A Székely Nemzeti Tanács megalakulásának évfordulóját ünnepelték

A Székely Nemzeti Tanács megalakulásának évfordulóját ünnepelték

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) együttes ülésen erősítette meg szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban az erdélyi magyarság kulturális autonómia és a székelység területi autonómia iránti igényét.

Gálaműsorral ért véget a 21. Bernády Napok

Csányi Sándor színművész egyszemélyes vígjátékával és a hagyományos kitüntetéssel zárult a 21. Bernády Napok Marosvásárhelyen. Idén Ötvös József, a Vártemplom nyugalmazott lelkésze kapta a Bernády-emlékplakettet.

Gálaműsorral ért véget a 21. Bernády Napok
2018. október 27., szombat

112: továbbra is több a telefonbetyár, mint ahányan valóban segítségre szorulnak

Még mindig több hamis riasztás érkezik, mint valódi segélykérés a 112-es vészhelyzeti hívószámra. Az idén a segélyhívóra szeptemberig beérkezett közel tízmillió hívásból 55,32 százalék volt hamis országos szinten. Hargita megyében ez az arány 53,58, Maros megyében pedig 59,79 százal&

112: továbbra is több a telefonbetyár, mint ahányan valóban segítségre szorulnak
2018. október 27., szombat

Tizenkét évből hármat mondhatni fölöslegesen járnak iskolába a diákok

Több mint három évet járnak fölöslegesen iskolába a romániai diákok, mivel ez idő alatt gyakorlatilag nem tanulnak semmi hasznosíthatót – állapította meg a Világbank legutóbbi jelentése. A legtöbb tantárgy telítve van fölöslegesnek vélt információkkal.

Tizenkét évből hármat mondhatni fölöslegesen járnak iskolába a diákok
2018. október 27., szombat

Megszervezik a székelyföldi vak és gyengénlátó fiatalok speciális oktatását

A nemlátó magyar diákok számára indítanának speciális iskolát Székelyudvarhelyen, ahol nemcsak írni és olvasni tanulhatnának meg anyanyelvükön a gyermekek, hanem a mindennapi életben való boldogulást is elsajátíthatnák.

Megszervezik a székelyföldi vak és gyengénlátó fiatalok speciális oktatását
2018. október 27., szombat

Fiatalok hiányában egyre több nyugdíjas pedagógus tanít az iskolákban

Miközben évről évre fogyatkozik a pedagógusi összlétszám, az elmúlt években megduplázódott a nyugdíjas oktatók száma a romániai iskolákban. A tanügybe is egyre inkább begyűrűzik a szakemberhiány, és ez Hargita megyében sincs másképp.

Fiatalok hiányában egyre több nyugdíjas pedagógus tanít az iskolákban
2018. október 26., péntek

Kevesebb mint egy hónap múlva Bukarestbe is repülhetünk Marosvásárhelyről

Újraindítják a Marosvásárhely–Bukarest közötti repülőjáratot, erről elsőként a Tarom vezérigazgatója beszélt egy országos hírtévétársaságnak. A vásárhelyi légikikötő vezetősége megerősítette a hírt.

Kevesebb mint egy hónap múlva Bukarestbe is repülhetünk Marosvásárhelyről
2018. október 26., péntek

Egyházi bölcsőde épülhet Marosvásárhelyen

Harminc kisgyermek bölcsődei elhelyezésére jelenthet megoldást Marosvásárhelyen a Bolyai téri unitárius egyházközség által tervezett bölcsődeépítési beruházás. A munkálatok magyar állami támogatással valósulhatnak meg rövidesen.

Egyházi bölcsőde épülhet Marosvásárhelyen
2018. október 26., péntek

Románia 1945 utáni kisebbségpolitikájáról értekeznek Marosvásárhelyen

Románia 1945 utáni kisebbségpolitikájáról kezdődött tudományos konferencia Marosvásárhelyen pénteken annak az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozatnak a keretében, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román centenáriumra szervezett.

Románia 1945 utáni kisebbségpolitikájáról értekeznek Marosvásárhelyen
2018. október 25., csütörtök

Újabb gyertyás tüntetésre készülnek a magyar orvosképzés érdekében

Újabb főtéri tüntetést szervez a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) hétfőn, így próbálván tiltakozni a marosvásárhelyi egyetemen uralkodó állapotok ellen.

Újabb gyertyás tüntetésre készülnek a magyar orvosképzés érdekében
2018. október 25., csütörtök

Új külső, több partner: ismét igényelhető Székelyföld diákkártyája

Újra lehet igényelni Székelyföld régi-új diákigazolványát, a SIC Card-ot. A 2013-ban létrehozott igazolványt idén újratervezték, új partnereket vontak be, illetve új honlapot készítettek a felhasználóknak.

Új külső, több partner: ismét igényelhető Székelyföld diákkártyája
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn
Megnyitás

A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn

Alapos részletességgel kidolgozott kergemobilok, jelmezben, fürdőköpenyben vagy éppen retró sífelszerelésben lesikló gyerekek, nők és férfiak, illetve asszonyt cipelők szórakoztatták szombaton a Hargitafürdőre kilátogatókat. Az „újraélesztett” Kerge Olimpia tömeget mozgatott meg.

2018. október 25., csütörtök

Csaknem 250 fa kivágását kérték Marosvásárhelyen

Lucfenyőket, juhar-, akác- és diófákat vághatnak ki az elkövetkező időszakban Marosvásárhelyen. A városlakók mintegy 250 fa kivágását kérték, a közvitát november hatodikán tartják.

Csaknem 250 fa kivágását kérték Marosvásárhelyen
2018. október 25., csütörtök

Radu Muntean új filmjét is vetítik az Alter-Native Filmfesztiválon

A marosvásárhelyi Alter Native filmfesztivál résztvevői Radu Muntean román rendező új alkotásával is megismerkedhetnek – jelentették be a fesztivál szervezői.

Radu Muntean új filmjét is vetítik az Alter-Native Filmfesztiválon
2018. október 25., csütörtök

Továbbadják Bernády György örökségét, szellemiségét

Huszonegyedik alkalommal tartanak Bernády Napokat Marosvásárhelyen október 23. és 27. között. A diákok mellett a kultúra kedvelőit is várják az egykori városépítő polgármesterről elnevezett rendezvény programpontjaira.

Továbbadják Bernády György örökségét, szellemiségét
2018. október 25., csütörtök

Agyonütötte a kidőlt fa a gyalogost Marosvásárhelyen

Életét vesztette az a gyalogos, akire szerdán rádőlt egy fa a marosvásárhelyi Tudor-lakónegyedben.

Agyonütötte a kidőlt fa a gyalogost Marosvásárhelyen
2018. október 25., csütörtök

Károkat okozott a viharos időjárás több megyében is

Az ország 21 megyéjében okozott kárt a szerdai vihar – derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) összesítéséből.

Károkat okozott a viharos időjárás több megyében is
2018. október 24., szerda

Húsz hektárnyi területet „béníthat le” a katonaság

Nem vonulna ki a hadsereg az egyre ritkábban használt marosszentgyörgyi lőtérről. Sőt a védelmi minisztérium az önkormányzat megkerülésével a maga nevére telekeltetett húsz hektárnyi területet, ahová nemhogy építkezni, de elméletileg még belépni sem lenne szabad.

Húsz hektárnyi területet „béníthat le” a katonaság
2018. október 24., szerda

A törvényszék újból a vád tisztázására kérte fel a korrupcióellenes ügyészséget

Nehéz valakit úgy vádolni korrupcióval, hogy nem derül ki, kinek és mekkora kárt okozott – nyilatkozta lapunknak Gogolák Hrubecz Csongor, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának, Tamás Zsoltnak az ügyvédje.

A törvényszék újból a vád tisztázására kérte fel a korrupcióellenes ügyészséget

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM