Cotroceni-i újrázás: a következő öt évben is Klaus Johannisnak hívják Románia államfőjét

Cotroceni-i újrázás: a következő öt évben is Klaus Johannisnak hívják Románia államfőjét

Behúzta. Klaus Johannis elsöprő győzelmet aratott az államfőválasztás döntő fordulójában

Fotó: Facebook/PNL

A jó előre esélyesnek kikiáltott Klaus Johannis nagy arányú győzelmét jósolják a romániai államfőválasztás második fordulójának urnazárását követően közzétett exit poll eredmények.

Rostás Szabolcs

2019. november 24., 21:022019. november 24., 21:02

2019. november 25., 09:132019. november 25., 09:13

Az IRES közvélemény-kutató cég által a szavazóhelyiségektől távozó választópolgárok megkérdezése alapján készített becslés alapján a hivatalban lévő jobbközép államelnök a szavazatok 66,50, míg ellenfele, a szociáldemokrata Viorica Dăncilă 33,50 százalékát szerezte meg. Ezzel egy időben a 21 órai urnazárás után a CURS-Avangarde közvélemény-kutató által közzétett exit poll szerint Klaus Johannisra a szavazópolgárok 64,8, míg az ellenzékbe került Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökére 35,2 százalék voksolt.

Johannis elsöprő győzelme azt jelenti, Dăncilának nem csak hogy nem sikerült lefaragnia jelentős, tizenöt százalékos hátrányát, de megszorongatni sem tudta a hivatalban lévő elnököt.

korábban írtuk

Hivatalossá vált Johannis győzelme, a diaszpóra megsemmisítő csapást mért a PSD jelöltjére
Hivatalossá vált Johannis győzelme, a diaszpóra megsemmisítő csapást mért a PSD jelöltjére

A leadott szavazatok csaknem száz százalékának összesítése alapján közzétett részeredmények igazolták, hogy a tisztségben lévő Klaus Johannis államfő nagy fölénnyel nyert újabb ötéves mandátumot vasárnap.

Az urnazárást és az eredménybecslés közzétételét követően Klaus Johannis az európai, modern és normális Románia győzelmeként értékelte, hogy az exit poll alapján a voksok kétharmadát megszerezve aratott győzelmet ellenfele fölött. A jobbközép politikus a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőinek gyűrűjében rámutatott: a PSD az utóbbi harminc év egyetlen elnökválasztásán sem szenvedett ilyen súlyos vereséget. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a jobboldal csak egy csatát nyert, a „háborút” akkor fogja megnyerni, ha a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon ellenzékbe küldi a PSD-t. Johannis azt ígérte, újabb ötéves mandátuma idején valamennyi román választópolgár elnöke lesz, azoké is, akik nem rá szavaztak, vagy távol maradtak az urnáktól.

Súlyos veresége ellenére Viorica Dăncilă úgy értékelte a választás eredményét, hogy a PSD visszaszerezte az európai parlamenti megmérettetésen elveszített szavazatait. „Ma már több mint hárommillió szavazatunk van, ami azt jelenti, hogy van annyi szavazatunk, mint amennyivel a 2016-os parlamenti választásokat követően kormányra kerültünk. Meg vagyok győződve arról, hogy a mai szavazatok száma segít, kötelez bennünket, és ebben a tekintetben mindent megteszünk, hogy megnyerjük a helyhatósági és a parlamenti választásokat” – közölte Viorica Dăncilă a PSD központi székházában. Hozzátette, további nyilatkozatokat azt követően tesz, hogy ismert lesz a szavazás végleges eredménye. A szociáldemokrata politikus aztán az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezte: nem mond le a PSD éléről, és ha pártbeli kollégái közül valaki a leváltására törekednek, össze kell hívni az alakulat kongresszusát.

