Székelyhon    Krónika Online    Főtér    Nőileg    Liget    Erdélyi Napló  |  Jóállás    Apróhirdetés    Rádió GaGa

A kosárlabdázó vegyes érzésekkel fogadta a válogatott behívót

Daczó Hodor Barna 2023. január 28., 11:31

A Kézdivásárhelyi SE kosárlabdázója, Biszak Boglárka meghívót kapott a román női kosárlabda-válogatott 15 fős keretébe. Nem éppen repdesett a boldogságtól.

A kosárlabdázó vegyes érzésekkel fogadta a válogatott behívót
Galérianézet
Biszak Boglárka Fotó: fiba.basketball.

A 23 éves védővel, aki korábban a korosztályos keretekben is bizonyította tehetségét, a válogatottságig vezető út és további céljai mellett többek között arról is beszélgettünk, miért nem tudott maradéktalanul örülni a behívónak. A válogatott az utolsó két Eb-selejtezőre készül.

– Hogyan érintett ez a meghívás a válogatottba?

– Normális esetben egy behívó a román válogatottba egy dicsőség, annak örvendeni kell, hiszen egy elismerés a kemény munkáért, amit belefektettem a kosárlabdázásba. Bennem azonban mégis vegyes érzések voltak, amikor megkaptam a behívót. Elég nagy közös múltam van már a válogatottal, hiszen 15–16 éves korom óta, bár nem folyamatosan, de tagja vagyok annak, és amint mondtam, vegyes érzéseket keltett bennem a behívó.

– Pontosítanál, kérlek?

– Legutolsó alkalommal rossz szájízzel távoztam a válogatottból.

– Beavatnál a részletekbe?

– Tavaly nyár elején hívtak be a 3x3-as U23-as válogatottba, melynek oszlopos tagja voltam. Nem köteleztek, hogy részt vegyünk minden tornán, voltak lányok, akik személyes okok miatt visszaléptek, én azonban minden egyebet félretéve mindegyiken ott voltam, amelyekre hívtak. Úgy éreztem, minden megtettem, amit kértek.

Boglárka a korosztályos válogatottakban is bizonyította tehetségét Fotó: fiba.basketball.

A nyár legnagyobb tornája a Bukarestben rendezett U23-as világbajnokság volt. Nagyon vártam én is, egy óriási dolog volt számomra ez a torna. A klubbal már elkezdtük az edzéseket a bajnoki szezonra, amikor behívtak felkészülni a világbajnokságra. Boldog voltam, hogy ott lehetek.

Az utolsó előtti napon behívtak egy negyedik lányt a Sepsi-SIC keretéből, aki csak időnként volt tagja a nyári 3x3-as csapatnak. Senki sem gondolta volna, hogy a bejáratott formációt megváltoztatják, főleg ilyen kevés idővel a világbajnokság előtt. Már a technikai dolgokat intézték, megvolt a csapatfotózás, el voltunk szállásolva a hotelben. Aztán a torna kezdete előtti utolsó este későn összehívtak egy gyűlést, ahol közölték velem, hogy nem leszek tagja a 3x3-as csapatnak.

Ez váratlanul és nagyon rosszul érintett, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyi befektetett munka és együtt töltött idő után, a legutolsó pillanatban kiraknak a keretből.

– Mivel indokolták a döntést?

– Nagyon sokáig rágódtam még utána ezen, nagyon zavaros kép volt számomra. Végül szóba álltam a Román Kosárlabda-szövetség elnöknőjével, és az ő közbenjárásával kiderült, hogy személyes okok miatt raktak ki.

Egy edzői döntés volt, amit nekem tiszteletben kellett tartanom.

Úgy érzem, tiszteletben is tartottam, hiszen, amint ezt elmondták nekem, egyszerűen visszavonultam. Azt hiszem, nehezteltek rám, amiért nem maradtam továbbra is ott velük, de egy ilyen helyzetben úgy vélem, érthető, hogy ez rosszul érintett. Nem beszélve arról, hogy szüleimnek és testvéremnek szállást foglaltam, utóbbinak, aki Magyarországról érkezett, repülőjegyet vettem, és szólni sem volt időm, hogy ne jöjjenek, annyira későn hozták meg a döntést. Mindez együtt túl sok volt számomra, hogy hirtelen feldolgozzam.

