HIRDETÉS

„Visszavennék” a gyilkos-tói vagyont

Balázs Katalin 2017. március 20., 12:38

Kilépne a Gyilkos-tó idegenforgalmának fellendítése érdekében 1996-ban létrehozott Monturist gazdasági társaságból Budapest V. kerületének önkormányzata, amely átadná részvényeit a gyergyószentmiklósi városvezetésnek.

Fotó: Gergely Imre

Nagy Zoltán gyergyói polgármester pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, májusig, belső procedúrák lefolytatása után meg kell jelölniük azt az árat, amiért a testvérváros önkormányzata átadná részvényeit Gyergyószentmiklósnak. „Természetesen ennek a minimális értéke annak megfelelő kell legyen, amennyit a budapesti önkormányzat az elmúlt időben a cégnek átutalt törzstőkeemelés címen” – tette hozzá a székelyföldi elöljáró.

Mint mondta, a múlt heti budapesti közgyűlésen meghosszabbították Rusu Róbert jelenlegi Monturist-ügyvezető mandátumát három évvel, de a belső szabályzatot is elfogadták, ennek célja, hogy szigorúan lehessen fellépni a területrendezés kapcsán. Folyamatban van egy, a Gyilkos-tó körüli területekre vonatkozó zonális rendezési terv elfogadása is, amíg az érvénybe lép, a belső szabályzat érvényesül, amely világosan fogalmaz arról, hol lehet gazdasági tevékenységeket folytatni, hol lehet csak zöldövezetként kezelni területeket. A cél az, hogy rendezett legyen a tó környéki tevékenység – mondta Nagy Zoltán.

Amint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) két évvel ezelőtt amiatt emelt vádat az akkori polgármester, Mezei János ellen, mert a vádhatóság szerint az elöljáró város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturistnak a tulajdonában volt. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül. A cégben a budapesti V. kerület ugyanis 51, a gyergyószentmiklósi önkormányzat pedig csak 49 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A DNA hivatali visszaéléssel és zsarolással is megvádolta az elöljárót amiatt, hogy a polgármester felszólította a Monturist korábbi ügyvezetőjét, Virág Zsoltot – aki a feljelentést is tette ellene –, hogy mondjon le a tisztségéről. A polgármester – a vád szerint – azzal fenyegette meg az ügyvezetőt, hogy ha két napon belül nem mond le, olyan dolgokat hoz nyilvánosságra róla, amelyek ellehetetlenítik a gyergyószentmiklósi életét.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS