Három idegenbeli mérkőzés után hétfőn kora délután újra hazai pályán játszott a csíkszeredai csapat a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának 8. fordulójában. Ezeken két vereség mellett mindössze egy pontot szerzett, azonban a többi eredmény kedvezően alakult számukra, így matematikailag bebiztosították a feljutást az élvonalba.
A találkozó elején mindkét oldalon kisebb lehetőségek voltak, a csíkiaknál Szilágyi ollózós mozdulattal próbálkozott, de a labda fölé szállt, míg a vendégeknél Huiban kapura lövése gyengére sikeredett.
Ezután veszélyesebben játszottak a fővárosiak, és negyedóra után közel voltak a vezető gólhoz, azonban Adrian Sârbu három méterről fölé lőtt. Az első félidő közepén próbált többet kezdeményezni az FK, de a támadásai erőtlenek voltak és helyzetig sem jutottak el.
A szünet előtt szögletet követően hátrányba került a házigazda, Zakir üresen maradva közelről lőtt a hálóba.
Hamarosan pedig jött az újabb hidegzuhany a hazaiaknak,
Palmeș nagyot hibázott a védelemben, rosszul vette át a labdát, amelyre lecsapott Sârbu, kapura tört és védhetetlenül lőtte ki a hosszú felső sarkot, ezzel a szünetben a Metaloglobus már kettővel vezetett.
A hazai szakvezetés abszolút elégedetlen volt a mutatott játékkal és hármas cserét hajtott végre a szünetben.
Ez a húzás hatásos volt, a második játékrészben egyből támadásba lendült az FK, előbb Ceara lövését még védte a vendégek kapusa, de aztán hamar összejött a szépítés, Dzsebari beadása megpattant, így lett jó Babatinak, aki közelről befejelte.
Nagyon rövid ideig örülhettek a csíkiak, alig három perccel később újabb védelmi megingást használt ki a Metaloglobus,
ezúttal Csürös adta el a labdát, majd gyorsan végig vitték az akciót, a csereként beállt Irimia visszaállította a kétgólos különbséget.
A hazai játékosok nem adták fel és egymás után alakították ki a lehetőségeiket, Ceara és Dzsebari lövése pontatlan volt, Dolny pedig a kapufát találta el.
Aztán a 80. percben mégis sikerült betalálni,
Ceara szabadrúgása a lécről kipattant, éppen Dzsebari elé, akinek arra is volt ideje, hogy átvegye a labdát, majd a kapuba továbbította.
Rögtön ezután hajtott az egyenlítésért is az FK, ugyanannál a helyzetnél kétszer is betalálhatott volna, de Fülöp és Dzsebari lövésénél Nedelcovici nagyot mentett. A hosszabbításban még kiharcolhatták volna a döntetlent, szabadrúgáshoz jutottak a tizenhatos előteréből, Hegedűs lövését azonban blokkolták.
A mérkőzés kisebb incidenssel végződött, a két csapat szakmai stábja és a biztonságiak is a pályára rohantak, de rövid időn belül lecsillapodtak a kedélyek.
Az FK Csíkszereda 3–2-re kikapott és folytatta a gyenge eredmények sorozatát a szezon végén. Az éllovas székelyföldi együttes nem tudta kihasználni a Steaua egy nappal korábbi 3–0-s vereségét a Voluntari ellen, és az újabb kudarc az első helyébe kerülhet, ha az FC Argeș kedden legyőzi a Resicabányát.
2025. 05. 04. 11:30 | FC Voluntari Voluntari | Bukaresti Steaua Steaua | 3-0 |
2025. 05. 05. 15:30 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 2-3 |
2025. 05. 06. 19:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Resicabányai CSM Resica | 3-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 8 | 6 | 1 | 1 | 15-5 | 53 |
2 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 8 | 2 | 3 | 3 | 6-9 | 53 |
3 | Bukaresti Steaua Steaua | 8 | 3 | 2 | 3 | 11-12 | 52 |
4 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 8 | 2 | 2 | 4 | 7-13 | 46 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 8 | 2 | 4 | 2 | 9-7 | 43 |
6 | Resicabányai CSM Resica | 8 | 1 | 4 | 3 | 8-10 | 41 |
Végre pont került, ki lesz a labdarúgó Szuperligából idén kiesett csapat új trénere, akinek feladata egyértelmű – visszajuttatni a piros-fehéreket az élvonalba, méghozzá azonnal.
Egy fordulóval a bajnokság vége előtt eldőlt, hogy Csíkszentmárton nyeri a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportját.
Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!