volna, de azt magával vitte az előző tulajdonos, így volt egy körülbelül fél méteres rész, ahol hiányzott a lambéria, így láthattuk, hogy miként nézne ki a fal, ha nagy nehézségek árán leszednénk. Állótükröt nem akartam oda, a lambériánál kicsit kreatívabb megoldással szerettem volna pótolni a hiányzó burkolatot.
A közel százéves ládapad is jobban érvényesül a fehér háttérrel
Fotó: Hajnal Csilla
Ekkor találtuk ki közösen a férjemmel a krétatáblát, amelyet a gyerekek előszeretettel használnak azóta is. Egy méretre vágott gipszkartont tettünk fel a tükör helyére, és azt lefestettük fekete táblafestékkel. Néha szépen megrajzolt vagy felírt üzeneteket hagyunk rajta, néha pedig teljes káosz uralkodik a táblán, de ez így pont mi vagyunk.
A megújult hófehér lambériától egyszerűbb, letisztult tereink lettek
Fotó: Hajnal Csilla
Már csak a lambériakérdés váratott magára. Miután átböngésztem több lakberendező blogját a lambériával kapcsolatban, festékek után kutattam, és inspirációs képeket kerestem a neten, eldöntöttem, fehérre festem az unalmas barnát. Találtam is olyan víz alapú, matt zománcfestéket, amely nem kívánt csiszolást használat előtt, csupán egy portalanítást, ezért nekiálltunk – családostól – újjávarázsolni a lambériánkat, ha már volt nekünk. Három rétegben kentem le, ezért nem egy napig tartott a művelet, közben ki is fogytam a festékből, így tolódott is egy-egy kevésbé szembetűnő fal átfestése, de a végén csak meglett.
Nem tökéletes munka, vannak hibák rajta, de egy ekkora felületen nem zavaró. Legalábbis az otthon lakóit egyáltalán nem bosszantják a festéssel járó apróbb hibák. Pedig van belőlük egy pár.
Sokkal világosabb terünk lett a fehér falburkolattól
Fotó: Hajnal Csilla
Így sokkal világosabb és tágasabb lett ez a tér, amely a legtöbb családi együttlét helye, és ezzel találkozik legelőször az is, aki bejön hozzánk. Szeretjük, és a legjobb benne, hogy folyton alakul, mert mi szeretjük a változást. Legalábbis ami az otthon tereit illeti.
A székely közösség múltjának és jelenének sokszínű, élő lenyomatát mutatná meg a Magyar Nemzeti Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Székely Menyasszony című tárlata. A kiállítás kurátorával, Simonovics Ildikóval beszélgettünk.
A korai felmelegedés idén gyorsan felébresztette a természetet, az utóbbi évekhez képest szokatlanul hamar. A tavasz érkezése számtalan apró jelből kiolvasható, ilyenkor még finom, szinte észrevétlen változások árulkodnak róla.
Önfeledt szánkózásra, netán kivágott tüzifa vagy az elejtett vad hazaszállítására használhatták? A Csíki Székely Múzeumban a februári hónap tárgya egy lócsontból készült szántalp a 17. századból.
A gyerekek digitális lábnyoma sokszor már azelőtt formálódik, hogy ők maguk beleszólhatnának. Mit jelent a tudatos megosztás, hol húzódnak a határok, és hogyan védhetjük jobban gyermekeinket az online térben?
A reggeli olvasás ritkán kér többet pár nyugodt percnél. Egy joghurtos smoothie ilyenkor nemcsak ital, hanem kísérő: krémes, friss és pont elég könnyű ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmet a történetről.
Közös miniévadot szervezett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház: február 5-8. között a két intézmény előadásait tűzték műsorra, és megtartották a Nemzeti Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozóját is.
Reggelire egy igazi desszert, ebédre egy bűntudatmentes lasagne, végül pedig egy könnyed, friss saláta vacsorára. A jól ismert fogások újragondolva jelennek meg, úgy, hogy közben ízben és élményben sem kell kompromisszumot kötnünk.
A korhelyleves a nevét onnan kapta, hogy a mulatozások, lakomázások után jólesik a gyomornak ez a savanykás ízű étel.
A torma nem divatfűszer, nem is finomkodik – csíp, könnyeztet, mégis kihagyhatatlan. Ez a túlélőnövény a zsíros, téli ételek legjobb társa, amely egyszerre hordoz ízt, emléket és karaktert.
szóljon hozzá!