Kisrepülő zuhant egy gyár udvarára, két ember életét vesztette

•  Fotó: Arad Megyei Mentőszolgálat

Fotó: Arad Megyei Mentőszolgálat

Egy kisrepülő zuhant szombaton egy aradi gyárudvarra, a fedélzetén tartózkodó két személy életet vesztette – közölte az Arad megyei mentőszolgálat, amelynek a munkatársai elsőként érkeztek a baleset helyszínére.

Székelyhon

2025. augusztus 09., 12:512025. augusztus 09., 12:51

2025. augusztus 09., 15:342025. augusztus 09., 15:34

A katasztrófavédelmi felügyelőség képviselői az Agerpresnek elmondták, hogy a baleset helyszínére riasztották a tűzoltókat és az elsősegélynyújtó egységeit.

Elsőként az Arad megyei mentőszolgálat munkatársai érkeztek a helyszínre, akik

megerősítették, hogy a két személy életét vesztette.

Korábban a mentősök arról tájékoztatták a hatóságokat, hogy egy vitorlázórepülőt ért baleset. Később azonban légi jármű roncsainak közelében megtalálták a hajtóművet.

A becsapódás helyszínén – a kisrepülőgépen utazó két áldozaton kívül – senki sem sérült meg.

A város központi, sűrűn lakott részén található aradi vagongyárban az idén tavasszal az amerikai tulajdonos leállította a termelést, az alkalmazottakat elbocsátotta, a gyártelep gyakorlatilag üres volt.

A hatóságokat a gyárterületet őrző alkalmazottak értesítették a balesetről.

A nyomozáshoz közel álló források szerint kisrepülő a 25 kilométerre lévő Világoson szállt fel, és Aradon kellett volna leszállnia.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 09., szerda

Mire költik Székelyföldön a sokmilliárdos uniós támogatásokat?

Útjavítás, kórházépítés, csatornahálózat-bővítés, autópályaszakaszok kivitelezése, és még számos kisebb-nagyobb beruházás készült el uniós támogatásból az elmúlt időszakban Romániában. Megnéztük, hogyan teljesítenek a székelyföldi megyék.

Mire költik Székelyföldön a sokmilliárdos uniós támogatásokat?
Hirdetés
2026. szeptember 09., szerda

A kataszteri hivatal már 2021-ben figyelmeztetést kapott az informatikai rendszereiben azonosított biztonsági résekről

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) keretében működő Országos Cyberint Központ már 2021-ben figyelmeztette az Országos Kataszteri Hivatalt (ANCPI) az informatikai rendszereiben azonosított biztonsági résekről.

A kataszteri hivatal már 2021-ben figyelmeztetést kapott az informatikai rendszereiben azonosított biztonsági résekről
2026. szeptember 09., szerda

Hónapok óta nem kaptak fizetést a CFR teherszállító részlegének alkalmazottai

A Román Vasúttársaság teherszállító részlegének (CFR Marfă) mintegy 1550 alkalmazottja hónapok óta nem kapott fizetést, és továbbra sem látszik megoldás a helyzetükre – közölte szerdán a vasutasok szakszervezeti szövetsége (FNFMCV).

Hónapok óta nem kaptak fizetést a CFR teherszállító részlegének alkalmazottai
2026. szeptember 09., szerda

Elnöki hivatal: Románia nem küld harcoló alakulatokat Ukrajnába

Románia nem küld harcoló alakulatokat az ukrajnai frontra, elsődleges célja saját állampolgárainak védelme – közölte szerdán az elnöki hivatal.

Elnöki hivatal: Románia nem küld harcoló alakulatokat Ukrajnába
Hirdetés
2026. szeptember 09., szerda

Alig kezdték el, máris halasztottak Georgescuék perében

Szeptember 28-ára halasztotta szerdán a bukaresti ítélőtábla annak a büntetőpernek a tárgyalását, amelyben Călin Georgescu volt államfőjelöltet és Horațiu Potra zsoldosvezért is az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlettel vádolják.

Alig kezdték el, máris halasztottak Georgescuék perében
2026. szeptember 09., szerda

Helikoptert riasztottak egy megsérült túrázó mentésére

Helikopterrel mentettek ki egy 26 éves nőt a Retyezát-hegységben található Zănoaga-tó térségéből, miután elesett és súlyosan megsérült a lába.

Helikoptert riasztottak egy megsérült túrázó mentésére
2026. szeptember 09., szerda

Újraindítják a TBC elleni oltóanyag beszerzését, 100 ezer adag BCG-vakcinát vásárolna a minisztérium

Újraindítja a TBC elleni BCG-vakcina beszerzését az egészségügyi minisztérium, miután az előző közbeszerzést érvénytelenítették. A meglévő készleteket addig átcsoportosítják, a kimaradt gyermekek oltását pedig pótolják.

Újraindítják a TBC elleni oltóanyag beszerzését, 100 ezer adag BCG-vakcinát vásárolna a minisztérium
Hirdetés
2026. szeptember 09., szerda

Munkacsoporttal vizsgálnák, hogy milyen következményekkel járna a képviselők és szenátorok számának csökkentése a jövőben

A képviselőház házbizottsága szerdán tudomásul vette a jogi bizottság javaslatát egy 15 tagú munkacsoport létrehozásáról, amely a képviselők és szenátorok számának csökkentéséről szóló törvénytervezeteket hivatott megvizsgálni.

Munkacsoporttal vizsgálnák, hogy milyen következményekkel járna a képviselők és szenátorok számának csökkentése a jövőben
2026. szeptember 09., szerda

Őrizetbe vettek egy személyt az elmaradt nyaralások miatt bepanaszolt turisztikai cég kapcsán

A házkutatás során könyvelési iratokat, adattároló eszközöket, valamint egyéb, bizonyítékként szolgálható iratokat foglaltak le, továbbá egy személyt is őrizetbe vettek.

Őrizetbe vettek egy személyt az elmaradt nyaralások miatt bepanaszolt turisztikai cég kapcsán
2026. szeptember 09., szerda

A DNA-val és az ANI-val is vizsgáltatnák, hogy mit keresett az alkotmánybíró a magánrepülőzésen

Az USR képviselője, Emanuel Ungureanu szerdán bejelentette, hogy feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségen (DNA), és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséghez (ANI) is beadvánnyal fordult a Bukarest-Míkonosz közötti „luxusrepülőút” ügyében.

A DNA-val és az ANI-val is vizsgáltatnák, hogy mit keresett az alkotmánybíró a magánrepülőzésen
Hirdetés