Élő hagyomány Pusztinában: csírkötözés

Péter Beáta 2021. február 12., 18:22

Ködös időben indulunk útnak Csíkszeredából szombat reggel, Moldva is egy másabb arcát mutatja, mint amikor legutóbb tavasszal jártunk itt. De amennyire szomorkás kint az idő, a pusztinai Tímár család házában annál vidámabb a hangulat. Már megérkezésünkkor nagy a sürgölődés, asszonyok és leányok serénykednek a házban, és ahogy telik az idő, egyre-másra érkeznek újabb és újabb vendégek a nagy eseményre: Fazakas-Tímár Karina lakodalmának előkészületeire.

Fontos pillanat: felpróbálják a koronát. Erre jönnek rá a csírek és a gyöngyös szalagok Fotó: Veres Nándor

Nemrégiben mutattuk be a Liget portálon Fazakas-Tímár Karina pusztinai néprajzkutatót, és az akkori beszélgetésünkkor derült ki, hogy fontos ünnepség lesz február 6-án a szülőfalujában. Pusztinán ugyanis még mindig él a csírkötözés hagyománya. Felkerekedtünk hát, és ők szívesen fogadtak.

A fiatalasszony és férje, István az ősszel már megtartották a polgári esküvőt Csíkszeredában, a járványhelyzet miatt viszont az egyházi esküvőt halasztották. A pusztinai lakodalmat azonban sok esemény előzi meg. Mivel épp farsangi időszak van, guzsalyasokat is tartanak a faluban, és ezt fonták össze ezúttal a csírkötözéssel.

Készülnek a csírtincsek

Mint kiderül, a csírkötözést avagy pártakötözést minden nyirászának (menyasszonynak) megtartják a faluban. Többnyire három alkalommal veszi fel a menyasszonyi viseletet és a hozzá tartozó pártát, régen olyan is volt, hogy hatszor-hétszer – tudjuk meg az asszonyoktól, akik megérkezésünk után nem sokkal körbeveszik a fiatalasszonyt, hogy lemérjék, milyen hosszú csírtincseket kell készíteni a koronára, amelyet aztán a nyirásza fejére illesztenek.

A csírtincsek elkészítése nem túl szapora munka, meglehetősen időigényes, szükség is van a sok ügyes kézre, hogy a hosszú deszkák két végébe ütött szegekre feltekerjék a csillogó, vékony szálakat. Ezekből a tincsekből mintegy 130 darabot kell készíteni, amelyeket a két ajtófélfa közé illesztett vasrúdra akasztanak.

Videó: Rédai Attila

„Régebb volt, amelyiknek vastagabb volt a szála, azt bádogból hasították. Mondta édesanyám, mikor nyirásza volt, ment az úton, szólott a fején. Úgy is mondták, táblacsír. Mindig ilyen nyüzsgés van ilyenkor. Amikor anyámék voltak, csinyálták télben, mert nyáron foglaltak voltak a mezei munkával. Aztán később nyárba, kint az udvaron. Most farsangban kell ezt” – magyarázza az egyik asszony. Egy másik idős asszony pedig mutatja, hogy hogyan kell kötözni a csírt. „Tanuljátok meg, mert Pusztinába még eljöttök. Mi csángósan beszélgetünk, de érted.

Koronája megvan a fejére, most a csírt felkötözik, és vannak nálunk az ingek, a karinca. De ma nem öltözik ebbe, húsvétba amikor hamarabb a pap kihirdeti. Háromszor. S aztán negyedikszer nuntázik. S aztán teszi be a járomba a nyakát”

– mondja, és mosolyog közben.

Tud-e fonni, szőni a fiatalasszony?

Időközben elkészülnek az első csírtincsek, a leányok pedig színes fonalakkal apró, fényes csokispapírokat kötöznek rájuk. „Presztízsnek számít a társadalomban, hogy a menyasszonynak mennyi csír van a koszorúján, és milyen vastag a bog, amit a fejére feltesznek. Az asszonyok egy idő után nézik, hogy mennyi van még, hogy a menyasszony édesanyja eleget készített-e elő” – avat be Karina, miközben mi az újságíró kollégákkal rá-rácsodálkozunk ennek a közösségi eseménynek a különböző mozzanataira. De nem csak a búsanya „vizsgázik” ilyenkor, hanem a lánya is. Mert ha már guzsalyas, előkerül az orsó, és miközben régi történeteket is felelevenítenek, azt is elmondják, hogy a fiatalok közül már nem mindenki tud fonni, nem is tudják, „hogy fogják a kezikbe”, csak a telefont tudják „hajtani”. És elhangzik a kérdés, hogy vajon Karina tud-e? De ő kivágja magát, hogy tud fonni is, kötni is, varrni is.