Örömteli pillanat a 3x3-as, U23-as válogatottban Fotó: fiba.basketball.

Akkor azt tartottam a legjobb döntésnek, hogy inkább a családommal ülök, mint a válogatottal. Utólag olyan visszajelzést kaptam, hogy drámaian viselkedtem, pedig szerintem az, hogy visszavonultam és a szüleimmel ültem tovább, minden volt, csak nem drámai.

– Térjünk vissza a jelenlegi behívódra, ami már nem az ifi, hanem a felnőtt válogatottba szól.

– Nagyon próbálom nem egy lapra tenni a két dolgot, mert így könnyebb elfogadnom ezt a behívót. Egy hete tudtam meg a hírt, és először azt sem tudtam, hogyan kellene reagálnom. Tudom, hogy ez egy jó dolog, meg elismerés, és igazán örvendek annak, hogy beválogattak a felnőtt keretbe. Az, hogy a junior válogatottak után a felnőtt csapatba is behívtak, egy nagy lépés, és tisztában vagyok ennek a jó oldalával. De azon még dolgoznom kell, hogy az említett rossz oldalát valahogy félretegyem.

Sokat gondolkoztam rajta, és végül úgy döntöttem, hogy el kell mennem.

Ez most egy hétről szól, nem egy egész nyarat kell ott töltenem. Félre kell rakni a negatív élményeket, és meg kell próbálni kihozni ebből a hétből a legjobbat. Egy közös célunk van azokkal a lányokkal, akikkel ott leszünk, és azért dolgozni kell, majd visszajönni és visszaállni a normális kerékforgásba.

– Mesélj a válogatotthoz vezető útról, és arról, hogy mikor, miért kezdtél kosarazni?

– Bereckben meghirdették, hogy indul egy kosárlabdacsoport, ahová a bátyám jelentkezett. Én is akartam menni, arra azonban már nem emlékszem, miért. Kezdetben, talán azért, mert nagyobb korosztálybeliek voltak a többiek, a szüleim nem támogatták, hogy kosarazzak, az első edzésre például csak nézőként engedtek el. Megjegyzem, azóta ők a legnagyobb támogatóim, és bármiben szükségem van segítségre, rájuk mindig számíthatok. Azonban nem üldögéltem sokáig a padon, hamar beálltam én is edzeni, és azóta is nagyon szeretem ezt a sportot.

A válogatottba teljesítmény alapján hívnak be. Azt hiszem, a korosztályos bajnokságokban kikérik az edzők véleményét. Ha jól dolgozol a klubcsapatnál és jó eredményeket érsz el, felfigyelnek rád. Ami a felnőtt keretet illeti, gyanítom, hogy a statisztikát nézték, és úgy kerültem be, hogy a mutatók szerint ott vagyok a tíz legjobb romániai játékos között.

– Hogy kerül valaki az ország legjobbjai közé? Az edzéseken kívül pluszban is dolgozol?

– Edzőterembe is járunk, és a kötelező edzések mellett eljárok néha a sportcsarnokba. Az idei évet is ott kezdtem. Január 2-án teljesen üres volt a csarnok, hiszen akkor még mindenki az ünnepek fáradalmait pihente ki. Magammal hoztam a hangfalamat, hallgattam a kedvenc zenémet, az enyém volt az egész terem, és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Be kellett húznom a palánkot, ami nem ment egyedül, ám a csarnok előtt megkértem két ismeretlen fiatalt, hogy segítsenek, és másfél-két órán át magam voltam a kosárlabdával.

Felért egy terápiával, hiszen teljesen más, amikor magamtól jövök be edzeni, mint amikor tudom, hogy be kell jönnöm.

Az is számít, hogy olyankor nem kell igazodnom a körülményekhez, nincsenek szabályok, egyszerűen azt teszem, ami jön magától.

