Áprilisban vagy legkésőbb májusban állítja ki a Maros Megyei Múzeum azokat a műtárgyakat, amelyeket az utóbbi öt-hat évben vásárolt – tudtuk meg Soós Zoltán igazgatótól, aki lapunknak a legújabb szerzeményekről is beszámolt.
A kedden elkezdődött havazás miatt a Hargita megyei országutak csúszásmentesítéséért felelős vállalkozás minden hóeltakarító munkagépe az útfelületek járhatóvá tételén dolgozik. A munka probléma nélkül zajlik, útlezárásra nem volt szükség.
Maros megyében jelenleg megközelítőleg 600 adag hepatitis-B elleni védőoltás áll rendelkezésre, ez a mennyiség pedig a hónap végéig elegendő. Hogy március elsejétől mi lesz, egyelőre nem tudni, ugyanis országos szinten gond van ennek beszerzésével.
Egy éve indította el a Maros Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság a Buckner Alapítvánnyal közösen azt a projektet, amely húsz olyan fiatal anyagi támogatását célozta meg, akik a gyerekjogvédelmi rendszerben élnek.
Az országos földtani intézet szerint a Richter-skálán 5-ös fokozatú földrengés volt 17 óra 8 perckor Vrancea térségében. A földtani intézet eredetileg 5,1-es erősségűre értékelte a földmozgást.
A győri egyházmegye főpásztora lesz a 2017-es csíksomlyói búcsú szónoka – számol be a Gyulafehérvári Római Katolikus érsekség honlapja.
Rangos elismerésben, Emberi méltóságért kitüntetésben részesült Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapító elnöke.
Romániát egyre nehezebb jogállamnak nevezni, a hatalmi ágak szétválasztása pedig illúzió – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán a parlamentben.
Döntőt játszott az FK Csíkszereda U15-ös korosztályú együttese a Brassóban megrendezett labdarúgó Indoor-kupán.
A csíkszentsimoni manufaktúra vezetősége úgy döntött, Igazi Tiltott Sör néven folytatják a termék forgalmazását.
Bár most is költöznek Marosvásárhelyről környékbeli falvakba az emberek, a visszaköltözés trendje is kezd terjedni – állítják a szakemberek. A városi környezetből kiszakadva sokan nem tartják kényelmesnek a falusi életet.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Azt követően, hogy szinte egy időben két családi ház is leégett Maros megyében, Magyarpéterlakán a Dézsi és Pókában a Tóth család lakása, a marossárpatakiak pénzt gyűjtöttek, hogy megsegítsék a bajbajutottakat.
Huszonegyen haltak meg közvetlenül kábítószerfogyasztás miatt Romániában 2015-ben, tizenöt ember halála pedig közvetett módon kapcsolódik valamilyen droghoz – derül ki a Nemzeti Drogellenes Ügynökség jelentéséből.
A Marosvásárhelyi Iskolás Sportklub és a Mureșul Sportklub birkózói érmekkel tértek haza a resicabányai sportcsarnokban múlt hétvégén lebonyolított felnőtt országos bajnokságról.
Még mindig nem lehet tudni, mi lesz a székelyudvarhelyi Lidl mellett épülő ingatlan sorsa. Egyelőre állnak a munkálatok, amíg a Román Kereskedelmi Kamara választott bírósága nem dönt az építési engedély esetleges visszavonásáról.
A kemény tél miatt jelentősen romlott az utak állapota Székelyudvarhelyen, számos panasz van nemcsak a főbb útszakaszok, hanem a mellékutcák minőségére is. A városháza képviselői az idő enyhülését várják, hogy elkezdhessék a javításokat.
A Dél válogatottjában a steauások, az Észak csapatában pedig a kolozsváriak vannak többségben a férfi kosárlabdázók nagyszebeni All Star Gálája kedden nyilvánosságra hozott résztvevőinek listáján.
Fokozott ellenőrzéssel próbálták visszaszorítani a közúti kihágások és bűncselekmények számát Csíkszeredában február első hetében a közlekedésrendészek.