Őrizetben a temesvári rovarirtást végző cég tulajdonosa, ismert a mérgező anyag

Őrizetben a temesvári rovarirtást végző cég tulajdonosa, ismert a mérgező anyag

Tűzoltók és toxikológusok helyszínelnek a rovarirtáson átesett temesvári épületeknél

Fotó: Opinia Timisoarei

Őrizetbe vették a nyomozó hatóságok annak a cégnek a tulajdonosát, amely kártevőirtást végzett Temesváron, az akció nyomán pedig egy tömbház három lakója életét vesztette. A gyanú szerint az áldozatok alumínium-foszfid alapú anyagtól szenvedtek mérgezést.

Krónika

2019. november 19., 09:302019. november 19., 09:30

2019. november 19., 16:252019. november 19., 16:25

Hírügynökségi jelentések szerint a rendőrség 24 órára őrizetbe vette Ioan Buță vállalkozót, a Bistim Dera Kft. Vezetőjét, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel, testi sértéssel, valamint mérgező anyagok tiltott kereskedésével gyanúsítanak. A hatóságok hétfőn este elrendelték egy másik, a Vaida Voievod utcában lévő tömbház kilakoltatását is, ahol ugyanez a cég végzett rovar- és rágcsálóirtást, állítólag ugyanazzal a mérgező anyaggal. Az épületből összesen 31 személyt evakuáltak.

A cég alumínium-foszfid hatóanyagú pasztillákat helyezett el a lakásokban, ami azonban vízzel, nedvességgel érintkezve fokozottan tűzveszélyes, mérgező gőzöket fejleszt, amely rendkívül káros a szervezetre.

A Temes megyei törvényszék kedden délelőtt kibocsátott közleményében megállapítja, hogy az eddigi vizsgálatok szerint a gyanúsított cégének munkatársai Delicia – GASTOXIN elnevezésű rovarirtót használtak. A Violeta Filip megyei főügyész által jegyzett dokumentum szerint a szer alumínium-foszfidot tartalmaz, emiatt mérgező hatása rendkívül magas, belélegzése halált okoz.

A gyanúsított cégtulajdonos ügyvédje szerint a kártevőirtást végző férfi a feketepiacon szerezte be a gabonasilókban rágcsálók ellen használt alumínium-foszfid tablettákat. Annyit tudott róluk, hogy „erősebbek” a szokásos rovarirtó szereknél és „kiváló” eredményt ért el velük egy hónappal korábban egy kiürített szálloda fertőtlenítése során. A férfi a tablettákat múlt hét végén egy poloskákkal és csótányokkal teli, elhagyott lakásban is szétszórta, az ajtók és ablakok kereteit pedig ragasztószalaggal tömítette el. A lezárt lakás kulcsait magához vette, a nedvesség hatására gázokat fejlesztő méreg azonban átszivárgott a szomszédos lakásokba, ahol egy hároméves gyermek, illetve egy 9 napos csecsemő és 28 éves édesanyja halálát okozta.

Nicolae Robu temesvári polgármester sajtótájékoztatóján közölte, hogy az ügyben érintett Bistim Dera Kft. nem rendelkezett a városháza által kibocsátott működési engedéllyel. „Az a cég és az alapítói teljesen felelőtlenek, megengedhetetlen ugyanis, hogy engedély nélkül folytassanak ekkora kockázattal járó tevékenységet. Tőlünk egyszer sem kértek kereskedelmi működési engedélyt, senki nem tudott róluk” – jelentette ki az elöljáró, hozzátéve: a kártevőirtáshoz a polgármesteri hivatalnak semmi köze, azt az illető lakótársulás igényelte. Kiderült az is, hogy a négy éve alapított céget egyszer sem ellenőrizte a közegészségügyi, illetve az állat-egészségügyi hatóság. A két intézmény illetékesei ugyanakkor nem tudtak válaszolni arra, hogy a társaság rendelkezett-e a mérgező anyagok kezelésére, felhasználására vonatkozó engedéllyel, nem tudni ugyanis, hogy kinek áll hatáskörében kibocsátani ilyen engedélyt.

Az egészségügyi minisztérium kedd reggeli tájékoztatása szerint hétfő este 25 személyt ápoltak kórházban a temesvári kártevőirtást követő tragédia nyomán. A Louis Ţurcanu Kórházban 12 gyermeket tartanak orvosi felügyelet alatt, akiknek egészségi állapot javult, velük van 5 felnőtt, a megyei sürgősségi kórházban pedig 8 személyt kezelnek, mindegyikük állapota stabil.

Elena Megherea, a Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője szerint más helyszíneken, ahol ugyanez a cég végzett kártevőirtást, nem találtak egészségre káros gázokat a levegőben. A beavatkozások Alin Franţescu alprefektus koordinálása alatt zajlottak, de a helyszínen jelen volt Nicolae Robu temesvári polgármester, Călin Dobra Temes megyei tanácselnök és a belügyminisztériumi egységek több vezetője.

Mint arról beszámoltunk, három lakó – egy kilenc napos csecsemő, egy három éves gyermek, valamint utóbbi édesanyja – életét vesztette, több tucatnyian pedig kórházba kerültek egy temesvári tömbházból, ahol a gyanú szerint rovarirtás okozta a tömeges megbetegedést. A rovarirtás és az elhalálozások ügyében gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával, ismeretlen tettes ellen bűnvádi eljárást indított az ügyészség.

korábban írtuk

Vélhetően rovarirtásnál használt méreg miatt hárman meghaltak, többen kórházba kerültek Temesváron
Vélhetően rovarirtásnál használt méreg miatt hárman meghaltak, többen kórházba kerültek Temesváron

Három lakó – köztük két gyermek – életét vesztette, több mint tízen pedig kórházba kerültek egy temesvári tömbházból, ahol a gyanú szerint rovarirtás okozta a tömeges megbetegedést.

 

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek
2024. április 12., péntek

Csoma Botondot indítja az RMDSZ a Kolozs megyei tanácselnöki székért folyó küzdelemben

Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselő lesz a szövetség jelöltje a Kolozs megyei tanácselnöki tisztségért folyó küzdelemben a június 9-ei helyhatósági választásokon – döntött csütörtöki ülésén Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa.

Csoma Botondot indítja az RMDSZ a Kolozs megyei tanácselnöki székért folyó küzdelemben
2024. április 12., péntek

Erdélyi prefektusokat és alprefektusokat is leváltott a kormány

Tizennégy prefektust és tizenegy alprefektust váltott le csütörtök este a kormány.

Erdélyi prefektusokat és alprefektusokat is leváltott a kormány
2024. április 11., csütörtök

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere

Hetvenöt éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegség következtében szerda este elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község volt polgármestere.

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere