
Úttalan utak Kányád községben. Kátyúzni kell, mielőtt elkezdődik az uniós projekt kivitelezése
Fotó: Veres Nándor
Teljesen újjáépítik, illetve korszerűsítik az utakat Bikafalva és Brassó megye határa, valamint Kányád és Kovászna megye határa között, mintegy 48 kilométeres szakaszon. A Hargita Megye Tanácsa által megpályázott példátlan értékű, több mint 124 millió lejes beruházás célja, hogy az utak újjáépítésével, illetve felújításával, valamint a hidak rendbetételével élhetőbbé tegyék a vidéket. A munkálatokat leghamarabb jövőre kezdhetik el.
2018. március 28., 13:172018. március 28., 13:17
Többszöri újratervezés, fellebbezés és bürokratikus munka után támogatást nyert Hargita Megye Tanácsának eddigi legnagyobb útfelújítással és útépítéssel kapcsolatos projektje – tájékoztatta lapunkat Barti Tihamér, az intézmény EU-s pályázatokkal megbízott alelnöke. Mint megtudtuk, a több mint 124 millió lejes beruházás során
Összesen három megyei útra terjed ki a projekt: a 133-asra, a 131-esre és a 137A jelzésűre.
„Az igazán nagy fejlesztésekhez sok pénz kell, amit a szűkös helyi költségvetés miatt csak európai uniós pályázatokkal lehet behozni, ám ez nem kis munka” – fogalmazott Barti. Az Európai Unió 117,5 millió lejt finanszíroz a munkálatokból, a többit a megyei tanácsnak kell előteremtenie. Hozzátette, a mostani siker az érintett települések polgármesterei közreműködésének, illetve Kelemen Hunor RMDSZ-elnök lobbitevékenységének is köszönhető.
Jelentős pályázatot nyertek. Brassó és Kovászna megyével is összekötik Udvarhelyszéket
Jelenleg a kivitelezési tervek elkészítésén dolgozik a megyei tanács csapata, egyebek mellett ebből fog kiderülni, hogy pontosan hol kell teljesen újraalapozni az utat, hol kell szélesíteni és hol elegendők az egyszerűbb korszerűsítések. Barti Tihamér rámutatott, az érintett településeken lakossági fórumokat fognak szervezni, amelyeken a helybéliek javaslatait is meghallgatják annak érdekében, hogy a lehető legjobb munkát végezhessék. Annyit már most tudni, hogy
Közel száz bekötőút bejáratát is leaszfaltozzák a projekt részeként, valamint a sáncokat is rendbe hozzák.
Hosszú időt vesz fel a technikai tervek elkészítése, illetve a közbeszerzési eljárás, így ideális esetben is csak jövőre kezdődhet el a kivitelezés – magyarázta Barti. Azt tervezik, hogy
Fotó: Veres Nándor
„Úgy érzem, hogy a projekt megvalósításával jobban fog fejlődni a térség, hiszen könnyebben megközelíthetők lesznek a kis települések. Ez ugyanakkor turisztikai és más jellegű gazdasági fellendülést is eredményez, hiszen megszűnik a falvak elszigeteltsége” – közölte az alelnök, hozzátéve, hogy jelenleg valóban siralmas állapotban vannak az utak. Hangsúlyozta, az is lényeges, hogy a projektnek köszönhetően a Brassó és Kovászna megyei utakkal is összekötik a Hargita megyeieket. Az ottani megyei tanácsok vezetőivel is tárgyalt, és kiderült, hogy ott is megnyerték a pályázatokat a Hargita megyében felújítandó utak folytatásának rendbetételére. Barti azt is elmondta, hogy
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
Súlyos gondok jelentkeztek a kórházak, különösen a sürgősségi betegellátó egységek finanszírozásában, és fennáll a veszélye annak, hogy október 1-jétől a mentőszolgálatoknak nem lesz pénzük üzemanyagra – figyelmeztetett Alexandru Rogobete.
Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani – mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
Halálos gázolás történt a Maros megyei Erdőlibánfalva községben péntek este: egy 63 éves sofőr elütött egy 82 éves nőt, aki szabálytalan helyen próbált átkelni az úttesten.
Jelentős lehűlést hozott az országot hétvégén elérő hideg légtömeg: míg pénteken még nyárias, 30 Celsius-fok fölötti meleget mértek Székelyföldön, szombatra 8–10 fokot hűlt a levegő, de olyan település is van, ahol megfeleződött a hőmérséklet.
Nagyszabású rendőrségi és csendőrségi akciót hajtottak végre Hargita megyében a hatóságok pénteken. 117 személyt igazoltattak és 17 gépjárművet vizsgáltak át, a feltárt szabálysértésekért pedig 13 bírságot szabtak ki több mint 25 600 lej értékben.
Húsz néptánccsoport, több mint négyszáz táncos, és egy olyan előadás, amelyhez méltó színpadot is kellett építeni: 30. kiadásához érkezett a Botorka Néptáncfesztivál. Az eseménysorozat pénteki gálaműsora minden korábbi produkciót felülmúlt.
A Doicești-re tervezett kisméretű moduláris atomreaktorok (SMR) erőmű költségbecslése 2025 decemberében 6,5 milliárd dollár volt, mintegy 3,8 milliárd dollárral több az eredeti becslésnél – derül ki a miniszterelnök ellenőrző testületének jelentéséből.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint viharos időjárás várható a hét végén: a zivatarok szombaton Románia keleti felét érintik, majd vasárnap estig délkeletre, helyenként pedig a középső és déli térségekre is kiterjednek.
1 hozzászólás