A november 10-ei első fordulóban a PNL jelöltjeként második mandátumára pályázó Johannis az érvényes voksok 37,8 százalékát, míg a parlament által a miniszterelnöki tisztségből októberben leváltott Dăncilă a szavazatok 22,3 százalékát szerezte meg. Egyébként az elnökválasztás második fordulóját megelőzően az elemzők a 15 százalékpontos előnnyel indult Johannis sima győzelmére számítottak, annál is inkább, mert a jobbközép pártok versenyből kiesett elnökjelöltjei is mögötte sorakoztak fel, és a többiek sem biztatták választóikat arra, hogy Dăncilát támogassák. (Johannisnak öt évvel ezelőtt sikerült a bravúr: míg a 2014-es államfőválasztás első fordulójában tíz százalékos hátrányba került Victor Ponta akkori szociáldemokrata kormányfővel, a második fordulóra ezt sikerült ledolgoznia, és a voksok 54 százalékának begyűjtésével megszerezte az elnöki posztot). 

A választási részvétel most vasárnap meghaladta a két héttel ezelőtti első fordulóban mért szintet.

Miközben november 10-én a szavazópolgárok 47,66 százaléka járult az urnák elé, a második fordulóban a központi választási iroda (BEC) adatai alapján a részvétel 49,87 százalékra rúgott belföldön (ez 9 086 568 választót jelent). (Az öt évvel ezelőtti államfőválasztás második fordulójában 21 óráig a választópolgárok 62,04 százaléka szavazott). ARekordot döntött ugyanakkor a részvételi arány a külföldön élő románok körében, akik közül a 21 órai romániai urnazárásig több mint 900 ezren adták le voksukat, számos nyugat-európai országban viszont még nem zárult le a szavazás. A magyarokat azonban hidegen hagyta a megmérettetés: Hargita megyében 22,86, Kovászna megyében 25,86, Szatmárban pedig 37 százalékos részvételt jegyeztek urnazárásig. Arad és Bihar megyében a szavazópolgárok 49-49, Szilágyban 48, Máramarosban 45, Marosban 43, Hunyadban 50, Brassóban 56 százaléka járult az urnák elé. Kiugróan magas, 62 százalékos részvételt regisztráltak Kolozs megyében, ennél élénkebb, 68 százalékos szavazókedvet csak a Bukarestet is magában foglaló Ilfovban regisztráltak. 

Galéria

Nem hatott a fohász. Viorica Dăncilă a pártelnöki tisztséget is elveszítheti súlyos vereségével

Fotó: Facebook/PSD

A nap folyamán különben a választási folyamattal kapcsolatban közel kétszáz, esetleges rendellenességről érkezett bejelentés a belügyminisztériumhoz, ezek 50 százaléka alaptalannak bizonyult. Monica Dajbog, a bukaresti szaktárca szóvivője elmondta, a legtöbb bejelentés Bukarestből, illetve Dâmboviţa, Dolj, Giurgiu és Olt megyéből érkezett. A rendőrség 17 esetben szabott ki bírságot, összesen 16 200 lej értékben, 16 esetben figyelmeztetett. 25 esetben bűncselekmény gyanúja – a választók megvesztegetése, a szavazási titok megsértése, választási csalás, többszöri szavazás – miatt vizsgálódnak.

A szóvivő rámutatott, Brăilán kivizsgálás indult egy 68 éves férfi ellen hivatali visszaélés miatt, mivel a polgármesteri hivatal alkalmazottjaként olyan kisbusszal járt, amelyen két választási plakát volt. A férfit ugyanakkor megbüntették 1 500 lejre választási propaganda miatt. Bákó megyében szintén 1 500 lejes büntetést kellett fizetnie egy férfinek, aki arra buzdította a választópolgárokat, hogy egy bizonyos jelöltre adják a voksukat, Prahova megyében pedig többszöri szavazás miatt indult kivizsgálás az egyik szavazóköri választási iroda egyik tagja ellen, aki mind a szóban forgó szavazókörzetnél, mind a lakhelye szerinti körzetnél leadta voksát. Olt megyében is kivizsgálás indult, miután egy olyan személy is jelentkezett szavazásra, aki elhunytként szerepel a lakossági nyilvántartásban.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 04., hétfő

Black Hawk helikoptert is bevetnek a gyorshajtók és szabálytalanul közlekedők elfogása érdekében

A közlekedési szabályokat megszegő sofőröket és a gyorshajtókat a rendőrség hamarosan helikopterről is filmezni fogja – a Légügyi Főfelügyelőség pilótái tavasszal kezdik meg a repülést az új Black Hawkkal.

