Facebookozva a halálba: kilenc román állampolgár vesztette életét egy Maros megyei kisbusz magyarországi balesetében

Facebookozva a halálba: kilenc román állampolgár vesztette életét egy Maros megyei kisbusz magyarországi balesetében

Az előzetes információk szerint az ütközést a román jármű sofőrje okozta

Fotó: police.hu

Kilenc román állampolgár vesztette életét a magyarországi Ceglédbercelnél kedden délután történt mikrobuszbalesetben. A járművet Maros megyében íratták forgalomba. A sofőr a közösségi oldalon csevegett a tragédiát megelőzően.

Krónika

2018. május 22., 22:042018. május 22., 22:04

2018. május 23., 15:182018. május 23., 15:18

Paul Ciocoiu, a román külügyminisztérium szóvivője a bukaresti Digi 24 hírtelevíziónak  elmondta: a Maros megyében bejegyzett kisbusz a 4-es országúton Románia felé tartott, amikor Budapesttől 59 kilométerre kedd délután bekövetkezett a baleset.

A szóvivő kedden kora este még arról adott hírt, hogy hét román állampolgárságú halálos áldozata van a balesetnek. A magyar hatóságok ezt módosították, miszerint összesen kilencen vesztették életüket.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője este az MTI-vel közölte, kilenc ember halt meg a Ceglédbercel közelében kedden délután történt közúti balesetben, valamennyien a román rendszámú kisbuszban utaztak. András Tamás elmondta, hogy a kisbusz egy homokszállító teherautóval ütközött a 4-es főúton, a teherautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. A szóvivő közlése szerint a balesetben hét férfi és két nő vesztette életét, az áldozatok személyazonosítása – román társhatóságok bevonásával – folyamatban van.

korábban írtuk

Külügyminisztérium: román állampolgár a magyarországi baleset valamennyi áldozata
Külügyminisztérium: román állampolgár a magyarországi baleset valamennyi áldozata

Megerősítette a bukaresti külügyminisztérium szerdán, hogy az egy nappal korábban Magyarországon balesetet szenvedett Maros megyei mikrobuszban elhunyt nyolc utas és a sofőr egyaránt román állampolgár.

Galéria

Fotó: police.hu

Frissítés

A bukaresti sajtó kedden késő este olyan felvételt tett közzé, amely néhány másodperccel a frontális ütközés előtt készült, mégpedig a román mikrobusz sofőrjének mobiltelefonjával. Az Adevărul napilap honlapja szerint a rövid videót (csak erős idegzetűeknek ajánlott megtekinteni!) – amelyen hangos zene, valamint beszélgetés hallható – a járművezető egyik ismerőse tette közzé. A felvétel tanúsága szerint a sofőr élő kapcsolatot létesített a Facebook közösségi oldalon vezetés közben, és vélhetően a figyelmetlensége miatt hajtott át a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a homokot szállító teherautóval. Jól kivehető, hogy a mikrobuszt vezető férfi nem vesztette el az uralmát a jármű fölött. Különben sajtóhírek szerint az áldozatok a Maros megyei Mikefalvához tartozó Désfalváról származnak, és Szlovéniából igyekeztek haza.

korábban írtuk

Polgármesterek: alkalmi mezőgazdasági munkákból éltek a magyarországi baleset Maros megyei áldozatai
Polgármesterek: alkalmi mezőgazdasági munkákból éltek a magyarországi baleset Maros megyei áldozatai

Többnyire alkalmi mezőgazdasági munkából élő roma férfiak és nők a kedden délután történt ceglédberceli közúti baleset halálos áldozatai – értesült az MTI.

A román külügyminisztérium honlapján közleményben tájékoztatott arról, hogy a budapesti nagykövetség konzuli egysége a helyszínre utazott, hogy segítséget nyújtson a bajba jutottaknak. A külügyminisztérium a román konzulok magyar rendőrségtől szerzett információira hivatkozva azt közölte, hogy a balesetet a romániai kisbusz okozta, amely nagy sebességgel előzött, és frontálisan ütközött egy teherautóval.

A bukaresti külügyi tárca emlékeztet, hogy az érintett állampolgárok Románia budapesti nagykövetségének 0036-384-76-89, 0036-384-83-94 és 0043-1-230.95.10, 0036-30-535-69-12 telefonszámain kérhetnek segítséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Tizenkettőre nőtt a tajvani földrengés áldozatainak a száma, még tart a mentési munka

A tajvani földrengés halálos áldozatainak száma tizenkettőre nőtt péntekre. A hatóságok földcsuszamlás és sziklaomlás kockázata mellett folytatják a mentési munkát a romok közt – közölték hivatalosan.

Tizenkettőre nőtt a tajvani földrengés áldozatainak a száma, még tart a mentési munka
2024. április 05., péntek

Nem tart a NATO újabb ukrajnai orosz offenzívától a közeljövőben

A NATO hírszerzési adatai arra utalnak, hogy Oroszország a közeljövőben valószínűleg nem indít nagyszabású offenzívát – jelentette csütörtökön a European Pravda egy névtelenséget kérő NATO-tisztségviselőre hivatkozva.

Nem tart a NATO újabb ukrajnai orosz offenzívától a közeljövőben
2024. április 05., péntek

Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe a krasznogorszki merénylet ügyében

Három újabb gyanúsítottat vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadás ügyében csütörtökön Moszkvában, Jekatyerinburgban és Omszkban.

Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe a krasznogorszki merénylet ügyében
2024. április 05., péntek

Washingtoni figyelmeztetés: megvonhatják a támogatást Izraeltől

Az Egyesült Államok órákon és napokon belül változtatást vár el Izraeltől a gázai humanitárius helyzet javítása és a segélymunkások védelme érdekében – közölte a Fehér Ház csütörtökön.

Washingtoni figyelmeztetés: megvonhatják a támogatást Izraeltől
2024. április 05., péntek

Az életével fizetett: halálos ítéletet hajtottak végre az Egyesült Államokban

Halálos ítéletet hajtottak végre Oklahoma államban egy több mint két évtizede történt kettős gyilkosság elkövetőjén, egy 41 éves férfin.

Az életével fizetett: halálos ítéletet hajtottak végre az Egyesült Államokban
2024. április 05., péntek

Moszkvai fenyegetés: a NATO-orosz kapcsolatok a közvetlen konfrontáció szintjén vannak

Gyakorlatilag a közvetlen konfrontáció szintjére csúsztak le Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön.

Moszkvai fenyegetés: a NATO-orosz kapcsolatok a közvetlen konfrontáció szintjén vannak
2024. április 04., csütörtök

Téli vihar tombolt az Egyesült Államok északkeleti részén, halálos áldozatokat is követelt

Halálos áldozatokat követelt, valamint több mint félmillió fogyasztónál okozott áramszünetet az Egyesült Államok északkeleti államaiba érkezett, havazással járó viharzóna szerdán és csütörtökön.

Téli vihar tombolt az Egyesült Államok északkeleti részén, halálos áldozatokat is követelt
2024. április 04., csütörtök

A NATO-főtitkár szerint a szövetség nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére

A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére, erre vonatkozóan nem érkezett semmilyen kérés, de az ukránok felszerelést, lőszert, fegyvereket kérnek, amit mi biztosítunk – szögezte le Jens Stoltenberg.

A NATO-főtitkár szerint a szövetség nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére
2024. április 04., csütörtök

Stoltenberg: a NATO ma nagyobb, erősebb és egységesebb, mint valaha

A NATO a történelem legsikeresebb szövetsége, az Egyesült Államok és Európa együtt erősebbek ennek kötelékében – jelentette ki a NATO megalapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben Jens Stoltenberg főtitkár.

Stoltenberg: a NATO ma nagyobb, erősebb és egységesebb, mint valaha
2024. április 04., csütörtök

Amerikai kitüntetést kap Iohannis a transzatlanti kapcsolatok szorosabbra fűzéséért

Kitünteti Klaus Iohannis román államfőt az Atlatic Council (Atlanti Tanács) nevű befolyásos egyesült államokbeli agytröszt. A kitüntetés tényéről a szervezet számolt be honlapján.

Amerikai kitüntetést kap Iohannis a transzatlanti kapcsolatok szorosabbra fűzéséért