HIRDETÉS

Az udvarhelyi asztaliteniszezők nem tudták legyőzni a bajnokot

Fotó: László Ildikó

Mindent megtett, 1–0-ra vezetett is a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az asztalitenisz Szuperliga 9. fordulójában, de végül nem tudta legyőzni a címvédő Bukaresti Steauát, így meg kellett elégedjen a város eddigi legfényesebb érmével, az ezüsttel.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Egyszerű volt a képlet az udvarhelyiek számára vasárnap délután, amennyiben 3–0-ra vagy 3–1-re legyőzik a Steauát, fél lábbal már felállhatnak a bajnoki dobogó legfelső fokára.

HIRDETÉS

A bajnoki döntővel felérő csata első mérkőzésén jól kezdett György Szilárd, 5–2-re ellépett, ám ezután megtorpant, Darius Movileanu hozta a többi pontot, és simán húzta be a játszmát. Szilárd a második szettet is jól indította, ezúttal 5–1-re húzott el, ám ellenfele hamar egyenlített, majd 8–6-ra vezetett. A nagyon szoros csata folytatódott, Szilárd fordított, a harmadik játszmalabdáját értékesítette, így egyenlített Movileanu ellen.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A közönség hangja is megjött, ám a harmadik játszmában Movileanu diktálta az iramot, négy pontos előnyre tett szert. 6–2-nél elbizonytalanodott az ifjúsági világranglistán 10. helyezett játékos, Szilárd pedig utolérte. Movileanu ezután két szettlabdához jutott, ám ez nem zavarta meg a hazaiak játékosát, mindkettőt hárította és 12–10-re behúzta a harmadik szettet, összesítésben pedig át is vette a vezetést.

A negyedikben is kitartott Szilárd jó formája, 5–2-nél a Steaua vezetőedzője, egyben a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Andrei Filimon időt kért.

Movileanu nem tudott visszajönni, Szilárd hét meccslabdához jutott, ebből a másodikat értékesítette is, az ISK-SZAK pedig összesítésben 1–0-ra vezetett.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Sebastian Loso és a Steaua legjobban jegyzett játékosa, az ifjúsági világranglistán 3. Eduard Ionescu következett. Az ISK-SZAK svéd légiósa kiválóan kezdett, rögtön hét szettlabdához jutott, ebből csak hármat tudott hárítani Ionescu. A Steaua játékosának akarata érvényesült a második játszmában, hamar ellépett, Loso csak kozmetikázni tudott, Ionescu pedig 11–5-re nyerve egyenlített. A Steaua játékosa egyre magabiztosabb lett, a harmadik játszmát végig vezetve 11–5-re húzta be.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A negyedik játszmában nagy javulásra volt szüksége Losónak, hogy játékban maradjon. Habár Ionescu kezdett jobban, Loso átvette az irányítást, 6–3-ra ellépett. A Steaua játékosáé volt a következő két pont, így György István, a hazaiak edzője időt kért. Loso magabiztosan állt vissza az asztalhoz, 9–6-ra ellépett, ám három hiba következett, és az ellenfél egyenlített. Felváltva szerezték a pontokat, Ionescué volt a végjáték, és

az utolsó pontnál hihetetlenül szállt tőle vissza a labda az asztalra – az ujját érintette, ez pedig becsapta Losót, a Steaua pedig összesítésben egyenlített.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Tamás Szabolcs–Istrate Andrei csatájában a vendégek játékosa irányította az első szettet, az ISK-SZAK asztaliteniszese próbált kapaszkodni, de elveszítette az első játszmát. A második szett elején is Istrate volt pontosabb, ám 2–6-nál megtorpant, Tamás pedig koncentrált és pontos játékkal 11–7-re nyert. A harmadik játszmában fordítva zajlott a forgatókönyv, Tamás jó kezdés után torpant meg, Istrate pedig pontos adogatással ismét átvette a vezetést –

ezzel pedig matematikailag is bebiztosította a bajnoki címet csapatának, hiszen ezt követően bármilyen eredmény is születik, a Steaua az élen végez.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az udvarhelyiek játékosa ennek ellenére mindent megtett, hatalmas labdameneteket láthatott a közönség. 5–6-os állásnál György István időt kért, majd fej-fej mellett haladtak a fiúk. Tamás hatalmasat küzdött, megcsúszva mentett meccslabdát, majd 14–12-re behúzta a játszmát. A döntő szettben ismét Istrate diktálta az iramot, 11–6-ra behúzta, így összesítésben már a Steaua volt előnyben.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A negyedik meccs is hatalmas csatát hozott, fej-fej mellett haladt György Szilárd és Eduard Ionescu, a hazaiak játékosa legjobbkor, a hajrában lendült formába és 12–10-re behúzta az első játszmát. A második szettben Ionescu ellépett 7–0-ra, zseniális labdamenet után szerezte meg első pontját Szilárd és kezdett felzárkózni, de nem tudta utolérni bukaresti ellenfelét (7–11).

A harmadik szettben György Szilárd volt végig előnyben, Ionescu próbált kapaszkodni, de nem tudta utolérni a hazaiak játékosát. A negyedik szettben is Szilárd akarata érvényesült az asztalnál, Ionescu pedig egyre idegesebben játszott, az eredmény viszont szorosan alakult.