Nagy odafigyeléssel öltöztetik a menyasszonyt az asszonyok Fotó: Veres Nándor

„Jó napot! Adja az Isten szerencsés órában” – lépnek be az ajtón az újonnan jövő asszonyok.

A férfiak többnyire távol maradnak a guzsalyas, csírkötözős háztól ilyenkor, ez a nők találkozási helye, mulatsága.

Amúgy sem lenne mihez kezdjenek ott az asszonyok között, hiszen csírt nem kötözhetnek, mivel úgy tartják, hogyha mégis, „leszakad a füyürűjük”.

Minél szebb, minél díszesebb

Itt mindenkinek megvan a feladata, az idős asszonyok a csírkötegekről, azaz moszorokról tekerik egy bodzafából készült csőre a csírt, hogy legyen ahonnan feltekerni a csírkötőre. Gyorsan járnak a kezek, de a nyelvek is peregnek. Jó találkozási alkalom ez, még egyik a másiktól tanul, még számba veszik, hogy ki fog megházasodni a közeljövőben, még elbeszélik a falu, a jelen és a régmúlt történéseit. „Tanuljátok meg, mert ha a bábák (ti. öregasszonyok) meghalnak, ti kell csináljátok” – mondják a leányoknak. Igyekeznek, hogy mire megérkezik a „specialista”, az a személy, aki felvarrja a koszorúra a csírt, legyen meg a célul kitűzött darabszám.

A búsanya és a nyirásza Fotó: Veres Nándor

A virágokkal díszített fejkoszorút (koronát) is megmutatják, amelyre a csír és a gyöngyös szalagok kerülnek. „Minél szebb, minél színesebb kell legyen. A kihirdetéskor is összegyűlnek a nyirásza házánál az asszonyok, rokonyok, inkább az ifjúság, s az, aki teszi. Aki még régen tette a csírt nyirászáknak, az meghalt. De engem addig hívott le vasárnap reggel, hogy gyere Magdó segíteni, s én addig láttam, hogy megtanultam. S mikor nekem is ment férjhez a leányom, a nagyobbik, akkor nekifogtam és mondtam, én teszem fel. Meglátták, hogy teszem s mondták, hogy gyere csak nekem is. Már van húsz-harminc esztendeje is, hogy mind tettem csírt, de most már fáj a karom, s aszontam a leányomnak s a menyemnek, hogy tanuljátok meg tü. Aztán megtanítottam őket es. Ilyen szép nyirászák, mint nálunk, nincsen majdnem sut. Az egész csángó faluban nincs ilyen szép őtözet, ilyen szép népviselet, ilyen különös” – magyarázza Tamás Magda.

Egy nyirászára több kiló gyöngy is felkerül Fotó: Veres Nándor

Azt is elmondja, régen „fekete-veresvel” varrták ki az ingeket, később kerültek be a színes virágminták. „Az édesanyik varrják, de régebben mi varrtuk, nem volt iskola, munkahely, nem mentünk szervicsbe, anyánk mellett meddig férjhez mentünk, együtt dolgoztunk. Vaj ha kellett húsvétra egy szép új ing, akkor őjszvel, amikor bégyültünk a mezőről, akkor kezdtünk egy szép inget, és egész télen varrtunk, jártunk esténként guzsalyasba.” Magdó néni arra is rámutat, itt mindenki tud énekelni, csoportban és külön is, ő maga is sokat énekelt, sokfelé járt Nyisztor Ilona csoportjával fellépni. „Anyáinktól, nagyanyáinktól tanultuk. Elmentek aratni búzát, este guzsalyasba, nem volt akkor se tévé, se rádió, semmi muzika, egyet beszélgettek, elmondta mindenki az esetit, s utána kezdtek énekelni. S így megtanultuk mi es.” Hogy ez így van, arról mi is megbizonyosodhattunk, hiszen ahogy telt az idő, gyűltek a csírtincsek a vasrúdon, fokozódott a hangulat, és a dalok is felcsendültek.