– Hogyan értékeled az idei szezonbeli játékodat?

– Van egy rossz szokásom: alulértékelem magam. Ugyanakkor tudom, hogy mennyi munkát, energiát, figyelmet és időt fektettem a kosarazásba, és azt is, hogy ennek eredménye van, ezért értékes játékosnak tartom magam.

A KSE-vel a cél a felsőházi rájátszás Fotó: Zsoli Jeffwarder

Nagy lépést jelentett számomra, hogy a múlt szezonban eligazoltam Szatmárnémetire, amely akkor az ország második legjobb csapataként volt számon tartva. Féltem megtenni ezt a lépést, viszont nagyon örvendek, hogy mégis megléptem, mert ezzel kimozdultam a komfortzónából: távol az otthonomtól, egy komoly csapatnál voltam, ahol rengeteg pluszedzésre volt lehetőségem, amit ki is használtam, és úgy érzem, ezzel óriási lépést tettem előre.

Tavaly nyáron végig dolgoztam a válogatottal, akkor is fejlődtem, és úgy vélem, ebben a szezonban látszik ennek az eredménye. Ezt mutatják a statisztikák, és én is tapasztalom magamon a fejlődést, azt, hogy a befektetett munka megtérült.

Ám az eredményeket a csapattal együtt értük el. Nagyon szeretem, hogy a csapaton belül jó kapcsolatok alakultak ki, mindenki barátságos volt a többiekkel az első pillanattól, ami nagyon sokat számít, és ez a pályán is érződött. Úgy vélem, egész jól állunk jelenleg a tabellán.

– Hogy érzed, játékosként van még hova fejlődnöd?

– Mindig gyengébb volt a bal kezem. Ne mondanám, hogy ez most a nagyon gyenge pontom, mert dolgoztam az ügyön, viszont úgy érzem, még mindig van, mit fejlesztenem rajta. Azon kívül a labdavezetést is tökéletesíteném, hogy legyen mindig fent a fejem, és többet lássak a pályán, mint jelenleg.

– Mit tartasz a legnagyobb erősségednek?

– Játék közben nagyon jó pillanatnyi döntéseket tudok hozni, felismerem a helyzetet és azonnal lereagálom. Azon kívül imádok egy–egyezni, nagyon szeretek betörni, de az összjátékot is szeretem, egyik kedvencem az adom-kapom játék.

– Mi jöhet még a válogatott után? Játékosként milyen további céljaid vannak?

– Az azonnali cél, hogy a szezont minél jobb helyen fejezzük be. Az volt az egyik kitűzött cél, hogy a felsőházban kezdjük a rájátszást, és most arra kell összpontosítanunk, hogy ez megvalósuljon, aztán ott minél jobb helyezést érjünk el.

Ami a távlati céljaimat illeti, szeretném magam kipróbálni egy külföldi bajnokságban. Dédelgetett álmom, hogy a kosárlabdázás által ösztöndíjat nyerjek egy külföldi egyetemen, melynek a csapatában játszhatnék, mellette meg mesteriznék.

– Gondoltál már arra, mivel foglalkoznál a játékos-pályafutásod után?

– Több opcióm is van. Kinetoterápiát végeztem Kolozsváron, és gyógytornász szeretnék lenni. A második opcióm, hogy tornatanárnő legyek, így lehet, testnevelés-egyetemre is beiratkoznék. Soknak tűnhet, hogy mesterizni szeretnék gyógytornász-szakon, emellett a testnevelési egyetemen is diplomáznék, ám mindemellett kosarazni is akarok, mert nem tudom elképzelni a jövőmet kosárlabdázás nélkül.

– Az edzősködés is szerepel az opcióid között?

– Jelenleg egy csapattársammal tízéves kisfiúkat edzünk, és azt is nagyon élvezem. Az említett testnevelés-egyetemen tornatanári és edzői szakot választanék. Ezt még nem döntöttem el, de szívesen dolgozok ilyen téren.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
×

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.