Hirdetés
Hirdetés

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőnél – videóval

ÉLŐ
ÉLŐ

Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

A helyszínre több tűzoltó és mentős egységet is kivezényeltek.

A konstancai kikötőnél dolgozó munkások szerint a robbanás a tengeren történt, a Román Tengeri Mentőszolgálat (ARSVOM) székhelye közelében.

Az első információk szerint nincsenek áldozatok – számolt be az Agerpres.

2026. június 05., 18:25 • Tamás Attila

Védelmi miniszter: az ukrán hatóságok közölték, hogy elveszítették az irányítást négy tengeri drón fölött

Az ukrán hatóságok még a reggeli órákban tájékoztatták a román felet arról, hogy elvesztették az irányítást négy tengeri drón felett, és a konstancai kikötőben lévő harci eszköz fel fog robbanni – jelentette ki péntek délután Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

A belügyminisztérium székhelyénél nyilatkozó tárcavezető elmondta, hogy az ukrán hatóságok délelőtt 10 óra körül tájékoztatták a román hatóságokat az incidensről.

A védelmi miniszter szerint ez lehetővé tette a román hatóságok számára, hogy a drón felrobbanása előtt 10-15 perccel visszarendeljék a helyszínelő egységeket, és elkerüljék a nagyobb kárt, illetve az emberi életek elvesztését. Emlékeztetett, hogy a drónt korábban fedezték fel a kikötőben, és a román illetékes hatóságok szakembereket küldtek ki a megvizsgálására – írja az Agerpres.

2026. június 05., 17:25 • Tamás Attila

Nincs már veszély, elrendelte az evakuálási intézkedések feloldását a katasztrófavédelem

Raed Arafat belügyi államtitkár péntek délután bejelentette a konstancai kikötőben bekövetkezett drónrobbanás után elrendelt preventív evakuálási intézkedések feloldását, és kijelentette, hogy az emberek visszatérhetnek a mindennapi megszokott tevékenységeikhez.

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetője rámutatott, a helyzet alapos elemzése és a helyszínen végzett vizsgálatok nyomán úgy döntöttek, hogy fel lehet oldani az evakuálási intézkedést.

Arafat magyarázata szerint a megelőző jellegű evakuálást rögtön a drónrobbanás bejelentése után rendelték el, mert előfordulhatott, hogy még vannak tengeri drónok a környéken. Emiatt küldték ki ellenőrzésre a helikoptereket is, és küldtek Ro-Alert figyelmeztetéseket a lakosságnak.

A katasztrófavédelmi főfelügyelügyelőség (IGSU) bejelentése szerint nincs további veszély a tengerparti övezetben.

Az IGSU korábbi közleménye szerint több száz személyt evakuáltak megelőző jelleggel Konstanca és Tulcea megye tengerparti övezeteiből pénteken.

2026. június 05., 17:18 • Tamás Attila

Az orosz zavarórendszereket teszi felelőssé a román elnök az ukrán drón elszabadulása miatt

A péntek reggel a konstancai kikötőben felrobbant haditengerészeti drón az ukrán erők által az orosz agresszió ellen használt hadászati mechanizmus része volt, de az orosz elektronikus hadviselés zavarórendszerei miatt az ukrán hadsereg elveszítette felette az irányítást – közölte péntek délután az X-en Nicușor Dan.

Az államelnök szerint „a drón besodródása a román felségvizekre Oroszország Ukrajna ellen vívott háborújának közvetlen következménye”.

Leszögezte továbbá, hogy a délelőtt folyamán az ukrán féltől kapott információk lehetővé tették a robbanásveszélyes terület evakuálását.

Idézet
Mind a négy haditengerészeti drón, amely kikerült az ukrán hadsereg irányítása alól, felrobbant magától”

– közölte Nicușor Dan az Agerpres beszámolója szerint.

A konstancai kikötőben felrobbant drónon kívül egy másik is felrobbant a parti őrség felügyelete alatt a kikötő közelében, további kettő pedig Konstancától mintegy 145 km-re keletre robbant fel.