A nyirásza hozománya

Karina férje, István, aki a szüleivel érkezett, elmondja: szülőfalujában, Dicsőszentmártonban persze nincsenek ilyen előkészületek a lakodalom előtt. „A vőféllyel van a menyasszonykikérés reggel, utána mennek a templomba. Mi itt is, és ott is megtartjuk a nagyböjt után április végén, május elején, ha a vírushelyzet megengedi.” Kiderül, az édesanyja (aki maga is beállt a csírkötő asszonyok közé dolgozni) és az édesapja is először járnak Pusztinán. A húsvét utáni három vasárnap mindegyikén az asszonyok hajnali négykor elmennek a menyasszonyhoz, hogy a pártát feltegyék a fejére.

Ezúttal 130 csírtincset készítettek a lányok és az asszonyok Fotó: Veres Nándor

„Ez többórás munka, amíg felvarrják, a rongyokat belevarrják a hajamba, a gyöngyös pántlikákat is belevarrják, pénzt tesznek a közepébe. Más falvakban már nincs csírkötözés, csak Pusztinán tartják még mindig. Minden vasárnap kivágnak valamennyit a csírből – így rövidül, fogy a leányság is, ahogy közeledünk a lakodalom felé –, és ha vendég jön a házhoz, a levágott csírdarabokat rászórják a fejére. Az esküvő után pedig a koronán maradt csírt is le lehet szedni, a keresztanyák, násznagyok nyakába szokták tenni” – ezt már Karina magyarázta, miközben bemegyünk az egyik szobába, hogy mutassa meg a hozományát. A kézzel fűzött színes gyöngysorait is szemügyre vesszük, azt is megtudjuk, egy menyasszonyra rengetek gyöngyöt szoktak felkötni.

A nőknek jó alkalom ez a találkozásra, kacagásra Fotó: Veres Nándor

Ingek, karincák, tarisnya, padra valók, kendezők sorakoznak a szekrényben, gondos és pontos kezek munkáját dicsérik. Pusztinán azt tartják, amint az anya megszülte a lányát, onnantól egész életében szőni, varrni, fonni fog. És akinek több lánya is van, ott bizony igencsak nehéz dolga van az anyának.

Mindenkinek megvan a feladata Fotó: Veres Nándor

„Amiután megszülettem vagy édesanyám vett egy gyöngyöt, egy gomolyát, vagy varrt valamit, vagy nagymamám szőtt egy bernicét. Ezeket lehetetlen két hónap alatt elkészíteni. Ugyanakkor Pusztinán az asszonynak nincs arra pénze, hogy vegyen fonalat, gyöngyöt, mindig ő kell előkerítse valahonnan. Az ember nem tudja, hogy honnan kerülnek ezek ki, úgy tartják, ez az asszony dolga. Ezért is kell ezt szinte egy életen keresztül csinálja, mert rögtön a lakodalom előtt sem pénze, sem ideje nem lenne egyszerre előteremteni. Édesanya is mindig félretett egy-egy kicsit. Nagytatám testvére, Magdó néni örökké azt mondta, hogy az anya abban a percben, ahogy megszülte a leányát, tudja azt, hogy mennyi keserűséget és mennyi örömöt fog egybe magával vinni. Azért keserűség, mert egy lány életében sok munka van, sok keserű, amit az ember, a férfi nem tud és nem is érdekli, s azért öröm, mert lánya van és férjhez adja. De ez a keserűség, bú és öröm egybe van egy lány születésénél” – bólogat Karina, majd a hímzett menyasszonyingét mutatja, amelyet napra pontosan két éve próbált fel először, épp egy guzsalyasban.

A csírtincsek egy vascsőre kerülnek fel Fotó: Veres Nándor

„Egy ilyen elkészítése egy téli munka egy asszonynak, mert a menyasszony édesanyja varrja meg. Ez a koboros ing, a legdíszesebb pusztinai ingünk, ezt veszi fel a nyirásza, amikor férjhez megy, ezt veszi fel a keresztanya, a násznagyné, mikor eskit, ezt veszi fel, amikor keresztel valakit, és a minták örökké társadalmi presztízsként kerülnek fel.” Hozzáfűzte, amikor először vette fel a nyilvánosság előtt a menyasszonyinget, az édesanyja nagyon izgult, mert, ha egy szem is el van vétve a hímzésben, az asszonyok észreveszik és megszólják. És mivel éjjelente varrt a legtöbbet és guzsalyasokban, mert máskor nem volt idő, előfordulhatott volna, hogy „van egy-két szem megvétve”. Egy ilyen ingnek tehát nagy értéke van.

