Több mint egy éve nem játszott gyerekelőadást a Figura Stúdió Színház. Az évad utolsó bemutatójaként azonban május 12-én 17 órától a Minden egér szereti a sajtot című produkciót tekinthetik meg a gyerekek. Bartha Boróka színművésznő első alkalommal próbálja ki magát rendezőként.
Egy évszázada született a Székely himnusz, a centenárium tiszteletére Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ 2021 októberében tudományos ülésszakot szervez – jelentette be a két intézmény.
És Székelyföldön mennyi esély van rá? Gyarmati Zsoltot, a Csíki Székely Múzeum igazgatóját faggattuk – erről is.
Bemutatóval várja a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a nagyérdeműt április 29-én. Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Vihar című művének premierjét a társulat egy hónappal korábban, sérülés miatt kénytelen volt halasztani, így arra csütörtökön 19 órától kerül sor.
Egy hónapja nevezték ki a Csíki Játékszín új igazgatóját, Veress Albertet. Az intézményvezető egyértelmű célja, hogy szülővárosa színházát még jobbá tegye. Terveiről, a városhoz való viszonyáról, zenei munkáiról kérdeztük.
Bérletszünetben mutatja be a Csíki Játékszín Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című operettjét, illetve Kárpáti Péter Pájinkás János című darabját.
Második eseményéhez érkezett a budapesti Gólem Színház és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, az anyaországi és határon túli kisebbségi színházak együttműködését támogató Közös gyökereink elnevezésű előadó-művészeti projekt.
Igazán rendhagyó programmal készült a Föld napjára a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház: lekapcsolnak minden berendezést és elektromos áram felhasználása nélkül viszik színre a Kovács János meghal című darabot.
Ismét meghirdeti nyílt, jeligés drámapályázatát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Szigligeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara: a felhívás kezdőknek és a műfajban már jártas alkotóknak is szól.
Zakariás Zalán rendezésében mutatja be a Csíki Játékszín szerdán 19 órától Georges Feydeau Bolha a fülbe című klasszikus vígjátékát. A bemutatót követően az előadás április 24-én (szombat) és 25-én (vasárnap) 19 órától is látható lesz.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Házon kívül elnevezésű programja. Áprilisban Sosovicza Anna színművésznővel ismerkedhetnek meg közelebbről a nézők. A társulat egyik legújabb tagja Budapesten született, de életének következő éveit itt képzeli el.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Székelyföldi felolvasó karavánra indul az Erdélyi Magyar Írók Ligája és az Erdélyi Híradó Kiadó április 15–17. között.
Meseelőadás bemutatójára készül az Udvarhely Néptáncműhely: a Benedek Elek Világszép Nádszálkisasszony című meséje nyomán színre vitt produkciót ebben az évadban ugyan keveset játsszák, de ősztől – főként, ha az élet visszatér a megszokott kerékvágásba – többször is megtekinthető lesz.
Népes közönség előtt ünnepelték Csíkszeredában a magyar költészet napját vasárnap, a Csíki Játékszín épülete előtt. Este a színház nagytermében verses-zenés összeállításra várják az érdeklődőket.
A magyar költészet napja alkalmából a bukaresti Magyar Kulturális Intézet és a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet, valamint a székelyudvarhelyi Művelődési Ház a Versképek című, a kortárs magyar gyermekvers-illusztrációkat felsorakoztató tárlatot mutatja be.
Lezárult a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Látó szépirodalmi folyóirat középiskolás diákok számára meghirdetett verspályázata, amelyre negyvenen jelentkeztek és amelynek az eredményét április 11-én, a magyar költészet napján teszi közzé a színház.
Új bemutatóra készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Erdélyi tánckóstoló címmel. Az előadásokat április 13-án, 14-én és 15-én tartják a csíkszeredai Városi Művelődési Házban 19 órai kezdettel.
Erdély-szerte mintegy tíz kiállítás tekinthető meg az 1985 novemberében elhunyt Gy. Szabó Béla fametszeteiből, grafikáiból és olajfestményeiből. A hagyaték gondozójával, Ferenczy Miklós kolozsvári református lelkipásztorral beszélgettünk.