Törvénymódosítással könnyítenének a sofőrvizsgákon

Törvénymódosítással könnyítenének a sofőrvizsgákon

A vizsgáztató hátul üljön, a sofőroktató a diák mellett, a jogosítványt ne vegyék el, hanem a rajta lévő vonalkódról tudja majd a rendőr, hogy az fel van függesztve. Várhatóan június végére készül el az a KRESZ-módosítási javaslat, amelyen jelenleg három parlamenti szakbizottság dolgozik.

Zsibvásár a kocsmában

Egy napra hangulatos zsibvásár helyszínévé vált vasárnap a székelyudvarhelyi Zújgé belseje, de a terasza is megtelt élettel és muzsikaszóval.

Zsibvásár a kocsmában
Zsibvásár a kocsmában
2018. április 08., vasárnap

Zsibvásár a kocsmában

2018. április 08., vasárnap

Almáson találkoztak a Kis- és Nagy-Homoród menti kórusok

Mintha mindig együtt énekelnének, úgy hangzott fel szombaton a közös kánon, a Csalogány az erdőn a homoródalmási Szabó Gyula Művelődési Házban, ahol előtte hat Kis- és Nagy-Homoród menti kórus mutatta be egymásnak idei repertoárja legjavát.

Almáson találkoztak a Kis- és Nagy-Homoród menti kórusok
2018. április 08., vasárnap

Komoly negatív következményekkel jár a fiatalkori dohányzás

Más európai országokhoz képest Romániában a gyerekek jóval nagyobb arányban cigarettáznak. A lapunk által megszólaltatott tűdőgyógyász szerint bár fiatal korban a cigarettázás csak ritka esetekben jár tünetekkel, később komoly következményei lesznek.

Komoly negatív következményekkel jár a fiatalkori dohányzás
2018. április 08., vasárnap

Döglött állatot, és még egy ágyat is találtak a hulladékgyűjtés során

Nagyjából négy köbméter szemetet gyűjtöttek össze szombaton Székelylengyelfalva környékén a helybéliek – tájékoztatta lapunkat Bartalis László Levente, a takarítási akció egyik szervezője.

Döglött állatot, és még egy ágyat is találtak a hulladékgyűjtés során
2018. április 08., vasárnap

Ha áll az alku, akkor már idén nekifoghatnak a Varságra vezető út felújításához

Hóolvadáskor, valamint az őszi esőzésekkor korlátozzák a teherautók közlekedését, máskor pedig engedély kiváltásához kötik a túlsúlyos rakomány szállítását az utóbbi időben lényegesen megrongálódott varsági úton.

Ha áll az alku, akkor már idén nekifoghatnak a Varságra vezető út felújításához
2018. április 07., szombat

Jégpálya lenne a parajdi sóbánya új kezelőbázis-részlegén

Új szintet nyitnának meg a parajdi sóbányában, ahová a kezelésre érkező vendégek lifttel juthatnak le. A tervek szerint kötél- és műjégpálya, valamint emelt sétányok várják majd a látogatókat.

Jégpálya lenne a parajdi sóbánya új kezelőbázis-részlegén
2018. április 07., szombat

A gyermekvállalókra irányítanák a figyelmet

A Vándorbölcső mozgalom Magyarországról indult útjára 2012-ben azzal a céllal, hogy felelevenítse azt a régi hagyományt, amikor a kisbabákat még bölcsőkben ringatták, és a kiságyak több nemzedéken keresztül családról családra jártak. Székelyudvarhelyen a minap adták át az első vándorbölcsőt.

A gyermekvállalókra irányítanák a figyelmet
2018. április 06., péntek

Ezeknek a gyerekeknek nem mindegy, hogy milyen világban élnek: patakmedret tisztítottak felnőttek irányításával

Húsz zsáknyi hulladékot gyűjtött össze pénteken a székelyudvarhelyi Árpád-patak pár száz méteres szakaszán az UTCA Egyesület, valamint a diákokból szerveződött Jobb Világért Mozgalom (JVM). A közeli kukákból származhat az összegyűjtött szemét.

