Görögkatolikus tárlat nyílt a nagyváradi várban

Görögkatolikus tárlat nyílt a nagyváradi várban

Fotó: Pál Árpád

A görögkatolikus egyház történetét, helyi vonatkozásait bemutató részleg nyílt a nagyváradi várban, az egykori fejedelmi palotában. Ez már a harmadik egyháztörténeti állandó tárlat, miután korábban már megnyitották a római katolikus, majd a református egyház történetét bemutató részleget.

Krónika

2017. március 19., 12:452017. március 19., 12:45

A múlt pénteki ünnepi megnyitón Virgil Bercea görögkatolikus püspök mellett részt vett Böcskei László római katolikus püspök is – számol be a nagyváradi római katolikus egyházmegye hírportálja.
Mint felidézik, a görög­katolikusok bihari gyökerei a 17. század végére nyúlnak vissza, amikor a Biharban élő hatvan ortodox pópa nyilatkozatot tett arról, hogy nem akarnak főpásztor nélkül élni, ezért elfogadták Ioan Iosif de Camillis munkácsi görögkatolikus püspök joghatóságát, aki 1694-ben kinevezte Isaia szerzetest vikáriusnak a Várad környéki és Bihar vármegyében élő „egyesült\" papok részére. 1713-ban gróf Csáky Imre váradi római katolikus püspök László Pált nevezte ki a bihari görögkatolikusok kanonokjának és esperesének.

Egy 1761-es összeírás szerint akkortájt 126 ezer görögka­tolikus élt Erdélyben, és körülbelül 26 ezer a bihari térségben. A váradi római katolikus püspökök támogatták az uniós folyamatokat, az önálló görögkatolikus egyházmegyét 1777. június 15-én alapították, amikor VI. Pius pápa az Indefessum című bullájával létrehozta ezt. Az első püspöke Moise Dragoş volt. 1780. augusztus 10-én a szentatya és Mária Terézia eldöntötték, hogy a belényesi birtokokat az új püspökség fenntartására fogják fordítani, melyet a váradi római katolikus püspökség területeiből választottak le.

A 19. század elején, majd a reformkorban kezdeményezték a magyar liturgikus nyelv használatát, az iratok lefordítását. Hajdúdorogon az 1860-as években mozgalom indult egy magyar püspökség felállítása céljából, amely álom végül 1912-ben valósul meg. Trianon után Romániában az 1928-as kultusztörvénnyel ismerték el külön vallásként az ortodoxot és a görögkatolikust, a második világháború után azonban a kommunista rendszer 1948. december 1-jei hatállyal felszámolta a görögkatolikus egyházat, ezt az állapotot az 1989-es rendszerváltozás szüntette meg. Az egyházkormányzat rendjében az adott megyés püspök felelős a joghatósági területén élő hívekért, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek, illetve milyen nyelven beszélnek, ezért a váradi magyar görögkatolikusoknak is a román nemzetiségű Virgil Bercea a püspöke. Említést érdemel, hogy néhány éve Nagyváradon Vadas Krisztián szervező lelkész újjászervezte a váradi magyar görögkatolikus egyházközséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!