Hirdetés
Hirdetés

Tanügyminiszter: nincs pénz a fizetések és ösztöndíjak kifizetésére az egész évre

•  Fotó: gov.ro

Fotó: gov.ro

Daniel David kifejtette, azért vállalta el az oktatási tárca vezetését, hogy segítsen, nem pedig azért, hogy hátráltasson, és hangsúlyozta, már régen bejelentette volna lemondását, ha ez megoldotta volna az oktatás és kutatás pénzügyi helyzetét.

Székelyhon

2025. július 31., 13:202025. július 31., 13:20

David arra reagált, hogy a tanügyi szakszervezetek képviselői lemondását követelték, és országos tiltakozó akciókat jelentettek be a deficitcsökkentést célzó 2025/141-es törvény oktatási rendszerre vonatkozó intézkedései miatt.

Idézet
Én segíteni jöttem, nem hátráltatni. Nem akartam, és nem akarok politikai karriert, technokrata szakemberként szolgáltam országunkat eben a két, válság uralta mandátum alatt.

Az első mandátumot a politikai válság, a második mandátumot a pénzügyi-költségvetési válság jellemzi. Már régen bejelentettem volna lemondásomat, ha ez megoldotta volna az oktatás-kutatás pénzügyi helyzetét” – idézi a tanügyminisztert a tárca csütörtöki közleménye, melyet az Agerpres szemléz.

Hirdetés

Hangsúlyozta:

a kormány tagjaként most arra koncentrál, hogy az oktatási rendszert, a tanügyi alkalmazottak fizetését és a diákok ösztöndíját megmentse ősztől, és emiatt népszerűtlen átszervezési intézkedéseket kell hoznia.

„Õszintén szólva, nekem is gyakran van kedvem lemondásokat követelni, ha megnézem az oktatási rendszerünk eredményeit (funkcionális analfabetizmus, iskolai lemorzsolódás), de nem teszem meg, először is felelősségtudatból – mert tudom, hogy együtt kell működnünk, hogy megmentsük magunkat (majd jobbá tegyük a helyzetet) –, másodsorban tisztességből – mert tudom, hogy ezek az emberek nem az egyedüli felelősök” – fogalmazott az oktatási miniszter.

Elismételte, hogy a 2025/141-es törvény deficitcsökkentő intézkedései, bár nem kívánatosak, de szükségesek ahhoz, hogy ősszel ki lehessen fizetni a béreket és ösztöndíjakat.

Idézet
Egyértelműen szólva, nincs pénz a fizetések és ösztöndíjak kifizetésére az egész évre.

Helytelen azt hinni, hogy számomra nem nehéz ezeket az intézkedéseket alkalmazni, és hogy nem értem az okozott kellemetlenségeket. Éppen ezért mondtam, hogy bármilyen pénzügyi-költségvetési intézkedést csak akkor lehet meghozni, ha azok alkalmazása során megvédik az emberek munkahelyét és fizetését, és tiszteletben tartják a racionalitás (ne térjünk el az európai referenciaértékektől) és a kiegyensúlyozottság (amennyit az ország jelenleg fenntarthatóan megengedhet magának) elveit” – magyarázta Daniel David.

korábban írtuk

A tanügyminiszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek képviselői
A tanügyminiszter lemondását követelik a tanügyi szakszervezetek képviselői

A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 14., hétfő

Németországgal erősítené a hadiipari együttműködést Románia

Nicușor Dan román államfő a finnországi Rovaniemiben egyeztetett az Európai Unió következő költségvetéséről, a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, a védelmi iparban való együttműködésről, valamint az EU bővítési folyamatáról.

Németországgal erősítené a hadiipari együttműködést Románia
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Ismét nagyot ugrott az olaj ára

Több mint három százalékkal drágult hétfő reggel a kőolaj, miután Szaúd-Arábia dróntámadások miatt lezárta a Hormuzi-szoros megkerülésében kulcsszerepet játszó Kelet–Nyugat kőolajvezetéket.

Ismét nagyot ugrott az olaj ára
Ismét nagyot ugrott az olaj ára
2026. szeptember 14., hétfő

Ismét nagyot ugrott az olaj ára

2026. szeptember 14., hétfő

Emberre támadt a kutyája, őrizetbe vették a gazdát

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 62 éves brassói férfit, miután malinois fajtájú kutyája megtámadott egy másik férfit egy szabadidős övezetében. A rendőrség szerint a gazda nem megfelelően felügyelte az állatot.

Emberre támadt a kutyája, őrizetbe vették a gazdát
2026. szeptember 14., hétfő

Kis távolság, nagy dugó: a közlekedés nehezíti meg leginkább az ingázást Romániában

A vizsgált európai államok közül a romániai alkalmazottak utaznak a legkevesebbet a munkahelyükre, mégis átlagosan közel 53 percet töltenek naponta ingázással – derül ki egy felmérés vasárnap közzétett eredményeiből, melyeket az Agerpres ismertet.

Kis távolság, nagy dugó: a közlekedés nehezíti meg leginkább az ingázást Romániában
Hirdetés
2026. szeptember 13., vasárnap

Több mint ötszáz sofőr maradt jogosítvány nélkül egyetlen nap alatt

Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.

Több mint ötszáz sofőr maradt jogosítvány nélkül egyetlen nap alatt
2026. szeptember 13., vasárnap

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan

Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan
2026. szeptember 13., vasárnap

Súlyos adatvédelmi incidens a Revolutnál: ügyfelek érzékeny adatai kerültek illetéktelenekhez

A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.

Súlyos adatvédelmi incidens a Revolutnál: ügyfelek érzékeny adatai kerültek illetéktelenekhez
Hirdetés
2026. szeptember 13., vasárnap

Székely Vágta: erős mezőny, fiatal lovasok és nagy csaták – videó

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.

Székely Vágta: erős mezőny, fiatal lovasok és nagy csaták – videó
2026. szeptember 13., vasárnap

Vasárnap még kitart a rossz idő, de hamarosan visszatér a meleg

Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.

Vasárnap még kitart a rossz idő, de hamarosan visszatér a meleg
2026. szeptember 13., vasárnap

„Itt az ideje a döntéseknek” – Bolojan szerint mielőbb hiteles kormányra van szüksége Romániának

Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.

„Itt az ideje a döntéseknek” – Bolojan szerint mielőbb hiteles kormányra van szüksége Romániának
Hirdetés