Ezeknek a gyerekeknek nem mindegy, hogy milyen világban élnek: patakmedret tisztítottak felnőttek irányításával
2018. április 06., péntek

Kelemen Hunor: garantáljuk az RMDSZ-hez beérkező szavazólapok célba juttatását

Az RMDSZ-hez vigye szavazólapját az, aki még nem juttatta el – erre kéri a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi magyar embereket Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Kelemen Hunor: garantáljuk az RMDSZ-hez beérkező szavazólapok célba juttatását
2018. április 06., péntek

Eddig 50 ezer hektárnyi területre kértek támogatást a Hargita megyei gazdák

A várt mezőgazdasági támogatásokat igénylők közel fele már felkereste a Hargita megyei APIA-t. A benyújtott kérelmekben a becsült 174 ezer hektárnyi terület mintegy negyede szerepel, vagyis hátravannak még a nagyobb területekkel rendelkező gazdák igénylései.

Eddig 50 ezer hektárnyi területre kértek támogatást a Hargita megyei gazdák
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

2018. április 05., csütörtök

Kékiringó Néptáncfesztivál Székelyudvarhelyen

Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg szombaton a Kékiringó Néptáncfesztivált Székelyudvarhelyen: az azonos nevű néptánccsoport vezetője által életre hívott rendezvényen több hazai és külföldi tánccsoport is fellép majd.

Kékiringó Néptáncfesztivál Székelyudvarhelyen
2018. április 05., csütörtök

Összeállítják a csereháti szociális lakást igénylők prioritási listáját

A székelyudvarhelyi Csereháton épülő szociális lakásokra jelentkezőket április 3–30. között rangsorolják pontozásos módszerrel – tájékoztatott a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

Összeállítják a csereháti szociális lakást igénylők prioritási listáját
2018. április 05., csütörtök

Kedvelik a székelyföldi gyógyfürdőket a moldovai turisták

A Moldovai Köztársaság fővárosában, Chișinăuban megszervezett Tourism. Leisure. Hotels – 2018 nevű idegenforgalmi vásáron népszerűsítette a térséget az elmúlt napokban a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.

Kedvelik a székelyföldi gyógyfürdőket a moldovai turisták
2018. április 05., csütörtök

Új területi vezetőség irányítja a mallersdorfi ferences nővérek romániai közösségét

A Szent Családról Nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Kongregációjának vezetősége a közelmúltban új területi vezetőséget és Udvarhelyre új házfőnöknőt nevezett ki.

Új területi vezetőség irányítja a mallersdorfi ferences nővérek romániai közösségét
2018. április 05., csütörtök

Viszonylag pénztárcakímélő volt a tél Székelyudvarhelyen

Enyhébb volt a tél, kevesebbe került a fűtés – a végéhez közeledő szezonban a távhőt használó székelyudvarhelyiek több mint tíz százalékkal olcsóbban fűtötték ki lakásaikat, mint az előző, 2016-2017-es idényben.

Viszonylag pénztárcakímélő volt a tél Székelyudvarhelyen
2018. április 04., szerda

Rohanó világunkban még a természet is elkésik

Jócskán megkésett idén a vegetáció, nem olyankor nyílnak a virágok, ahogy a méhészek képzelték, most tartunk ott, mint más években március elején. A füzek csak elkezdtek virágzani, hasonlóképpen a som is, ami ilyenkorra már el kellett volna nyíljon. Miben bízhatnak a méhészek?

Rohanó világunkban még a természet is elkésik
2018. április 04., szerda

Egy lehetőség az udvarhelyszékieknek, hogy mellőzzék a postát a levélszavazatok ügyében

Óriási probléma, hogy sokan még nem kapták meg a szavazólapokat, amelyekkel a magyar országgyűlési választásokon vehetnek részt, hiszen már csak ezen a héten lehet voksolni – jelentette ki lapunknak szerdán az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének megbízott elnöke.

Egy lehetőség az udvarhelyszékieknek, hogy mellőzzék a postát a levélszavazatok ügyében

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye