Vélhetően rovarirtásnál használt méreg miatt hárman meghaltak, többen kórházba kerültek Temesváron

Vélhetően rovarirtásnál használt méreg miatt hárman meghaltak, többen kórházba kerültek Temesváron

Fotó: Tion.ro

Három lakó – köztük két gyermek – életét vesztette, több mint tízen pedig kórházba kerültek egy temesvári tömbházból, ahol a gyanú szerint rovarirtás okozta a tömeges megbetegedést. A rovarirtás és az elhalálozások ügyében gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával, ismeretlen tettes ellen bűnvádi eljárást indított az ügyészség. 

Rostás Szabolcs

2019. november 18., 15:362019. november 18., 15:36

2019. november 18., 21:092019. november 18., 21:09

Bár a halálesetek az elmúlt hétvégén történtek, a szerencsétlenségre csak hétfőn derült fény. Raed Arafat, a bukaresti belügyminisztérium államtitkára megerősítette a nap folyamán megjelent nemhivatalos információkat, közölve, hogy a 200 lakás alkotta temesvári panelben eddig ismeretlen eredetű mérgezés történt.

A belügyi illetékes szerint a halálesetek és a megbetegedések egy nemrég elvégzett rovarirtással állhatnak összefüggésben.

Raed Arafat úgy nyilatkozott, hogy az érintett, a temesvári egyetemi bentlakások közelében található tömbház valamennyi lakóját evakuálják, és mindenkit orvosi vizsgálatnak vetnek alá. Több mint harminc személyt mikrobuszokkal és mentőautókkal már kórházba szállítottak. A helyszínre kiszálltak a katasztrófavédelmi felügyelőség és a közegészségügyi igazgatóság munkatársai, és nekiláttak az épület átvizsgálásának.

Elena Megherea, aTemes megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője elmondta, a Mioriţei utca 10. szám alatti tömbház lakóinál pénteken jelentkeztek az első rosszullétek, és rövid idő alatt hárman is életüket vesztették: egy 9 napos csecsemő, egy három éves gyermek, valamint az egyik kiskorú édesanyja. További két gyemeket mérgezéses tünetekkel a Louis Ţurcanu Gyermekkórházba szállították. A katasztrófavédelmi illetékes közölte, hétfőn 14 órakor összehívták a sürgősségi helyzetek esetében illetékes megyei bizottságot, és elrendelték az ötszintes tömbház kilakoltatását.

Mihai Gafencu, a Béga-parti megyeszékhely gyermekkórházának szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az intézménynél három gyermeket ápolnak emésztési zavarokkal, állapotuk kielégítő. Dr. Florin Crişan, a temesvári mentőszolgálat szóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az érintett tömbház lakóitól szombaton érkezett az első segélyhívás. A hároméves áldozat szülei reggel még elutasították gyermekük beutalását, este azonban újból riasztották a mentősöket, a hasfájásra, étvágytalanságra, gyakori hányásra panaszkodó gyermek életét azonban a kórházban már nem sikerült megmenteni.

„A csecsemő esetében kezdetben félrenyelésre gyanakodtak, senki sem gondolt a mérgezésre. Ő is kórházba került, ahol meghalt. A hároméves gyermek 29 éves édesanyja hétfőn reggel telefonált a mentőszolgálathoz, ugyanazokra a tünetekre panaszkodott, többször újraélesztették, ám nem sikerült megmenteni az életét” – nyilatkozta az Agerpresnek Florin Crişan, hozzátéve: a halálesetek pontos okára a boncolás után derül fény. A temesvári tömbház lakóinak beszámolója szerint az épületben nemrég végeztek rovarirtást.

Daniel Cristian Franțescu Temes megyei alprefektus a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a hatóságok egyelőre nem tudják, mi történt pontosan, de feltételezésük szerint rovarirtó szert használtak a tömbházban.

Ezzel egy időben hétfőn délután kiderült az is, hogy ugyanaz a cég végzett rovarirtást két temesvári klubban is, a Papa Sam és a Club 30 elnevezésű vendéglátóhelyet emiatt bezárták, és átfogó vizsgálatnak vetik alá. A Tion.ro helyi hírportál úgy tudja, hogy a rovarirtás és az elhalálozások ügyében gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával, ismeretlen tettes ellen bűnvádi eljárást indított az ügyészség.

Hétfőn délután több hatóság és állami intézmény illetékese sajtótájékoztatót tartott a helyszínen, ahol elmondták: az előzetes adatok szerint eddig ismeretlen eredetű méreg okozta a szerencsétlenséget a tömbház lakói körében. A mérgező anyag legmagasabb koncentrációját az épület 3. és 4. emeletén mérték, éppen ott, ahol az áldozatok laktak. Kiderült az is, hogy a kártevőirtást végző cég nem értesítette a lakosságot az akcióról, holott erre kötelezik a hatályos jogszabályok. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint hétfőn kora este hét gyermeket és öt felnőttet ápoltak kórházban mérgezéses tünetekkel. Nem sokkal később a Temes megyei katasztrófavédelem illetékese ettől eltérő adatot közölt: Elena Megherea szerint jelenleg nyolc felnőtt és kilenc gyermek szorul orvosi kezelésre a tömbházban szerzett megbetegedés miatt. A szóvivő hozzátette, más helyszíneken, ahol ugyanez a cég végzett kártevőirtást, nem találtak egészségre káros gázokat a levegőben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől