Székelyhon    Krónika Online    Főtér    Nőileg    Liget    Erdélyi Napló  |  Jóállás    Apróhirdetés    Rádió GaGa

Hibátlan védelem: gyergyói siker a Vasas ellen

Gergely Imre 2020. november 28., 21:56

Nehéz mérkőzésre számíthatott a Gyergyói Hoki Klub az Opten Vasas ellen, és alaposan koncentrálniuk kellett végig a 60 perc alatt. Végül 3–0-al sikerült behúzni a három pontot a piros-fehéreknek.

Hibátlan védelem: gyergyói siker a Vasas ellen
Galérianézet
Fotó: Szász Adorján/GYHK

A két csapat budapesti találkozóján októberben a Vasas fiataljai győztek 4–2-re, gyergyói szemszögből pedig kínos vereséget jelentett ez. S nem először történt, hogy Ladányi Balázs tanítványai meglepetést tudtak okozni a GYHK ellen. A mumus azonban most nem tudta megijeszteni a Szilassy-Góga legénységet.

Már az első pillanattól a gyergyószentmiklósiak irányították a játékot, Sági kapuja sokszor forgott veszélyben, a vendégek igazából csak kontrákból jutottak el Cooke ketrece elé. Gól azonban nem született az első húsz perc alatt.

A második játékrészben viszont igencsak felpörögtek az események.

Az első harmadból áthúzódott egy Vasas kiállítás, de ezt nem tudta értékesíteni a házigazda, sőt egymás után egy rossz csere és Ferencz-Csibi kiállítása miatt kettős emberhátrányba is kerültek a hazaiak.

Ezt sikerült kivédekezni és a 25. percben megszületett az első GYHK találat is. Koskiranta kapott korongot a kapu előtt, higgadt mozdulattal cselezte ki az előtte állókat és küldte védhetetlenül a korongot a hálóba.

Megnyugodni még nem lehetett, 1–0 nem sokat jelent a jégkorongban.

St-Amant nyugtathatta volna le a kedélyeket, de az ellene elkövetett gáncsolás miatt megítélt büntetőlövést kihagyta, és sorban maradtak ki további nagy lehetőségek is – többnyire a vendégek ketrece előtt.

A vendégek részéről a két éve még piros-fehérben játszó Vesutkin (az ex-Sportklubos Ozolsszal együtt a Vasas első két légiósának egyike) megmozdulásai voltak igazán veszélyesek, de ő sem tudott betalálni. 

Aztán a 39. percben Kozma lövése jutott túl a gólvonalon. A 2–0 már reálisabban tükrözte a játék képét.

A harmadik játékrész kezdetén nagy iramba kezdett az Opten Vasas, láthatóan nem mondtak le a pontokról, de Cooke több nagy bravúrral megőrizte a kapuját a góltól. Végül Silló az 58. percben belőtte a harmadikat, eldöntve a meccset, és egyben beállítva a 3–0-s végeredményt.

A két csapat vasárnap is jégre lép, 18.30-tól a GYHK az Újpestet fogadja, a Vasas Brassóban vendégszerepel.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Opten Vasas 3–0 (0–0, 2–0, 1–0).
Gólszerzők: Tero Koskiranta (25.), Kozma Zsolt (39.), Silló Arnold (58.).
Kapura lövések: 42–29.
Kiállításpercek: 6–8.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
×

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.