„Egyik drón sem követelt emberi áldozatot, vagy jelentős anyagi károkat” – emelte ki az államelnök.

Dan biztosított ugyanakkor, hogy a román állampolgárok és az ország infrastruktúrája már nincs veszélyben, és hangsúlyozta, hogy a nap folyamán végig kapcsolatban állt az illetékes intézményekkel.

A védelmi minisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a belügyi és a külügyi minisztérium is állandó kapcsolatban állt az ukrán féllel, valamint az uniós és NATO-partnerekkel – tette hozzá az államelnök.

Hirdetés
2026. június 05., 15:45 • Tamás Attila

Több száz személyt evakuáltak megelőző jelleggel Konstanca és Tulcea megye tengerpartjáról

Több száz személyt evakuáltak megelőző jelleggel Konstanca és Tulcea megye tengerparti üdülőtelepeiről pénteken, miután egy tengeri drón felrobbant a konstancai kikötőben. A rendőrség ugyanakkor lezárta a tengerpartra kivezető utakat – ismerteti az Agerpres.

Konstanca megyében mintegy 300 személyt evakuáltak megelőző jelleggel Costinești tengerpartjáról, 50 személyt a tuzlai partról, 355 személyt Eforie Nord és Eforie Sud partszakaszáról, 400 személyt a Mangalia, Saturn Venus, Cap Aurora üdülőtelepek strandjáról – tájékoztatott a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Tulcea megyében Sulina strandjáról körülbelül 100, Sfântu Gheorghe partszakaszáról 50, Gura Portiței partszakaszáról szintén körülbelül 50 személyt evakuáltak megelőző jelleggel – közölte az IGSU.

2026. június 05., 15:36 • Tamás Attila

Ukrán haditengerészet: az orosz zavarórendszerek miatt a pályájáról letért ukrán drón robbant fel Konstancán

Az ukrán haditengerészet péntek délután közölte, hogy a konstancai kikötőben felrobbant tengeri drón ukrán eredetű volt, és az orosz elektronikus hadviselés zavarórendszerei miatt vált irányíthatatlanná – számolt be a Reuters és az AFP.

Az Agerpres által szemlézett tájékoztatás szerint az orosz zavarórendszerek hatására a drón letért eredeti pályájáról és a román partok felé sodródott.

Az ukrán haditengerészet közlése értelmében az ukrán hatóságok figyelmeztették a veszélyről a román felet.

2026. június 05., 15:26 • Tamás Attila

Nicușor: ha vannak még sodródó drónok a Fekete-tengeren, ezeket meg fogják találni

Nicușor Dan államfő arról biztosította pénteken a közvéleményt, hogy ha vannak még sodródó drónok a Fekete-tengeren, ezeket megtalálják, és nem jutnak el a partig.

Az elnök a Montenegróban zajló EU-Nyugat-Balkán-csúcs előtt nyilatkozott az újságíróknak a péntek reggeli drónincidensről. Azt mondta, vélhetően már a délután folyamán tisztázódni fog, hogy mi történt a konstancai kikötőben.

„A fontos az, hogy megvolt az információ, miszerint a drón fel fog robbanni” – tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint.

Nicușor Dan szerint ha vannak még sodródó drónok a Fekete-tengeren, ezeket megtalálják, és nem jutnak el a partig, az emberek biztonságban lesznek.

Az elnök azt is elmondta, hogy Románia állandó kapcsolatban áll az ukrán hatóságokkal.

A drónvédelmi képességek fejlesztése kapcsán Nicușor Dan emlékeztetett, hogy vannak haderő-fejlesztési tervei az országnak, és a SAFE program keretében több felszerelést is rendelt Románia. „Arra kérjük NATO-partnereinket, hogy egy-másfél éven belül szállítsák le nekünk a berendezések egy részét” – mondta.

2026. június 05., 14:31

Az oroszok szerint ukrán tengeri drón robbant fel

Oroszország bukaresti nagykövetsége szerint ukrán tengeri drón robbant fel pénteken a konstancai kikötőben.