Játékán az időkérés sem segített, György Szilárdnak három meccslabdája lett, a másodikat pedig be is húzta, összesítésben ismét döntetlent mutatott az eredmény.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az ötödik mérkőzésen Sebastian Loso és Darius Movileanu állt asztalhoz. Az első szett az udvarhelyiek játékosa akarata szerint alakult 7–5-ös állásig, innen azonban a Steaua játékosa nagyon feljavult és behúzta az első szettet. A második játszmában Loso ellépett 8–2-re, Movileanu viszont még nagyobb menetelésbe kezdett, és két szettlabdához jutott. Loso nem hagyta magát, ledolgozta hátrányát, 13–11-re nyert és egyenlített. A harmadikban a közepéig szoros volt a játék, 6–6 után Loso megrázta magát és 11–7-re nyerve átvette a vezetést. Movileanu viszont nem adta fel, a negyedikben hátrányból fordítva nyert, kiharcolta a döntő szettet.

Itt Loso nem tudta tartani a lépést bukaresti ellenfelével, aki három meccslabdához jutott és a másodikat be is váltotta, 3–2-re a Steaua nyert Székelyudvarhelyen.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Kedden még lesz egy bajnoki meccse az ISK-SZAK-nak Besztercével, az a csata már nem oszt, szoroz, az udvarhelyiek ezüstéremmel zárják az idei Szuperligát.

Férfi asztalitenisz Szuperliga, 9. forduló:
Székelyudvarhelyi ISK-SZAK–Bukaresti Steaua 2–3
György Szilárd–Movileanu Darius 3–1 (5–11, 13–11, 12–10, 11–4)
Sebastian Loso–Ionescu Eduard 1–3 (11–6, 5–11, 6–11, 10–12)
Tamás Szabolcs–Istrate Andrei 2–3 (9–11, 11–7, 4–11, 14–12, 6–11)
György Szilárd–Ionescu Eduard 3–1 (12–10, 7–11, 11–9, 11–9)
Sebastian Loso–Movileanu Darius 2–3 (7–11, 13–11, 11–8, 8–11, 7–11)
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Bejelentették a Sepsi OSK új vezetőedzőjét

Végre pont került, ki lesz a labdarúgó Szuperligából idén kiesett csapat új trénere, akinek feladata egyértelmű – visszajuttatni a piros-fehéreket az élvonalba, méghozzá azonnal.

Egy órát sem fociztak Szépvízen a Csík körzetiben, a gyimesiek levonultak a pályáról

Csupán 57 percig tartott a Szépvízi MÜ–Gyimesbükki SE mérkőzés vasárnap délután a labdarúgó 5. Liga csíki csoportjában. A piros lapok miatt két játékosa nélkül maradó vendégcsapat tiltakozásképp levonult a pályáról.

Székelyhon

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel

Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.

`
Krónika

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

Krónika

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

Főtér

Tragédiába torkollt egy gyerekcsíny, tíz évbe telhet, mire regenerálódik a Korond-patak – hírmix

Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.

Ez is érdekelheti

A Román Kupában bizonyítottak a csíki tájfutók

A hétvégén a Gorj megyei Polovragi és környéke adott otthont a 2025-ös tájfutó Román Kupának, valamint a sprintbajnokság negyedik állomásának, ahol szép eredményeket értek el a csíki versenyzők.

Befejezi az U21-es Eb-t a román válogatott – keddi sportműsor

Tét nélküli mérkőzésen lép pályára kedden este a román válogatott a labdarúgó U21-es Európa-bajnokságon, a csoportkör zárófordulójában a házigazda Szlovákia az ellenfele. Három egyéni sportág, cselgáncs, tenisz és kerékpározás szerepel még a kínálatban.

A nyári vakáció előtt még szereztek pár érmet a háromszéki cselgáncsozók

Két bajnoki címet és egy bronzérmet érően szerepeltek a kézdivásárhelyi cselgáncsozók az U18-as korosztályú sportiskolások országos döntőjén.

Dobogóra állt a székelyudvarhelyi birkózó a kontinensviadalon

Kimagasló eredményt ért el a székelyudvarhelyi Lőrincz Magor, bronzérmet szerzett a Szkopjében rendezett U17-es korosztályú birkózó Európa-bajnokságon.

Tompa Krisztián Tápióbicskén is nagyot motorozott

Tompa Krisztián versenyzéssel töltötte az elmúlt hétvégét, a sepsiszentgyörgyi motoros Tápióbicskén, magyar bajnokin zsebelt be egy második helyet.

Pályarekorddal koronázta meg győzelmét Jérôme France a Hargita Challenge-en

Négy alkalommal döntötte meg a pályacsúcsot, megnyerte a jubileumi futamot a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti szerpentineken, a Hargita Hill Climb Challenge hegyi gyorsasági autósversenyen a francia Jérôme France.

Csíkszentdomokosi cselgáncsozó szerzett Balkán-bajnoki címet

Kitettek magukért a székely dzsúdósok Segesváron, az U13-as korosztály számára kiírt cselgáncs Balkán-bajnokságon, ahonnan három dobogós helyezéssel tértek haza.

U19-es foci-Eb és klubvilágbajnokság – a hétfői sportműsor

Román–spanyol mérkőzést rendeznek Voluntariban a korosztályos labdarúgó Európa-bajnokságon. Tovább dübörög a klub-vb. Tenisz, kerékpár és cselgáncs még a műsoron.

Érmekkel hangoltak a hazai tornára a Góbék teqballosai

Mindkét kategóriában érmet szereztek a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team sportolói a hétvégén Észak-Macedóniában rendezett versenyen.

Klubvilágbajnokság, kézilabda, Forma–1 és tenisz – izgalmas vasárnap a sportcsatornákon

Világbajnoki cselgáncs a Papp László Arénából, kézilabda Final Four, női és férfi tenisz, sportmászás, valamint a Forma–1 Kanadai Nagydíj alkotja a vasárnapi sportkínálatot. Folytatódik a klubvilágbajnokság, a PSG–Atlético csúcsrangadó zárja a napot.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!