Csírkötözéskor boldogság van

Megcsodáljuk a fejfedőt is, amelyre majd jönnek a gyöngyös pántlikák és a csír, és amelybe horgolt darabok is kerülnek. Ezt is az édesanyja készítette. „Én mindent megtanultam tőle, szőni, varrni, horgolni, nyomta a kezembe. Városon élek, egyetemre járok, fejlődök a világgal együtt, de azt, amit egykor magamba szívtam és megtanultam, felszedtem nagymamám, édesanyám mellett, azt nem tudom nem tovább adni. Nem is megtanítani kell, mert ösztönösen átjön. Amikor megszülettem, és édesanyám megérintett, átvettem a tudását. És ezt továbbadom, akárhol is leszek” – mondja a néprajzkutató.

A deszka két végébe szeget ütnek Fotó: Veres Nándor

Az is elhangzik, hogy az asszonyok általában „az ember” előtt nem szoktak szőni, fonni, mert az nem minősül munkának a férfi szemében. Mert az állatoknak enni kell adni, főzni kell, takarítani, gyermeket nevelni, a varrás, fonás haszontalannak tűnik. „Nem érdekli őket, hogy honnan van rá pénz, és mikor lesz meg egy-egy darab a hozományba. Ilyen alkalmakkor, guzsalyasban, csírkötözéskor boldogság van, csevegnek, csivitelnek egész nap az asszonyok. Valahogy ezt a keserves, bánatos, bús életüket kacagva adják elé.”

Két nagy edényben főtt az ötszáz darab galuska Fotó: Veres Nándor

A csírkötözés után evés-ivás következik – többek között ötszáz galuskát (tőtikét) készítettek a vendégeknek, nem csak káposzta- , hanem szőlő-, torma-, céklalevélbe csavarva. Már jól benne vagyunk a délutánba, amikor készülődni kezdünk hazafelé. Miután elkészült a csír, az asszonyok még kicsit mulatoznak magukban, majd a férfiak is lejönnek a házhoz, és kezdődhet a közös mulatság. Mi ezt már nem várjuk meg, és amint a kapuban beszélgetünk még egy kicsit búcsúzóul a házigazdánkkal, eszembe jut a házból kiszűrődő zsivaj, kacagás hallatán, hogy milyen csodálatos, amikor egy közösséget összefognak a hagyományai, és milyen biztonságot adó, amikor a közösség ott áll a tagjai mellett az élet nagy fordulóin.

A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2021. február 12-én.
Videó: Rédai Attila
Egy nyirászaing nagy érték •  Fotó: Veres Nándor
Egy nyirászaing nagy érték Fotó: Veres Nándor
Asztalra kerül a káposzta-, szőlő-, torma-, céklalevélbe csavart tőtike •  Fotó: Rédai Attila
Asztalra kerül a káposzta-, szőlő-, torma-, céklalevélbe csavart tőtike Fotó: Rédai Attila
Sok kéz kell a kötözéshez •  Fotó: Veres Nándor
Sok kéz kell a kötözéshez Fotó: Veres Nándor
Színes fonalakkal kötik össze a csírtincseket •  Fotó: Veres Nándor
Színes fonalakkal kötik össze a csírtincseket Fotó: Veres Nándor
A fiatalok is beletanulnak a csírkötözésbe •  Fotó: Veres Nándor
A fiatalok is beletanulnak a csírkötözésbe Fotó: Veres Nándor
A csírszálakat a deszka két végébe ütött szegek közé feszítik ki •  Fotó: Veres Nándor
A csírszálakat a deszka két végébe ütött szegek közé feszítik ki Fotó: Veres Nándor
Megmérik, hogy meddig kell leérjen a csír. Dokumentált hagyomány •  Fotó: Veres Nándor
Megmérik, hogy meddig kell leérjen a csír. Dokumentált hagyomány Fotó: Veres Nándor
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.