A nagykövetség sajtóirodájának közleménye szerint – melyet az Agerpres idéz – a román védelmi minisztérium „szándékosan hiányos információkat közölt” a konstancai kikötőben felrobbant, valamint a román felségvizek felé sodródó további három tengeri drónról. A tájékoztatás értelmében

ukrán drónokról van szó, amelyeket „civil hajók elleni terrorcselekményekhez, valamint a fekete-tengeri hajózás biztonságának veszélyeztetésére használ a kijevi rezsim”.

Az orosz nagykövetség szerint teljesen alaptalan minden olyan kísérlet, amely Oroszországgal próbálja összefüggésbe hozni a konstancai incidenst.

2026. június 05., 13:01 • Székelyhon

Nicușor Dan: a héten ez a második biztonsági incidens a román partvidék térségében

A montenegrói EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra tartó államfő a repülőn értesült arról, hogy felrobbant egy tengeri akna a konstancai kikötőben – erről Facebook-bejegyzésben számolt be Nicușor Dan.

Az államfő szerint az illetékes rendvédelmi és biztonsági szervek gyorsan intézkedtek az incidens kapcsán, és még a robbanás előtt evakuálták a környéket. Az elnök megerősítette, hogy áldozatokról eddig nem érkeztek információk.

Idézet
A prioritás továbbra is az emberi életek védelme és a kikötői infrastruktúra biztonsága”

– idézi az elnököt az Agerpres.

Nicușor Dan azt is közölte, hogy vizsgálják, hogyan került a drón a kikötőbe, és milyen további kockázatok merülhetnek fel.

Az államfő emlékeztetett, hogy a múlt pénteki galaci drónbecsapódás óta ez a második biztonsági incidens a román partvidék térségében, miután a héten Vama Veche és 2 Mai között tengeri aknát találtak. Hangsúlyozta, az ország szomszédságában dúló háború miatt rendkívül kényes a biztonsági helyzet, ezért továbbra is fokozott éberségre van szükség.

Idézet
Ezek a rendkívül súlyos incidensek Oroszország Ukrajna ellen indított agresszív háborújának közvetlen következményei”

– jelentette ki az államfő.

Nicușor Dan rámutatott, Románia NATO-tagállamként és a Fekete-tenger partján fekvő országként minden szükséges intézkedést meg fog tenni polgárai, a kritikus infrastruktúra és a nemzeti érdekek védelméért.

2026. június 05., 12:51 • Székelyhon

Arafat: evakuálják a lakókat Konstanca part menti övezetéből

A péntek reggeli drónrobbanás után megelőző intézkedésként evakuálják a lakókat Konstanca part menti övezetéből – jelentette be sajtótájékoztatóján Raed Arafat.

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetője szerint előfordulhat, hogy még vannak tengeri drónok a környéken, ezért evakuálják a lakókat a part menti épületekből. Az emberek addig nem térhetnek vissza ebbe az övezetbe, amíg a hatóságok megbizonyosodnak arról, hogy nem fenyegeti veszély őket.

Idézet
Nem kell pánikba esni, ezek csak megelőző intézkedések”

– fogalmazott. Hozzátette, egy Black Hawk helikopter és a rohammentő-szolgálat (SMURD) egy helikoptere is felderítést végez a partvidéken és környékén.

Arafat beszámolója szerint a Román Tengeri Mentőszolgálat (ARSVOM) reggel 6 óra körül jelentette, hogy egy tengeri drónt észleltek a konstancai kikötőben. Az illetékes hatóságok lezárták a helyszínt, és amint kiderült, hogy a drón felrobbanhat, kiürítették a közvetlen közelében lévő területet. „Áldozatokról egyelőre nincsenek információk” – erősítette meg a DSU vezetője az Agerpres beszámolója szerint.

2026. június 05., 12:39 • Székelyhon

Az ukrajnai háborúban használtakhoz hasonló volt a drón

Az ukrajnai háborúban használtakhoz hasonló tengeri drón robbant fel pénteken a konstancai kikötőben - közölte a védelmi minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint a tengeri drónt reggel észlelték a Román Tengeri Mentőszolgálat (ARSVOM) székhelye közelében, és magától robbant fel 10.30 körül. Akkorra a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Parti Õrség és a védelmi minisztérium képviselői már biztosították és lezárták a környéket.

