Csoma Botond a Krónikának: politikai tőkét kovácsolnak a december elsejei felszólalásra adott vehemens reakcióból

Csoma Botond a Krónikának: politikai tőkét kovácsolnak a december elsejei felszólalásra adott vehemens reakcióból

Fotó: Csoma Botond/Facebook

Nem számított ilyen mérvű vehemens kirohanásra Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, aki úgy gondolja, a december elseje tiszteletére tartott ünnepi parlamenti ülésen mondott beszédével nem sértett meg senkit.

Bíró Blanka

2022. november 29., 14:492022. november 29., 14:49

A politikus a Krónika keddi megkeresésére felidézte: felszólalásában a francia–német megbékélés példáját idézve fogalmazta meg, egy nemzeti közösségnek joga kell hogy legyen ahhoz, hogy sajátos módon értelmezzen egy történelmi eseményt, nem kell lojalitási teszteknek alávetni egy közösséget.

„Elmondtam, mi erdélyi magyarok értjük azt, hogy a román kollektív nemzettudatban december 1-je fontos esemény, egy nemzeti projekt kicsúcsosodása, de ugyanakkor az erdélyi magyarság számra ez olyan korszak kezdetét jelentette, amely tele volt bizonytalansággal” – mutatott rá a frakcióvezető. Hozzátette: erre még nem is volt reakció,

Diana Şoşoacă független szenátor arra kezdett bekiabálni, amikor arról beszélt, hogy 1918. december 1-jén az erdélyi románok politikai és vallási vezetői nagyon jól tudták, hogy Erdélyben nemcsak románok, hanem magyarok, szászok és zsidók is élnek,

ez a tény tükröződik a gyulafehérvári nyilatkozat szövegében is, amelyben „együtt élő népekről” van szó.

„Nem sértettem meg senkit, nem is számítottam ekkora vehemenciára, ám utólag értem, a reakciót, hiszen ezek az emberek ebből kovácsolnak maguknak politikai tőkét” – összegezte Csoma Botond, aki

nem gondolja, hogy a beszédéért szankciókra javasolják majd.

korábban írtuk

Botrány a parlament ünnepi ülésén: az AUR frakciója kivonult a teremből Csoma Botond beszéde közben
Botrány a parlament ünnepi ülésén: az AUR frakciója kivonult a teremből Csoma Botond beszéde közben

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) teljes frakciójával együtt kivonult hétfőn Csoma Botond beszéde közben a december elseje tiszteletére tartott ünnepi parlamenti ülésről George Simion pártelnök.

Amint arról beszámoltunk, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) teljes frakciójával együtt kivonult hétfőn Csoma Botond beszéde közben a december elseje tiszteletére tartott ünnepi parlamenti ülésről George Simion pártelnök. Ugyanakkor az egyik koalíciós partner, a szociáldemokraták (PSD) egyik politikusa Lucian Romașcanu kulturális miniszter is bírálta az RMDSZ-es politikust, és leszögezte, „Erdély történelmileg a románoké”.

korábban írtuk

„Erdély történelmileg a románoké” Lucian Romașcanu PSD-s kulturális miniszter szerint
„Erdély történelmileg a románoké” Lucian Romașcanu PSD-s kulturális miniszter szerint

„Erdély történelmileg a románoké, ahol valóban éltek és élnek magyarok is, szászok is, zsidók is” – így reagált Csoma Botondnak a december elseje tiszteletére tartott ünnepi parlamenti ülésen elhangzott szavaira Lucian Romașcanu kulturális miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Magánórákat nyújtó tanároknak, méhészeknek, informatikusoknak tart ingyenes képzést az adóhatóság

Online kurzusokat szervez az Országos Adóhatóság az idéntől megváltozott adózási tudnivalókról. A román nyelvű előadásokra az ország minden megyéjéből lehet jelentkezni, egy képzésre 500 résztvevőt fogadnak be.

Magánórákat nyújtó tanároknak, méhészeknek, informatikusoknak tart ingyenes képzést az adóhatóság
2024. április 08., hétfő

Beindulni látszik a betétdíjas rendszer; akad, aki rendszeresen visszaváltja az italcsomagolást

A romániaiak egynegyede gyakran visszaváltja a betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) logójával ellátott italcsomagolásokat – derül ki a Kantar felméréséből.

Beindulni látszik a betétdíjas rendszer; akad, aki rendszeresen visszaváltja az italcsomagolást
2024. április 08., hétfő

A mesterséges intelligenciát is bevetik a fatolvajok ellen

A mesterséges intelligenciát hívja segítségül a környezetvédelmi minisztérium a SUMAL 2.0 faanyag-nyomkövető rendszerbe feltöltött szállítási engedélyek és a szállítmányról készült fotók ellenőrzéséhez – jelentette be Mircea Fechet tárcavezető.

A mesterséges intelligenciát is bevetik a fatolvajok ellen
2024. április 08., hétfő

A krónikus betegeknek sem kell majd a betegszabadság idejére járulékot fizetniük, de hűlésre nem jár mentesség Ciolacu szerint

Az összes krónikus beteg mentesülni fog a betegszabadság idején folyósított juttatás járulékkötelezettsége alól – jelentette be egy hétfői sajtóeseményen Marcel Ciolacu miniszterelnök.

A krónikus betegeknek sem kell majd a betegszabadság idejére járulékot fizetniük, de hűlésre nem jár mentesség Ciolacu szerint
2024. április 08., hétfő

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek hétfőn az államfő a kóbor kutyák számának csökkentésére kidolgozott programot jóváhagyó sürgősségi rendeletet módosító törvényt.

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek
2024. április 08., hétfő

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában, a régi Chilia-ágon – közölte hétfőn a Tulcea megyei katasztrófavédelem.

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán
2024. április 08., hétfő

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző

Meghalt 81 éves korában Ilie Şerbănescu közgazdász – adta hírül hétfőn több politikus és újságíró, köztük George Simion, Maria Grapini, Victor Ciutacu, Marius Ghilezan és Ovidiu Zară.

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző
2024. április 08., hétfő

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása

A kormánykoalíciót alkotó, az európai parlamenti választásokon közös listával induló Szociáldemokrata Párton (PSD) és a Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül is van élet, nem feltétlenül szükséges a támogatások – jelentette ki Mircea Geoană.

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon

Románia teljes mértékben azonosul a NATO demokratikus értékeivel, és a fekete-tengeri térség és a keleti szárny biztonságot és stabilitást nyújtó pilléreként felelősségteljesen és határozottan cselekszik a Szövetség érdekében – fogalmazott Klaus Iohannis.

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon