Csak hat veszélyes medve kiemeléséről döntött tizenkettő helyett a környezetvédelmi minisztérium – derül ki abból a levélből, amit szerdán este kapott Tusnádfürdő polgármestere Bukarestből.
A katasztrofálisnál egy fokkal rosszabb – így jellemezte a földterületek visszaszolgáltatásának jelenlegi helyzetét Tánczos Barna szenátor. A tulajdonosok nagy többsége ma sem tudja igazolni tulajdonjogát. A zsebszerződéssel vásárlók szintén nem tudják hivatalosan érvényesíteni tulajdonjogukat.
Főként a bérekkel kapcsolatos elégedetlenségek miatt általános sztrájkba léptek szerdán az ifjúsági és sportminisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények alkalmazottai. A gyerekekre való tekintettel Hargita megyében az ifjúsági igazgatóság által szervezett táborokat nem szakítják meg.
A szabadtéri koncert, a középkori vár mindig valami pluszt ad az amúgy is különleges hangulatú gitárkoncerteknek – aki nem tapasztalta meg ezt kedden este a Harmonia Cordis Gitárfesztivál nyitónapján, annak csütörtökön érdemes még a várba sétálni.
Megtalálták kedden este annak a fiatalnak a holtestét, aki vízbe fulladt a szovátai Piroska-tóban. A tűzoltók mellett a Maros megyei barlangi- és hegyimentő-szolgálat tagjai is részt vettek a kutatásban: két búvár és két hegyimentő.
Marosvásárhelyen, a somostetői játszóteret megkerülő futópálya közelében található fákon jelentek meg a figyelmeztető feliratok: Vigyázat, medve által látogatott terület. A somostetői erdőben idén többször láttak a szaladók, kerékpározók, túrázók nagyvadat, és a feliratok ezért kerültek ki.
Az államalapítás és Szent István király ünnepére készülnek Székelyudvarhelyen is – idén új helyszínen zajlanak majd a programok.
Meg is jöttek a válaszok, azokkal viszont egyelőre nem megyünk sokra. De legalább a tusnádfürdői nagyvadak ügye haladni látszik – a környezetvédelmi miniszter szerint már véglegesítették a környékén élő négy anyamedve áthelyezésére vonatkozó dokumentációt.
A Maros megyében található kulturális örökség fényképeken történő megörökítésére ösztönöz a Sharing Heritage elnevezésű fotópályázattal a Maros megyei önkormányzat, a Maros Megyei Múzeummal és a Visit Mures Egyesülettel közösen.
Szombaton újra megélénkül Mikháza, a 6. alkalommal megrendezett Római fesztivál most a Régészet napja nevet viseli, ahol a régészeti ásatások bemutatásán, a tudományos előadásokon, kiállításokon lesz a hangsúly, de nem maradnak el a kézműves tevékenységek sem.
Egyelőre semmit nem lehet tudni Maros megyében egy esetleges új prefektus kinevezéséről. Bár az ellenzéki román pártok sürgetik Lucian Goga utódjának a megtalálását, a Dăncilă-kormány nem sieti el a lépést, továbbra is megbízik Nagy Zsigmond helyettes kormánybiztosban.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Ezen a héten még pályázhatnak tanulmányi ösztöndíjra a Hargita megyei középiskolások és egyetemisták a Dr. Verestóy Attila Alapítványnál.
Úrvacsoraosztásos istentisztelettel és székelykapu avatással adnak hálát Szejkefürdőn az unitáriusok az egyetlen erdélyi alapítású egyházért, amely négyszázötven éve áll Isten és ember szolgálatában.
Ahhoz, hogy megfelelő helyre érkezzenek be az állattartóktól visszaigényelt támogatási értékek, utaláskor fel kell tüntetni a kincstári számlaszámhoz tartozó bukaresti Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség egyedi pénzügyi azonosító számát is.
Juhok, kecskék, szarvasmarhák és sertések vágására alkalmas az a vágópont, amelyet pár vállalkozó kedvű csomortáni hozott létre az idén. A nemrég felavatott létesítmény beüzemelését egy kis mészárszék elindításával egyszerre tervezik.
Bünteti a marosvásárhelyi helyi rendőrség azokat, akiket tetten érnek, hogy az építkezési hulladékot a szeméttárolóba, vagy más, nem kijelölt helyre viszik. A bökkenő az, hogy Marosvásárhelyen nincs egyetlen olyan hely sem, ahová el lehetne szállítani az építkezésből származó hulladékot.
Olyan a gyergyószentmiklósi határ, mintha kaszálóversenyt szerveznének itt, a különlegesség csak az, hogy éjszaka, és a gazda tudta nélkül. A tulajdonos általában másnap szembesül azzal, hogy megdézsmálták a sarjút. A területfelügyelő nem titkolja: szinte lehetetlen őrizni a termést.
Nagyboldogasszony az egyházi év legnagyobb Mária-ünnepe, ezen a napon búcsús szentmisével ünnepel Szárhegy katolikus közössége, és immár hagyományosan e jeles naphoz kapcsolva szervezik meg a falunapokat is, amit idén augusztus 10–12. között tartanak.