•  Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség/Facebook

Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség/Facebook

A minisztérium közleménye szerint nem a Fekete-tengeri hadgyakorlatokon alkalmazott drónról van szó,

a felrobbant eszköz az ukrajnai háborúban használtakhoz hasonlít.

Az ügyben nyomozást indított a Konstanca megyei ítélőtáblai ügyészség – írja az Agerpres.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 18., szombat

Magyar Péter: ideiglenesen az Országgyűlés elnöke fogja ellátni a köztársasági elnök jogköreit

Az Alaptörvény rendelkezései szerint július 20-tól ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnök jogköreit. Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania – ismertette Magyar Péter.

Magyar Péter: ideiglenesen az Országgyűlés elnöke fogja ellátni a köztársasági elnök jogköreit
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Sulyok Tamás aláírta a megbízatását megszüntető alaptörvény-módosítást – videóval

Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az alaptörvény tizenhetedik módosítását szombaton – közölte az államfő a Facebook-oldalán. A módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.

Sulyok Tamás aláírta a megbízatását megszüntető alaptörvény-módosítást – videóval
2026. július 18., szombat

Ismét drágulni kezdtek az üzemanyagok

Egy hosszabb időszak után, amely alatt az üzemanyagok ára viszonylag stabil maradt, a piacvezető OMV Petrom is megemelte szombaton az árait, ám a többi nagy hálózattal ellentétben nemcsak a gázolajat, hanem a benzint is drágította.

Ismét drágulni kezdtek az üzemanyagok
Ismét drágulni kezdtek az üzemanyagok
2026. július 18., szombat

Ismét drágulni kezdtek az üzemanyagok

2026. július 18., szombat

Tizenhat évre csökkentené a választási korhatárt Magyar Péter

Talán senki nem gondolta volna, hogy az áprilisi rendszerváltás egyik mellékes eredménye lesz a magyar parlamentarizmus feltámadása – írta Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán.

Tizenhat évre csökkentené a választási korhatárt Magyar Péter
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Tizennyolc turista rekedt a felvonóban a Bilea-tónál – videóval

Egy műszaki meghibásodás miatt a Bilea-vízesés és a Bilea-tó között közlekedő felvonó kabinjaiban rekedt szombaton több turista, de nincsenek veszélyben – közölte a Szeben megyei Salvamont vezetője, Dan Popescu.

Tizennyolc turista rekedt a felvonóban a Bilea-tónál – videóval
2026. július 18., szombat

Jogosítvány nélkül és ittasan is vezettek Hargita megyében

Egy sofőr ittasan, egy másik pedig felfüggesztett jogosítvánnyal ült volán mögé szombatra virradóan Hargita megyében. A rendőrök mindkettőjüket feltartóztatták, és büntetőeljárás indult ellenük – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Jogosítvány nélkül és ittasan is vezettek Hargita megyében
2026. július 18., szombat

Két nap, négy riasztás: a hétvégét sem ússzuk meg viharok nélkül

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több régiójára.

Két nap, négy riasztás: a hétvégét sem ússzuk meg viharok nélkül
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Tarr Zoltán: jelentős változások lesznek a külhoni magyarok támogatásában

A magyarság ügye kiemelt jelentőségű a magyar kormány számára annak ellenére, hogy nincs a nemzetpolitikának külön államtitkára – jelentette ki Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken a felvidéki Gombaszögön.

Tarr Zoltán: jelentős változások lesznek a külhoni magyarok támogatásában
2026. július 18., szombat

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
2026. július 18., szombat

Új bértörvény: akár 50 százalékos pótlékot is kaphatnak az egészségügyi dolgozók

Az alapbér 15 százalékának megfelelő pótlékot kaphatnak az egészségügyi intézmények három műszakban dolgozó alkalmazottai – derül ki az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezetéből.

Új bértörvény: akár 50 százalékos pótlékot is kaphatnak az egészségügyi dolgozók
Hirdetés