Szerződéseket nap mint nap kötünk, gyakran olyanokat is, amelyekről nem is tudjuk, hogy azok. A következőkben néhány általános tudnivalót ismertetünk a szerződéskötésről.
Egyelőre sem a szervezet vezetői, sem az alkalmazottak nem tudják, hogy ilyen körülmények között meddig lesz működőképes a beteggondozói program. Az ápolók és betegek egyaránt kétségbeestek a hír hallatán.
Néhány kénosi háztartás órákig vagy akár napokig is víz nélkül marad egy évek óta gyakran ismétlődő szolgáltatási probléma miatt. A lakók ilyenkor a település egyik kútjából hordják a vizet mindennapi szükségleteikhez.
Véget ért Marosvásárhelyen az ország legjelentősebb gyerek- és minikosárlabda tornája, a 6. alkalommal megszervezett Erdély Kupa. Az egy hétig tartó megmérettetésen kolozsvári, bukaresti és ploiești-i győzelmek születtek.
Sürgős segítségre van szüksége egy csomortáni fiatal anyukának, akinek hétfőn műtötték meg a jobb szemét retinaleválás miatt a marosvásárhelyi szemészeti klinikán, emellett pedig újabb beavatkozásra van szüksége.
A 2017/2018-as tanévben ötödik osztályt kezdő diákok lesznek a haszonélvezői az új tantervnek, amely előírná, hogy a magyar anyanyelvű 5–8. osztályos diákok a román nyelvet speciális tankönyvből tanulhassák.
A megrendelt negyvenhatból tizennyolc medvebiztos szeméttárolót helyeztek ki Tusnádfürdő több pontján, azonban még nem tudni, beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. A problémát súlyosbítja, hogy az sokaknak nehézségeket okoz a használatuk.
Füstmérgezés gyanújával szállítottak kórházba Csíkjenőfalváról egy 16 éves fiút, egy 21 éves nőt és egy csecsemőt, miután tűz ütött ki otthonukban.
A negyeddöntős párharcok első mérkőzéseivel kedden este elkezdődik a jégkorong MOL Liga rájátszása.
Bukarestben, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) székházában hétfőn kisorsolták a U17-es korosztályú csapatok számára kiírt Román Kupa negyeddöntőit. Az FK Csíkszereda ellenfele a Zsilvásárhelyi Pandurii lesz.
Megvalósíthatósági tanulmány készül a csíkszeredai Szék útja felső, a kegytemplomhoz közeli szakaszának felújításáról. Ennek alapján dönt majd a helyi önkormányzati képviselő-testület a szükséges munkálatokról.
Népviseletben, ünnepi öltözetben díszelgő társaság gyülekezett szombaton délután a felső-csernátoni Malomkert udvarán. Itt lelt otthonra ugyanis a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepe, amelynek alkalmával Kovászna, Hargita, Maros és idén már Brassó megye gazdái is találkoztak, hogy búzaadományukkal hozzájáruljanak a nehéz sorsú emberek élelemellátásához, jólétéhez.
Kémenes Anna a 33., Vakaria Áron a 42. helyen ért célba a Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál sífutó versenyeinek klasszikus stílusú versenyszámában.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány 10 ezer lejt ajánlott fel hétfőn a közösségi kártyával begyűjtött pénzből a kommandói iskola újjáépítésére, amely a múlt hónapban vált a lángok martalékává.
Megkezdődött Sepsiszentgyörgyön a Házasság hete, az Unitárius Egyházközség és a Szemerjai Református Egyházközség közös szervezésében.
Röviddel a tett elkövetése után azonosítottak két tolvajt a sepsiszentgyörgyi rendőrök a hétvégén.
A Csíkszentléleken áthaladó 123B jelzésű megyei út több pontján is rendkívül veszélyes az autós közlekedés, mivel az úttest jelentős részére ráfolyt a víz, ami az elmúlt hetekben megfagyott.
Marosvásárhely nagyon hamar csatlakozott a reformációhoz, ezt tanúsítják azok az oklevelek, amelyeket a Marosi Református Egyházközség levéltára őriz. Ezt kerestük fel.
Belső munkálatok zajlanak a csíkszeredai összeszerelhető jégpályán, többek között a fagyasztórendszert tesztelték, nemsokára kész lesz a jég.