Mailát András nyerte a legfényesebb érmet a magyar bajnokságon, és ezzel háromszoros magyar bajnok, emellett van még egy romániai bajnoki címe is.
Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub–Felcsút SK négy sportolóval indult a Nyíregyházán rendezett versenyen, Búzás Róbert, Sinka Botond és Rácz Alex ezüstérmesek lettek.
Amint a gyergyószentmiklósi klub vezetőedzője, Huszár Árpád elmondta, elégedett az eredménnyel. A döntőkről kifejtette, hogy
Mailát András minden tekintetben jobb volt az ellenfelénél, kétség sem férhetett a győzelméhez.
Meglátása szerint Búzás Róbert is győzelmet, aranyérmet érdemelt volna, nagyon jó meccset vívott, és ugyan ellenfele kezét emelték fel végül, ez lehetett volna fordítva is. Sinka Botond és Rácz Alex is hozta azt, amit elvártak tőlük ezen a versenyen, őket is elismerés illeti – tette hozzá. A négy gyergyói bokszoló a junior korosztályban versenyzett.
A 63 kilósok mezőnyében versenyző Mailát András sorban Petrovics Balázst, Balázs Kristófot és Takács Zoltánt is legyőzve jutott döntőbe, ahol Katona Dáviddal csapott össze és egyhangú pontozással győzött.
Búzás Róbert (60 kg) György Mátéval, Kökény Krisztiánnal és Leiner Krisztiánnal szemben diadalmaskodva ért el a fináléig, ahol Horváth Szabolcsot hirdették ki győztesnek megosztott pontozással.
Sinka Botond (50 kg) útja a döntőig Nyáry Dávid és Zlenko Olekszandr legyőzésével vezetett, a fináléban egyhangú pontozással maradt alul Gombai Dominikkal szemben.
Rácz Alex (52 kg) előbb Bátor Leventét, majd Rostás Tibort búcsúztatta, a döntőben pedig egyhangú pontozással veszített Molnár Gábor ellen.
Végre pont került, ki lesz a labdarúgó Szuperligából idén kiesett csapat új trénere, akinek feladata egyértelmű – visszajuttatni a piros-fehéreket az élvonalba, méghozzá azonnal.
Egy fordulóval a bajnokság vége előtt eldőlt, hogy Csíkszentmárton nyeri a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportját.
Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!