Black Hawk helikoptert is bevetnek a gyorshajtók és szabálytalanul közlekedők elfogása érdekében
2024. március 04., hétfő

Az AUR-ral való választási együttműködésről tárgyal a volt román kormányfő pártja

A Victor Ponta volt szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök által alapított Pro Románia párt vezetősége politikai vagy választási szövetségről tárgyal a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) a helyi és az európai parlamenti választásokra.

Az AUR-ral való választási együttműködésről tárgyal a volt román kormányfő pártja
2024. március 04., hétfő

Nagydobra verné az RMDSZ, hol méri a sebességet a rendőrség

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a bukaresti szenátus a közúti forgalmat szabályozó törvényt (KRESZ) módosító tervezetet, amely előírja, hogy előre figyelmeztetni kell a gépkocsivezetőket a sebességmérő kamerák elhelyezésére.

Nagydobra verné az RMDSZ, hol méri a sebességet a rendőrség
2024. március 04., hétfő

Nem telt el csalási kísérletek nélkül a próbaérettségi első napja

A bukaresti oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a próbaérettségire feliratkozott több mint 146 ezer diák közül 126 820-an vettek részt a hétfői román nyelv és irodalom írásbeli próbavizsgán.

Nem telt el csalási kísérletek nélkül a próbaérettségi első napja
2024. március 04., hétfő

Jól szórakozik a magas életkorán élcelődő mémeken a 94 éves Iliescu, és nem sírja vissza a kommunizmust

Ismeri az interneten keringő, a hosszú életével kapcsolatos viccek egy részét a 94. életévét a hétvégén betöltött egykori román államfő, Ion Iliescu.

Jól szórakozik a magas életkorán élcelődő mémeken a 94 éves Iliescu, és nem sírja vissza a kommunizmust
2024. március 04., hétfő

Ellenőrző akciókkal tartaná kordában a betegszabadságokat a szakminiszter

Csak tervezett, komoly és szisztematikus ellenőrzéssel lehet elviselhető szintre korlátozni a betegszabadságok kiállítását – jelentette ki hétfőn Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Ellenőrző akciókkal tartaná kordában a betegszabadságokat a szakminiszter
2024. március 04., hétfő

Román eredettörténetre hivatkozva védenék a farkasállományt civilek

A farkasok védettségi szintjének csökkentésére irányuló brüsszeli javaslat elutasítását kéri a Natura 2000 Szövetség a bukaresti környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztériumtól – közölte hétfőn a civil összefogás egyik tagszervezete, a WWF Románia.

Román eredettörténetre hivatkozva védenék a farkasállományt civilek
2024. március 04., hétfő

Kétszer is megerőszakolhattak egy bukaresti kisdiákot az iskolában, a tanintézet megpróbálta eltussolni a botrányos eseteket

Több tucatnyi szülő tiltakozott hétfőn a bukaresti Nicolae Titulescu Általános Iskola udvarán amiatt, hogy a tanintézetben kétszer is megerőszakoltak egy kisiskolást, emiatt nem merik iskolába engedni a gyereküket.

Kétszer is megerőszakolhattak egy bukaresti kisdiákot az iskolában, a tanintézet megpróbálta eltussolni a botrányos eseteket
2024. március 04., hétfő

Fellépést sürget az elhízás ellen az egészségügyi miniszter

Az életmódváltás alapvető fontosságú az elhízás elleni küzdelemben, és az iskoláknak meghatározó szerepük van abban, hogy a gyermekek elsajátítsák az egészséges életmóddal kapcsolatos alapvető ismereteket – jelentette ki Alexandru Rafila.

Fellépést sürget az elhízás ellen az egészségügyi miniszter
2024. március 04., hétfő

Az éhségsztrájktól sem riadtak vissza az Uber és a Bolt miatt tiltakozó taxisok

A taxivállalatok munkáltatói szövetségéhez (ANPOTRT) tartozó taxisok mintegy száz járművel vesznek részt hétfőn a bukaresti Alkotmány téren zajló újabb tüntetésen.

Az éhségsztrájktól sem riadtak vissza az Uber és a Bolt miatt tiltakozó taxisok
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM