Székelyhon    Krónika Online    Főtér    Nőileg    Liget    Erdélyi Napló  |  Jóállás    Apróhirdetés    Rádió GaGa

Villantak a sárga lapok az Udvarhely körzetiben

Józsa Csongor 2023. március 28., 13:53

Egy csapatból heten kaptak figyelmeztetést, egy másik meccsen pedig tizenkétszer mutatta fel a játékvezető a sárga lapot. Többen nem is léphetnek majd pályára.

Villantak a sárga lapok az Udvarhely körzetiben
Galérianézet
A kép csalóka. Nem veszekedés, hanem bocsánatkérés Fotó: László Ildikó

Az elmúlt hétvégén a tizenharmadik játéknapot rendezték az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az A csoportban Kobátfalva megszerezte első győzelmét ebben az idényben, nagy is volt az öröm a lefújáskor. Az élen állók, a Szentábrahám és a Farcád simán hozták a találkozóikat.

A B csoport rangadóját Lövétén rendezték, ahova a harmadik helyezett Parajd utazott. Végig a házigazdák uralták a meccset, de a vendégek kapusa ihletett formában védett. Már úgy tűnt, hogy mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor az utolsó percben egy beívelésre jól érkezett a hazaiak cserejátékosa, közelről begurította.

Farkaslaka simán nyert Bogárfalva ellen Fotó: László Ildikó

Ezen a mérkőzésen a parajdiak összesen hét sárga lapos figyelmeztetést kaptak. Nem volt hiány ezekből a Bögöz–Oklánd összecsapáson, hat-hat alkalommal mutatta fel a kártyát a sípmester.

Nem csoda, hogy ezen forduló után hét labdarúgónak gyűlt ki a négy sárga lapos figyelmeztetése, így a soron következő játéknapon nem játszhatnak.

Fotó: László Ildikó

A versenybizottság kivizsgálta a tavaszi idény első fordulójában elmaradt Siménfalva–Kobátfalva esetet – több hazai könyvből hiányzott az éves láttamozás. A döntés: újból kiírja a találkozót, amelyet április 8-án rendeznek meg.

Udvarhely körzeti, 13. forduló

A csoport

Nagygalambfalva–Gagy 4–0 (1–0).
Gólszerzők: Pásztor Edward (5., 59.), Magyari Tamás (52.), Szakács Botond (67.).

Szentábrahám–Siménfalva 3–0 (1–0).
Gólszerzők: Boda Krisztián (14.), Vass Andrei (75.), Szabó Zsolt (81.).

Kobátfalva–Felsőboldogfalva 4–1 (3–0).
Gólszerzők: László Attila (2., 43.), Boros Zoltán (27.), Osváth Jenő Attila (82.), Györgydeák Csaba (85.).

Bögöz–Oklánd 2–4 (2–3).
Gólszerzők: Tófalvi Lajos (5., 41.), illetve Csergő Alpár (2.), Egyed Csongor (21., 40.), Csíki Miklós (66.).

Homoródszentpéter–Farcád 0–4 (0–2).
Gólszerzők: Gergely Sándor (3., öngól), Benedek Elemér (16.), Sándor Mátyás (51.), Kovács Imre (77.).

Etéd–Homoródszentpál 5–4 (2–1).
Gólszerzők: Gagyi Zoltán (24., 26., 70.), Gyarmati Norbert (51., 65.), illetve Farkas Zoltán (13.), Tamás Lóránd (76., 81.), Bencze Attila (89.).

Udvarhely körzeti 2022–2023

Sorrend
Csapat
Mérkőzés
Győzelem
Döntetlen
Vereség
Gólkülönbség
Pont
1
Szentábrahám
13
11
2
0
48-20
35
2
Farcád
13
11
0
2
45-15
33
3
Nagygalambfalva
13
7
2
4
28-18
23
4
Felsőboldogfalva
13
7
1
5
26-23
22
5
Oklánd
13
6
3
4
27-28
21
6
Bögöz
13
6
2
5
26-24
20
7
Gagy
13
5
1
7
19-21
16
8
Homoródszentpál
13
4
2
7
25-28
14
9
Siménfalva
12
3
2
7
14-27
11
10
Homoródszentpéter
13
3
2
8
18-34
11
11
Etéd
13
3
0
10
14-36
9
12
Kobátfalva
12
1
3
8
14-30
6

B csoport:

Varság–Zetelaka II. 2–2 (0–0).
Gólszerzők: Józsa Rajmond (81.), Kovács Alpár (90+2.), illetve Boros Mátyás (48.), Jakab Szabolcs (49.).

Kápolnás–Malomfalva 1–3 (0–2).
Gólszerzők: Kele Zoltán (76.), illetve Tamás Zoltán (5.), Tamás Lóránd (35.), Andrási László (75.).

Lövéte–Parajd 1–0 (0–0).
Gólszerző: Egyed Zsolt (90.).

Bogárfalva–Farkaslaka 2–6 (1–4).
Gólszerzők: Hajdó Roland (36.), Magyari András (80.), illetve Miklós Levente (5.), Fancsali Levente (7.), Ozsváth Arnold (24., 30.), Sipos Csongor (50.), Nagy Martin (70.).

Zeteváralja–Máréfalva 0–6 (0–3).
Gólszerzők: Papp Szabolcs (6.), Zoltáni Ferenc (11., 13., 66.), Sebestyén Balázs (56., öngól), Demény Roland (63.).

Alsósófalva–Korond 1–2 (1–1).
Gólszerzők: Fülöp László (1.), illetve Gaghi Zsolt (29.), Tamás Attila (70.).

Udvarhely körzeti 2022–2023

Sorrend
Csapat
Mérkőzés
Győzelem
Döntetlen
Vereség
Gólkülönbség
Pont
1
Lövéte
13
11
2
0
48-13
35
2
Farkaslaki SE
13
10
3
0
75-14
33
3
Parajdi SK
13
9
1
3
40-26
28
4
Malomfalva
13
7
4
2
35-19
25
5
Máréfalva
13
8
1
4
32-20
25
6
Varság
13
6
3
4
37-23
21
7
Kápolnás
13
5
0
8
27-24
15
8
Zetelaka II.
14
4
3
7
27-27
15
9
Korondi Ifjúság
13
4
2
7
19-39
14
10
Bogárfalva
13
2
1
10
22-76
7
11
Alsósófalva
13
1
2
10
17-33
5
12
Zeteváralja
12
0
0
12
8-73
0

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
×

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.